A szobában hűvös volt. Hetek óta várta a gázszerelőt, hogy megjavítsa a radiátort, de még nem ért ide. „Aludni jobb is hidegben, nem szeretem, ha befülled a szoba, csak hánykolódom egész éjjel.”-mondta a férje, és lekapcsolta az olvasólámpát.
A szobában hideg volt, s ő ma is érezte azt a szokatlan illatot. Pedig szellőztetett, minden nap szellőztet, estére mégis beköltözik az a fura,ám ismerős szag. Orráig húzta a paplant meg a rárakott kék takarót, és megpróbált elaludni.
November 1-e, Halottak napja volt. Ma kinn jártak a temetőben, a szürkületben alig találták meg a sírokat, felázott, sáros földön botorkáltak egymást támogatva. Nem szeretett temetőzni, ilyenkor főleg nem. Sötétedett. Erőszakos őszi szél csapkodta arcukat. A sírok fenyegetően világítottak, a mécsesek árnyéka megnyúlt, mintha a holtak hívogatták volna az élőket, akik némán, lehajtott fejjel vonultak a fejfák között. Meg kell látogatni apját, a bohém Ferit, akiktől a családja szerint csak a hülyeséget örökölte, a nagyszüleit, akik versenyt vigyáztak rá, gyertyát gyújtani Dédikénél, a nyakas református asszonynál, aki őt csecsemőkorában magához vette, hogy aztán élete végéig gyereket neveljen.
