Már majdnem elszomorodtam, hogy Nórika immár hét éve nincs velünk, de abban a pillanatban rám tört a jókedv is: hiszen ma tényleg lesz főzés, vendégfogadás, sürgés-forgás…És szaladnom kell, hogy kivegyem én is a részemet belőle: ma van a Vígnap!

Tudtam, majdnem kétezer ember fogja elárasztani Szent István körúti második otthonomat, és bemerészkedik oda is, ahol már nem terül a lába elé a puha vörös bársonyszőnyeg. Bekukkantanak majd minden sarokba, beülnek a próbákra, és szóba elegyednek az összes színésszel. (Csak velem nem, soha.) Minden évben kicsit aggódom, nem lesznek-e túl sokan, nem fogják-e túlságosan felforgatni a színházat… Aztán persze megnyugszom, mert látom, hogy vendégeink micsoda szeretettel és tisztelettel vigyáznak házigazdáik otthonára.

Emlékszem, egy alkalommal Gombaszögi Elluska taxija 45 percet késett. Elluska bosszankodva ugrándozott fel s alá a művészbejáró előtt.

Ezen a derűs szeptemberi vasárnapon már délelőtt hatalmas tömeg gyűlt össze a színház előtt, izgatottan várva a kapunyitás percét. Jó volt látni az örömtől piros arcokat. Az a szokatlan érzés, mikor a közönségemmel találkozhatom, még mindig különösen izgalmas számomra, hiszen a háború előtt a színész helyzete egészen más volt, mint most. Mi távolságot tartottunk, visszahúzódóak és titokzatosak voltunk. Bevallom, én nem sokat változtam ezen a téren. Sokan kerültük a feltűnést, rettegtünk a közvetlen találkozástól, de nem fennhéjázásból, hanem bizonytalanságból. Emlékszem, egy alkalommal Gombaszögi Elluska taxija 45 percet késett. Elluska bosszankodva ugrándozott fel s alá a művészbejáró előtt, mígnem a sofőr végül egy merész kanyarral érkezett egyenesen a már szemmel láthatóan türelmetlen színésznő lábaihoz. Sosem feledem, ahogy a kis horgolt kesztyűjétől alig hallhatóan, tompán kopogott az autó üvegén, melyre a taxisofőr bűntudatos lassúsággal letekerte az ablakot. Ekkor Elluska behajolt és azt mondta: „Ne pironkodjon, kedveském, bár már a frászt hozta rám, hogy ma villamossal kell utaznom!” Azzal bepattant az autóba és elhajtatott. Ma már tudom, hogy mindennél többet ér egy-egy személyes találkozás: az emberek boldog arca, kedves szavai, engem is elvarázsolnak.

Enikő a női öltözők titkairól mesél

Igyekszem ezen az évadkezdő szép napon kivenni a részem abból a sok munkából, amit kollégáim végeznek. Sajnos nem tudok személyes idegenvezetést tartani és nem tudok beszélgetéseken részt venni, idén mégis hatalmas öröm volt számomra, hogy felkértek, legyek a társulat fiatal színészeinek néma kísérője és segítője a közönségnek tartott túrák alkalmával. Hiszen én mégiscsak jobban ismerem az épületet, és apró jelekkel segíthetem, terelgethetem őket. Másodmagammal, Bata Évával, aztán később Mészáros Mátéval kísértem a morajló tömeget, így Dési Lujza anekdotáit és apró huncutságait csak közvetve, Évától és Mátétól hallhatta mindenki. Lelkesen, és a büszkeségtől mosolyogva tereltem hát a csapatokat, keresztül-kasul a házon, és az ódon épületet erre a kis időre saját birodalmamnak tekintem. Először Enikő öltözőjét látogattuk meg, melyet áhítattal barangoltak be a rajongó szempárok. A picinyke szoba nyugtalansága tetten érhető volt az otthagyott, nyitott könyv megszakított történetében vagy az indulásra készen heverő, türelmetlen cipőkben.

Kern Andris a művészeti titkárságon fogadta kis csapatát

Ezután a fodrásztárba, majd a zsinórpadlásra lestünk be. Előbbi a hölgyek, utóbbi pedig a férfiak érdeklődését keltette fel igazán. A zsinórpadlás madártávlatából még izgalmasabb lett az éppen zajló nyílt próba. Az út során sok öltözőbe benéztünk még, és jártunk a színészbüfében is, ám a túrázók legkedveltebb helyszíne a kelléktár volt. Innen mégis csalódottan távoztak néhányan: A padlás legendás szilvásgombóca csak egyszerű műanyag. A jókedvet Máté tréfái festették újból az arcokra, ahogy lefelé indultunk. A hosszú vígszínházi múltam miatt a falaknak minden karcát ismerem, ám ezek közül csak néhányat meséltettem el, hiszen őrzök olyan történeteket is, melyeknek nem szeretnék árulója lenni.

A jelmeztár inkább a női közönséget hozta lázba

Mészáros Máté a zsinórpadlásra kalauzolta a vendégeket

Délután, a süteményvásáron bontakozhattam ki igazán, hiszen a tradicionális Vígsüti árulásában én is minden évben részt veszek. Idén is sok kulináris praktika, sürgés-forgás, kísérletezés előzte meg a végleges művemet, a sajtos rudat, melyet még egyik első receptkönyvemben találtam. A lisztes, olajos oldalak a könyvecske hosszú históriájáról árulkodnak. A maszatok és foltocskák, melyek helyenként egész szavakat takarnak ki, gyermekkori konyhai sertepertéléseimet idézik fel bennem. Elmondhatatlan öröm, hogy minden évben jótékony célra, az Ódry Árpád színészotthon javára ajánljuk fel az összegyűjtött pénzt, így idős kollégáim és barátaim karácsonyát tesszük szebbé ezzel.

Ezt alkottam én!

A gasztronómiai eseményeknek mindig is komoly hagyománya volt itt nálunk, a Vígben, hiszen egy ilyen nagy családban mindig megéhezik valaki. Szerencsére ezt a csillapíthatatlan vágyat mindig kielégítették a főzőtudományukról is híres kollégák. Tábori Nórikánk például remek szakács volt. Minden premier után vagy születésnapon vendégül látta a társulatot Pesti Színházhoz közeli otthonában. Ilyenkor saját maga készített gulyással, saját sütésű, ropogós kenyérrel, csirkepaprikással és egyéb finomságokkal halmozott el mindannyiunkat. Óh, de hányszor laktunk jól nála! Ahogy azóta Hegyi Barbaránál is, aki szintén remekül főz. Barus idén is különlegességgel lepett meg minket a vásáron. A titkos főzetet jó ideig egy nagy fazék rejtette előlünk, mely itt-ott édes illatot eresztett ki magából, s hamarosan a színházban mindent fátyolszerűen beborított a sűrű vaníliaillat. Mikor lekerült a fedő a desszertről, aprócska, illatos gyöngyök lomha áradatát láttuk. A speciális tápióka pudingot szempillantás alatt vásárolták fel a rajongók, így csak az igazán gyorsak élvezhették a benne rejlő kókusztej és ananászlé édes keverékét, vagy a bódító tonkabab aromáját, mely bűvös afrodiziákumként ismert.

Édes Gézám meghatódva nézi, míg Verus a sütiket árulja

Jókedvünk volt a sütemények reklámja

Péter Kata epertortája is pillanatok alatt tűnt el a tálcáról, s már csak a hűlt helyén hagyott morzsatenger okozott csalódást az édesszájúaknak. Katától sikerült megszereznem a receptet, így akik nem kaptak belőle, könnyedén elkészíthetik maguknak:

Epertorta, ahogy Péter Kata készíti

 Egyszerű piskótatésztából tortaformában tésztát sütök. Ezt három részre vágom, az alapra eperpudingot kenek, mikor ez kissé megdermed, ráteszem a második tésztalapot. Ezt felvert tejszínből és összeturmixolt gyümölcsből kevert krémmel kenem meg. Ráteszem a harmadik tortalapot. Az egész tortát is a tejszínes, gyümölcsös krémmel fedem be. Tetejére friss gyümölcsöt teszek.

 Hozzávalók:

Tésztához:

• 6 tojás
• 6 kanál liszt
• 6 kanál cukor
• fél csomag vaníliás cukor 
• kis reszelt citromhéj

Krém:

• 1 eperpuding
• kb. 500ml tejszín
• kb. 500g eper, vagy erdei gyümölcs összeturmixolva
• kb. 10dkg cukor

Pár szem gyümölcs a torta tetejére