3 mód, ahogy ne szakíts
A szakítás - különösen az elhagyott félnek - nem örömteli dolog, azt azonban mindvégig illik szem előtt tartani, hogy ne gázoljunk túlságosan a másik lelkébe
Szakítás százhatvan karakterben
Az utóbbi évek során, a technika fejlődésének köszönhetően több kapcsolat végére tettek pontot sms-ben. Ez, különösen felnőtt emberek körében igen rossz választás: aki sms-ben szakít, nem meri felvállalni gondolatait, és elmenekül partnere reakciójától. Mondhatni, esélyt sem ad neki arra, hogy válaszoljon, ha csak nem akar ő is üzenni valamit az exének.
Elektronikus búcsúlevél
Az sms-nél egy fokkal jobb, de még mindig igen érdekes módja egy kapcsolat lezárásának. Igaz, hogy valamivel nagyobb teret enged a gondolatok kifejtésének, és az elhagyott félnek nem kell két soros üzenettel beérnie, még mindig a személyes beszélgetésre szavazunk. Tiszteljük meg a másikat azzal, hogy a szemébe mondjuk, amit gondolunk.
Küldöttek kíméljenek!
Kissé hihetetlen, de van aki nem smst vagy e-mailt, hanem "szóvivőt" küld maga helyett, hogy szakítson a kedvessel. Erre a célra kitűnően megfelel például egy közös barát, aki - lássuk be - igencsak leszerepel, ha belemegy ebbe a játékba... Pocsék érzés lehet mástól megtudni, hogy a kapcsolatnak véget ért, de ha jobban bele gondolunk, más helyett szakítani is elég kiábrándító. A szituációban egyedül annak kényelmes, aki a %u201Eszóvivőt%u201D felbíztatta - már ha el tud számolni a lelkiismeretével.
Forrrás:elixironline.hu
Kapcsolódó írások


Kérdezzen szakértőnktől


Kapcsolódó gyógynövények


Kapcsolódó betegségek

