A családon belüli erőszak következményei
Szoros kapcsolat van a családon belüli erőszak és a terhességmegszakítás között, derült ki egy, a PLOS Medicine című tudományos szaklapban megjelent cikkből, amelyben brit kutatók ismertették vizsgálati eredményeiket. A Susan Bewley (Kings College London) által vezetett kutatásból kiderült az is, hogy az erőszakos cselekedet általában kapcsolatban áll a ténnyel, hogy a terhességmegszakítás a partner tudta nélkül történik.
A kutatók összesen 74 tanulmány eredményeit vizsgálták meg. A tanulmányok elkészítésében olyan abortuszon átesett nők vettek részt, akik családon belüli (fizikai, szexuális és érzelmi) erőszak áldozatai voltak. Az adatokat összevetve a tudósok kimutatták, hogy világszerte a terhességmegszakításon átesett nők körében a családon belüli erőszak előfordulási aránya 2,5 és 30 százalék között mozgott az egy éven belüli időszakban, és 14 és 40 százalék között a nők egész életére kivetítve.
A tanulmányokból származó egyéb releváns információk figyelembe vétele után a tudósok végül arra jutottak, hogy a terhességmegszakításon átesett nők körében a családon belüli erőszak előfordulási aránya pontosan 25 százalék.
Az abortuszon átesett nők az adatok szerint szívesen megosztották a családon belüli erőszakkal kapcsolatos tapasztalataikat, és a segítséget is hajlandóak voltak elfogadni. Ez azt jelenti, hogy a terhességmegszakítás különleges alkalmat szolgáltathat a családon belüli erőszak szűrésére és a nők megsegítésére.
"A családon és kapcsolaton belüli erőszak mindenképp összefügg a terhességmegkszakítással - írják a kutatók - Különleges közegészségügyi intézkedésekre lenne szükség, amiknek segítségével tenni lehetne az erőszak és ez által az ismételt terhességmegszakítás ellen is."
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

