4. hónap: Boldog békeidők - Babaváró 10.

4. hónap: Boldog békeidők - Babaváró 10.

Sorozatunk szereplői többéves várakozás után végre szülők lesznek. A terhesség belépett a negyedik hónapba, azaz a második trimeszterbe. A legtöbb kismama számára ez a terhesség legkellemesebb szakasza. Szakértőnk dr. Vass Zoltán szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista.

Helyzetjelentés

Hédi (29 éves rendezvényszervező) és Bence (33 éves informatikus) a 12. heti ultrahangon meggyőződhetett arról, hogy a babájuk egészséges és szépen fejlődik. A genetikai rendellenességekre vonatkozó kockázatbecslés kis rizikóra utalt.

Hédi és Bence most már el meri mondani a hírt a családnak is. A leendő nagyszülők szinte sírnak örömükben, hiszen az elmúlt évek során átérezték a fiatalok szorongását, vágyakozását, reménykedését vagy csüggedését. Ráadásul mindkét ágon a kis jövevény lesz az első unoka.

Mi történik a babával?

A magzat egyre nagyobb, hossza 10-12 centiméter, súlya ugyanennyi dekagramm. Már nem tűnik olyan hatalmasnak a feje, hiszen a teste most gyorsabban nő. Szopja az ujját! A kislányok nemi szervei kifejlődnek. A petefészkekben például már megtalálhatóak a kezdetleges petesejtek. (Ez ugyanaz a petesejtállomány, amely a felnőtt nőnek is a rendelkezésére áll: a nőknek ezért kell különösen vigyázniuk arra, hogy ne károsítsák a saját egészségüket!) A baba már mozgatja a kezét és a lábát.

Mi történik a mamával?

A méh akkora, mint egy sárgadinnye

A legtöbb kismama ekkoriban érzi magát a legjobban: a terhességi tünetek rendszerint elmúlnak, a későbbi nehézségek pedig még távolinak tűnnek. Ettől függetlenül sokakra jellemzőek az ingatag kedélyállapotok, a gyors hangulatváltozások, a sokszor ok nélkülinek tűnő sírások is.

Hédi általában úszik a boldogságban. Máskor pedig elsírja magát egy tévéreklámon. Megdöbbenve veszi észre, hogy feledékeny és kissé ügyetlen lett. A munkahelyén is elég szétszórt – szerencsére elnézik neki.

Kettő helyett eszik?

Hédi végérvényesen kinőtte a korábban hordott ruhái nagy részét, még jó, hogy a barátnői ellátják kölcsöndarabokkal. Mint az orvosa elmeséli neki, a terhesség alatti ideális hízás 8 és 12 kiló között van. Nagyjából tehát havonta egy kilót „illik” hízni, de a gyarapodás nem mindig történik egyenletesen. A generációkkal korábbi nézettel viszont, amely szerint a kismama kettő helyett eszik, ideje szakítani! Ahogyan dr. Vass Zoltán fogalmaz: a magzat és a méhlepény úgy viselkedik, mint egy kis élősködő, azaz kivonja az anya szervezetéből azt, amire szüksége van. Természetesen egy kismamának nem szabad éheznie, de tévedés azt hinni, hogy ilyenkor sokkal többet kell ennie. A szakember tapasztalatai szerint a magyar nők több mint fele túlsúlyos, és a többségük az első terhessége alatt szedi fel azokat a pluszkilókat, amelyektől aztán nem tud megszabadulni!

Hármas fogat

Ahogyan a jogszabály is meghatározza, a kismamagondozás három pilléren nyugszik: a védőnő, a háziorvos és a szülész-nőgyógyász munkáján.

4. hónap: Boldog békeidők - Babaváró 10.

Mint szakértőnk mondja, a magyar védőnői rendszer egyedülálló a világon. A kismamának be kell jelentkeznie a területileg illetékes védőnőhöz, akinek a hivatalos feladatai közé tartozik a nő adatainak rögzítése egy regiszterben. A leendő anyuka ettől a pillanattól fogva jogosult az őt megillető juttatásokra. A védőnő a havi találkozások során figyelemmel követi a terhesség fejlődését és a kismama állapotát is, tanácsaival segítve őt.

Talán meglepő, de a kismama állapotának követése a háziorvos kötelezettségei között is szerepel. A családorvos ellenőrizheti a vércsoportot, a vérképet, a májműködést vagy a vércukorszintet. Ha szükséges, laborba utalhatja a kismamát, és ki is értékelheti az eredményeket. Ha a nő már nem dolgozhat, akkor a háziorvos veheti őt táppénzre.

A gondozás oroszlánrésze természetesen a szülész-nőgyógyászé. Ha eddig nem dőlt volna el, jó, ha a negyedik hónapban a kismama kiválasztja azt az orvost, akinél szülni szeretne, hogy ő kísérhesse végig a várandósság alatt. Hédiék esetében ez már nem kérdés: maradnak jól ismert és szeretett orvosuknál, aki már azelőtt ismerte őket, hogy a pici megfogant volna.

Folytatjuk!

Sorozatunk korábbi cikkeit keresse az Egészségtükör.hu portálon a Babaváró rovatban találja meg!
Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek