Róma az orrom előtt

Fehér Cica

Kedveseim, visszaugrom a jelenbe beszámolóim sorában, mert ezt a hírt feltétlenül hallanotok kell. Még én sem merem elhinni, de… Rómába megyek!

Még alig másfél hónapja, hogy Micusom hazajött a horvát tengerpartról, aminek mindannyian csodájára jártunk, mert ritkán adódik ilyen lehetőség az életben, erre most a háziaktól hallom, hogy megyünk Rómába! És én is! Az az igazság, az izgatottságtól alig tudom elmondani, de megértitek talán – nem láttam még soha semmit abból a tájból.

Eleinte csak le-föl rohangásztam, hogy a frizuraigazítással kellene kezdenem, vagy egy gyors fogyókúrával, esetleg szellemileg vértezzem fel magam, vagy kicsit a talpaimat erősítsem meg a nagyobb gyalogtúrákhoz, aztán mintegy megvilágosodva eszembe jutott Bogumil úr. Hát persze, hogy őt kell megkérdeznem, mik a legfontosabb teendők ilyenkor, hisz már annyifelé járt. Egész biztosan Róma sem maradt ki neki.

Frizuraigazítással kellene kezdenem, vagy egy gyors fogyókúrával, esetleg szellemileg vértezzem fel magam?

A friss hírrel átkocogtam tehát öreg barátomhoz, aki a hűvösebb ősznek megfelelően már nem a kerti karosszékben múlatta az időt, hanem behúzódott a házuk egyik szobájába, a kertre néző ablak mögé, a párkánypárnára. Ilyenkor csak meg kell zörgetnem az üveget, és ha nincs nagyon hideg, egy pokróccal felszerelkezve kitelepszünk a diófa alá a fonott székbe. Egy kis meleg tejecske közben jól esett volna (jaj, említettem már, hogy Mici a wellnesspark téli szünetének idejére nyitott egy tejecskézőt? Igen kreatív a csaj, a jég hátán is megél. Nem is panaszkodhat a forgalomra, csak épp ezt sem verhetjük nagydobra, akár a wellnesst, mert a háziak nem vennék jó néven. Valahogy minden vállalkozásnál felmerülnek ezek a bosszantó jogi aggályok. Na, de ezt majd egy későbbi alkalommal mesélem el.) Akárhogy is, jól esett az öregurat hallgatnom, mert ahogy sejtettem, jól ismerte Rómát és az egész itáliai tájat. Azt mondta, a magunkfajtát is nagyon kedvelik arrafelé, számoljak vele, hogy sok elszármazott rokonba botolhatok, ha mégoly távoliakba is.

Folytatás

Wellnesspercek nyár végén

Fehér Cica

A nyár vége számomra az éledezés boldog időszaka: semmi sem tesz elcsigázottabbá, mint a rekkenő hőség. A környékbeliek azt mondják, ne panaszkodjam a hófehér bundámmal, rosszabbul is járhattam volna, mint például Brutus, aki olyan fekete, hogy éjjel csak egy zölden villogó szempárt látni belőle, ha közeledik. (Én a téli tájban tudok a láthatatlanságig felszívódni: egy karácsonyi fényképezkedés alkalmával a tökéletes semmit hagytam magam után örökül, miután fél órát pózoltam a legváltozatosabb módokon a gyönyörű tájban!)

De hogy a dögletes meleget is elviselhetővé tegyem, van egy pompás módja, ami számomra a kevés nyári élvezet non plus ultrája. A szomszéd lányokkal jóideje átjárunk Miciékhez, kezdetben csak trécselni, de amióta felvitte az isten a dolgukat, és úszómedencéjük meg szőlőlugasuk is van, kialakítottunk magunknak egy kis wellnessparkot.

A szomszéd lányokkal jóideje átjárunk Miciékhez, kialakítottunk magunknak egy kis wellnessparkot.

Az egész persze Mici fogadókészségén múlik, s ez valamennyire kényelmetlenné teszi a dolgot, de hát az ő kertje, ő a háziasszony. Szerencsére a kevésbé mozgékony fajta, leginkább otthon tartózkodik, és csak ritkán van ellenére, hogy átszállingózzunk néhányan. Csak a nagyobb csődületet kérte elkerülni, abból ugyanis kellemetlensége lehet, mint mondta, de állítólag még nekünk is, hiába vagyunk mi a vendégek. Hogy az óvatossága nem hiábavaló, minap világossá lett. Folytatás