A nemigazi Woody-rajongók csoportjába tartozom, legalábbis így határozom meg magam vele összefüggésben, mivel gimnazistaként léptem a hetvenes évekbe, és még nem volt érkezésem fanyalogni, egyszerűen csak éltem az életet. El kellett telnie egy évtizednek, hogy a mester humorát értékelni tudjam, egy következőnek, hogy megértsem a nosztalgiáit, és még egykettőnek – máig – hogy ne csak elfogadjam, hanem meg is értsem és megbocsássam narcizmusát, örök önzését és hajmeresztő hisztijeit. Mostanra kicsit úgy érzek vele kapcsolatban, mint a pszichiáternő, a filmbeli WA felesége, akit annyi ízléses humorral, rezignációval ábrázol Judy Davis. Hiába tudja, hogy férje értéke „dollárban jóval kevesebb, mint euróban”, annyi energiát fektetett e házasságba, hogy most már saját erőfeszítéseit szereti benne. És WA mindent meg is tesz, hogy szeressük. Bár mozipartnerem (nő) szerint még mindig nem szépült meg, én úgy látom, szerencsésen hozzáöregedett a csúnyaságához, plusz a világhír, a pénz és a zsenialitás – egész jó egyenleg, ami kijön.

Woody Allen és Roberto Benigni a Rómának szeretettel című film plakátján

Lehet, hogy nem vagyok elég trendi, de bevallom, szeretem, ha a filmekben van ember, figura, akivel azonosulni tudok, aki megragad, sőt elcsábít. (Nem ezért játsszák többnyire színészek a szerepeket? Már ha színészek játsszák. És már ha van szerep.) WA ezt is remekül csinálja: emberek élnek a filmjeiben. Érdekes szituációk adódnak, és hol egészen földhözragadt, hol egészen elszállt dialógusok – ahogy az életben is lenni szokott. Mondhatnák: könnyű neki, ha még a kétperces mellékszerepre is olyan sztárt talál, amilyen Ornella Muti (aki jól tette, hogy elvállalta: láttuk és örültünk neki!)

A Rómának szeretettel nem épül egy lineáris sztori köré – több figura párhuzamos történeteiből áll – a spotok sorozata mégis remek, érzékletes képet fest a … miről is? Nem Rómáról, ó nem. Nem is csak WA-ről, bár efelé majdnem elcsábul. Szerintem szívesen végigbohóckodta volna az egész filmet a fóbiákkal küzdő, vélhetően már leszerepelt, mellőzött és ennek megfelelően frusztrált komolyzenei producer szerepében, méghozzá fergeteges öniróniával sajnáltatva magát. De biztos szólt neki a rendező(i énje), hogy jó-jó, de azért színesítsük még a palettát néhány világsztárral. Ők aztán bele lettek írva, és bármennyire nincs egymáshoz közük, valamihez azért van.

Szerintem szívesen végigbohóckodta volna az egész filmet a fóbiákkal küzdő, vélhetően már leszerepelt, mellőzött és ennek megfelelően frusztrált komolyzenei producer szerepében

A Rómának szeretettel ugyanis korunk legnagyobb csábításról szól. Arról, ami erősebb még a libidónál is: a hírnév, a (média)siker vonzásáról. Na, megint valami, amiben WA szakértő. Ő csak tudja, kicsi, csúnya ember, persze, hogy világhírű akart lenni – és sikerült is. Neki aztán minden alapja (szellemi is, anyagi is) megvan ahhoz, hogy ossza az észt – ha ilyen szórakoztatóan teszi. Nem magyaráz, nem elemez, hanem megmutat, sőt nem szégyell megnevettetni sem. Szarkazmus ad abszurdum, kritika és öngúny a végletekig, amikor a nevetésen túl már kínosan érezzük magunkat a bőrünkben. Még a didaxist sem szégyelli: Alec Baldwin tanárbácsisan óvja az ifjúságot, a ballépésektől, és bármily légből kapott is a figurája, szívesen elnézegetjük a pasit.

Ami WA önkényes ötletrohamának tűnik, amögött akár tudatosság is rejtőzhet. Az Éjfélkor Párizsban megelevenedett kultúrképeskönyve után itt a város szerepe egészen más. Hiszen az Örök Város az időtálló érték szimbóluma. A hírnév pedig, amiért kepesztenek, kezüket-lábukat törik, hülyét csinálnak magukból, odadobják a jóhírüket és kockára teszik a boldogságukat, na az korunkban minden, csak nem örök.

Az Örök Város az érték szimbóluma, a hírnév azonban ma minden csak nem örök

Viszont demoralizál, kiszipolyoz és függővé tesz. De mindezeknél veszélyesebb, hogy kollektív szükségletünkként tünteti föl önmagát. Úgy tűnik, nem is éltünk addig, míg egy kis hírnév-morzsára szert nem tettünk, s ha elhagy „Siker-asszony”, már nem is élünk többé. Ilyenformán elfogadottá válik, hogy tehetségkutatók előválogatóin álljunk sorba, gyermekünket szépségkirálynőnek neveljük, és ha más nem akad, egy ehhez hasonló felületen írogassunk egy nagy ember filmjéről – hátha beüt a siker. Te – Úr – Is – ten!

A film hősei éppúgy ki vannak e hiúságnak szolgáltatva, mint mi, legyenek akár tehetős polgárok, vagy kortárs római kurtizánok. Az utóbbi kategória első osztályú képviselője, Anna (Penélope Cruz lazán és kecses közönségességgel vezeti elő) azon kevesek egyike a filmben, akik a helyükön vannak, önazonosak. Nem azért dörgölődzik a hatalommal és befolyással bíró hímekhez, hogy ő is hatalmas és befolyásos legyen, egyszerűen csak eladja az áruját. Ami nagyon is konkrét és kézzel fogható. Anna abból él meg, amije van – ebben az erényben még egy piti szállodai betörő osztozik vele a filmben – a többiek jogosulatlan előnyökért prostituálódnak. Vannak persze mentségek: a vidéki ifjú szeretné megvetni a lábát a fővárosban, kis felesége a filmművészekért rajong, a naiv ifjú pedig azzal áltatja magát, hogy az intellektualitás vonzza, és nem a nyilvánvaló csábítás. Megint csak WA javára írandó, hogy a legelképesztőbb karikatúrát, amit már nem lehet mentegetni, saját magára szabja. A szép hangú temetkezési vállalkozót – aki élő bizonyítéka a közhelynek, miszerint minden olasz tud énekelni – kirángatja a zuhany alól, hogy felfedezze. Az ő rovására nevetünk, ugyanakkor kínosan feszengünk is, hiszen a tisztálkodó tenort csodáló közönségben saját sznobériánk tükörképét pillanthatjuk meg.

Olyan filmet látunk, mely érzelmeket ébreszt, melyen nevethetünk, de akár sírni is tudnánk, mely megérint.

Mindegy is, hogy WA csinál-e hülyét mindenkiből, vagy azért érezzük kicsit kényelmetlenül magunkat a moziban, mert bevalljuk: ha mi keverednénk a hírnév hálójába, talán ugyanígy ki lennénk szolgáltatva neki. A lényeg az, hogy olyan filmet látunk, mely érzelmeket ébreszt, melyen nevethetünk, de akár sírni is tudnánk, mely megérint. Sokáig nem fogom elfelejteni, amikor Pisanello, a kishivatalnok, miután ejtette a média, és a sok, kéretlen figyelem, a borotválkozási és alsógatya-viselési szokásaira vonatkozó, tolakodó kérdések után, végre nyugodtan sétál az utcán nejével…és akkor ráront a siker éhsége, a hírnév kívánása – kevés tragikusabb alakot láttam, mint akit ebben a szituációban megformál a csodálatos Roberto Benigni. Famosa – kiáltja, famosa, eseng, és tépi a haját – bizony átérezzük, micsoda veszteség, hogy nincs már, amit olyan terhesnek érzett, amíg birtokolt. A hírnév.

WA hiteles, amikor odamondogat a sztárgyártó gépezetnek – hiszen kívül-belül ismeri – ha más tesz így, gyanús, hogy savanyú a szőlő. De ha a rendező megelégedne ennyivel, azzal nem adna semmi eredetit. Többre kíváncsi, nem csak a manipuláció mikéntjére: ő a lelkünket boncolja. Hogy miért esünk ilyen könnyen áldozatul a kollektív tömeghisztériának – a hírnév utáni vágynak. Nem fél a közhelyektől, megmondja kereken: híresnek lenni jó. Néha nehéz, néha kellemetlen, de összehasonlíthatatlanul jobb, mint hétköznapinak.

Híresnek lenni – ha néha nehéz is – mégiscsak élvezetesebb,mint hétköznapinak

Mindnyájunk nevében leteszi Róma márványlépcsőire kisstílű sikereink elemzését Woody Allen, és egy csöppet sem szégyenkezik. Hiszen miben is térnek el mai ambícióink azokéitól, akik valaha Colosseumot, függőkerteket, palazzókat, szobrokat emeltek itt, örök hírnévre vágyva? Talán az ő szándékuk nemesebb volt, az anyaguk időtállóbb – de még ez sem biztos. Nagyon is emberi és nagyon is örök vágy ez, a vanitatum vanitas. Ezt a felismerést adjuk Rómának, szeretettel. Meg egy filmet, amit hozzánk hasonlóan esendő, de legtöbbünktől eltérően világhírű kortársunk készített.

Rómának szeretettel, official trailer

Tukács Orsi budapesti programajánlója

Jog a jó sörhöz

“A jó sör demokratikus alapjog”- hirdeti az első magyar kézműves sörfesztivál, a Főzdefeszt szlogenje. A legjobb hazai és külföldi kézműves sörök készítői és kedvelői szeptember 14-e és 16-a között már negyedszer veszik birtokukba a józsefvárosi Palotanegyed egyik leghangulatosabb részét, a Mikszáth teret és a Krúdy utcát. A cseh, szlovén, angol, bajor és belga sörkülönlegességek mellett számos hazai kézműves sörfőzde kínálja specialitásait: a búzasörök, a fügés, almás, meggyes és feketecsokoládés ízesítésű sörök mellett angol világos söröket kóstolhatunk, sőt kapható lesz az én egyik kedvencem, a belga meggysör is. Egészségünkre! 

Pesti Broadway Fesztivál

A Pesti Broadway Fesztivál szeptember 15-én és 16-án az utcára varázsolja a zenét és a színházat. A Nagymező utcában, az Operett Színház előtti téren felállított színpadon operetta- és musicalszínészek előadásában csendülnek fel jól ismert dallamok. Az étlap változatos, unokáktól nagyszülőkig mindenki talál kedvére való csemegét a régi operett dallamoktól és Retro Partytól a fiatal énekesek musical-slágereiig. A Sztárom a párom blokknak a címe is sejteti, hogy a közönség soraiból néhány szerencsés együtt énekelhet majd kedvencével. Sok a kedvencem, kivel énekeljek?

Fotókiállítás a Józsefvárosban

Nemrég volt az esküvőm, amire hónapokig készültünk. Aztán a “nagy nap” gyorsan tovaillant, és csak az emlékek, és a fényképek maradtak, melyeket jól esik időre időre újra elővenni. Így köszönnek ránk a régi képekről is az akkor élt emberek életük örömei, bánatai, sikereik és kudarcaik egy-egy pillanatában. A Palotanegyed képekben című kiállítás Józsefváros legszebb részének , a Palotanegyednek mindennapjait mutatja meg. A szervező civil egyesület mindenkit sok szeretettel vár szeptember 16-án 17 órakor a VIII. kerület, Ötpacsirta utca 2. – ben, a megnyitón.