7 érzelem, ami megbetegít

7 érzelem, ami megbetegít

A kínai orvoslás hét olyan belső állapotot is számon tart, amelyek megtörhetik a test belső energiaáramlását, a yin és yang egyensúlyát, és a belső harmóniát.

A nyugati orvostudománytól eltérően a kínai orvoslás a felfokozott érzelmeknek éppolyan betegségkeltő képességet tulajdonít, mint bármely baktériumnak vagy vírusnak.

7 érzelem, ami megbetegít

Eszerint az érzelmek hét különböző fajtája okozhat betegséget: az öröm, a düh, a szorongás, a töprengés, a szomorúság, a félelem és az ijedtség. Ha bármelyiket túlságosan nagy mértékben átéljük, az sajátos módon befolyásolja egy-egy meghatározott szerv állapotát.

Öröm

A kínai orvoslásban az öröm nem a nyugati értelemben vett „boldogságot” jelenti, hanem a felfokozott izgalom vagy nyugtalanság állapotát. Az öröm a tűzhöz társul, s a szívre van hatással, amennyiben idegességet, álmatlanságot és szívdobogást okoz.

Düh

Ez az érzelem, amelyhez a megbántottság és a csalódottság érzése is járulhat, a máj qijének (chi: energia) okozhat problémát. Érdekes módon pontosan ezt az összefüggést tükrözi az epés kifejezés, amely egyaránt utal ingerlékeny és zsémbes természetre, illetve a máj rendellenes működésére. A máj pangó qije gyakran okoz fejfájást és szédülést, illetve hosszú távon a gyomor és a lép-hasnyálmirigy problémáját. A düh a fa elemével rokon.

Szorongás

Mint arra lassacskán a Nyugat is ráébred, a szorongás és a stressz igen káros természetű, minthogy közvetlen hatással van a szívbetegségek és a magas vérnyomás kialakulására. „A szorongás leköti az energiát és megtámadja a tüdőt”, írja A Sárga Császár Könyve az Orvoslásról. „Eltorlaszolja a légutakat, és gátolja a lélegzést.”

Megfelelő légzés és vérkeringés nélkül a qi nem képes megfelelő módon végigáramlani a szervezetben, s ennek következtében számos szerv és alrendszer, így a szív és a véredények rendszere sem képes megfelelő működésre. A szorongás hatással van a vastagbélre is, s olyan gyomor- és bélpanaszokat idézhet elő, mint a székrekedés vagy a vastagbél-gyulladás.

Töprengés

A túlzott koncentráció, amelyet a leginkább krónikus tépelődésként vagy megszállottságként foghatunk fel, a yin természetű lép-hasnyálmirigy csoportot, illetve ennek yang párját, a gyomrot teszi tönkre. A Kelet, éppúgy, mint a Nyugat, a szüntelen aggódást teszi felelőssé az emésztési problémákért és a gyomor és a belek egyéb betegségeiért, így a fekély különböző fajtáiért is.

Szomorúság

A szomorúság, bánat, krónikus pesszimizmus vagy negativitás elsősorban a szívet és a tüdőt támadja meg. Minthogy ez utóbbiak valamennyi testi energia és testnedv elsődleges forrásai, betegségük a qinek az egész testre kiterjedő csökkenésével jár, ami tovább gyengíti a test ellenállóképességét.

7 érzelem, ami megbetegít

Az érzelmek és a fizikai tünetek közötti efajta kapcsolatot már a nyugati átlagember is ismeri, még ha a nyugati tudomány nem is fogadja el: hiszen sokszor tapasztaljuk, hogy a férj röviddel felesége halála után megbetegszik, vagy hogy a hosszú ideig tartó stressz, amely felőrli az ember erejét és önbizalmát, betegséghez vezet.

Félelem

A félelem, amelyet ebben az összefüggésben talán helyesebb rettegésnek vagy komorságnak nevezni, a vese és a húgyhólyag energiáit apasztja el, s ezeket a szerveket támadja meg. A kínai gyógyászat gyakran eredezteti a gyermekek ágybavizelési problémáit a gyermeki félelmekből és éjszakai lidércnyomásokból.

Ijedtség

Az ijedtség a test egészét megrázó hirtelen, váratlan reakció, amely elszívja a test energiáit és megterheli a szívet. Ha az ijedtség krónikus félelemmé alakul át, úgy a vesét és a húgyhólyagot támadja meg.

Yin és yang, qi, Öt Elem, Hat Rossz, Hét Érzelem: a kínai orvosok az életnek ezeket az oldalait együttesen veszik figyelembe és értékelik a diagnózis során.

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek