30 évig árulták a súlyosan káros krémet

30 évig árulták a súlyosan káros krémet

"Serkenti a sejtek vitalitását, a keringést, feszesebbé teszi a bőrt, kiküszöböli a zsírokat, megállítja a pórusok tágulását, meggyógyítja a keléseket, pattanásokat, a pigmentációt, megvéd az időjárás viszontagságaitól, megállítja az öregedést, megszabadít a ráncoktól, megtartja az arcszín frissességét és fényességét."

A világban sok minden változik, de a marketingüzenetek – úgy tűnik – állandóak. A fenti hirdetés akár ma is mehetne a tévében (sőt, megy is), pedig jóval régebbi: az 1930-as évekből származik, és nem egy egyszerű arckrémet reklámoz, hanem a Tho-Radiát, amiben, talán a nevéből kitalálható, radioaktív összetevők,  tórium-klorid és rádium-bromid voltak, amit az akkori marketinggépezet a „szépség tudományos módszereként” mutatott be.

30 évig árulták a súlyosan káros krémet

Ebben az időben élte fénykorát a a radioaktivitás, a sugárázás hátrányairól viszont még nem sokat tudott a nagyközönség. Elég sokan felültek erre a vonatra, az újságok rengeteget foglalkoztak például a rádium állítólagos jó hatásával, így jó pénzért lehetett eladni mindent, amibe belepakolták (külföldön még mindig el lehet adni radioaktív elemek gyógyhatásával dolgokat, ezzel reklámozzák például a Hévíz-tavat is).

Nem hagyhatta ki ezt a lehetőséget egy Alfred Curie nevű francia orvos sem, aki ugyan nem volt rokona Marie és Pierre Curie-nek (ők fedezték fel például a rádiumot is), de azért minden lehetőséget megragadott, hogy kiemelje a jól csengő nevet. 1933-ban egy gyógyszerésszel, Alexis Moussalival közösen egy rakat, radioaktív anyagokat tartalmazó, főleg szépészeti terméket dobtak piacra, az arckrém mellett készült radioaktív tisztító tej, púder, rúzs és fogkrém is.

Ma persze már tudjuk, hogy ezek az összetevők nemhogy jótékonyak, de nagy mennyiségben károsak, nem véletlenül tűntek el a boltok polcairól a rádiumos arcápolók.

Forrás: Ma is tanultam valamit

Kapcsolódó írások
Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények
Kapcsolódó betegségek