SZÍVZŰR

szivzur

Lívia riadt szemmel nézte a főorvost. Tudatáig csak foszlányokban jutottak el a szavak, melyek ismerősek voltak ugyan, de magára vonatkoztatni nem tudta. Angina pectoris, szignifikáns szűkület… Csak nézte az orvost, olyan, mint egy birkózó, gondolta.

– Sürgősen előjegyzem CT-re! – hallotta a következő mondatot, majd az orvos telefonált.

Még hogy én beteg? Én nem, az anyám igen, évek óta. Infarktus, embólia, meg ilyen szörnyűségek, de én egészséges vagyok – cikáztak fejében a gondolatok. Igaz, a nyilalló kis fájdalom, meg az elfogyó levegő miatt jött be EKG-re, de hát az csak a stressz, hat éve is azt mondták, aztán semmi, ment minden tovább.

– Hogy zajlik egy CT vizsgálat? – kérdezte.

– Kap egy kontrasztanyagot vénába, aztán egy gép felszeleteli a szívét, rétegenként képeket készít róla – hangzott a rövid tájékoztatás. Csak ült ott, semmi okos nem jutott eszébe.

– Van még valami kérdése? – rezzentette fel a főorvos hangja.

– Mondja főorvos úr, az a néhány pasi látszik majd a felvételen, aki ott lakott  a szívemben? – bukott ki belőle a régi, huncut, mindenből tréfát csináló Lívia. Az orvos elnevette magát.

Folytatás

Abody Rita - Sorminta Reggel: a Nap kalandos órája: kizárólag úri szeszélyem Diktálja hogy a négy közeli Alternatíva közül melyik Boltot részesítem ma előnyben Tej és Kifli Szempontjából: utána hazamegyek, dolgozok Délutánig, hogy másnap is mehessek közértbe: míg a Világ a Világ.

A közért előtt azonban Változás: egy Ember fekszik a földön, körülötte narancssárga ruhás Mentősök guggolnak: járókelők Kommentálják az eseményeket. Közelebb megyek.
A sovány Férfin éppen Újjáélesztés történik: már kipreparálták a szakemberek: infúziót Fűztek a karjába: a szájából átlátszó Cső lóg ki: ezen keresztül Lélegeztetik: közben egyikük a Szívét döngeti a szegycsonton át: erőteljes ritmikus Mozdulatokkal. A Földön köröskörül különféle Műszerek: elektromos Kijelzők: imponálóan Nagy apparátus. Pár csepp Vér is. „Túrta az Orrával a földet, de nagyon” – mondja az egyik Néző.
Gondosan Szemügyre veszem a Férfit: jéghideg földön fekszik Érzéketlenül: vékony Kabátban a nyirkos januári Hidegben a lehorzsolt orrával: sokkal Melegebb kabátra lenne szüksége: a Fején sincs semmi: gyér Haja csatakos: valahova leeshetett a Sapkája. A Cipője viszont nagyon Jó: vastag talpú: vadonatúj: meleg Bőrcipő: talán Karácsonyra kapta. A Buszmegállóban állt: hirtelen Összeesett – ezt hallom az iménti nézőtől.

Két éve: hogy Anyám végérvényesen megszökött csillapíthatatlan Érzelmi sóvárgásaim elől: sehogy sem akart Megfelelni: most megnézem hogy is Csinálta pontosan: elkezdett Érdekelni a dolog Mikéntje

A Férfi vonásai Tökéletesen ellazultak: máshol Van: Alszik: teljes Nyugalomban tűri, hogy Dolgozzanak rajta és szájtátva Nézzék: nem kell Törődjön vele, nem az ő Felelőssége. Ujjai meg-megrándulnak: de nem tudni: az Élet pislákol-e benne: vagy az őt érő fizikai Attrocitásokra válaszolnak reflexből az Izmok. A Bőre fakó: illetve teljesen Kék: a kékesszürke különböző Árnyalataiban testrészek szerint: a füle Karimája: az orra Hegye: a csuklója. Néhol egészen szederjes a színe.
Ismerem ezt a Színt. A nagyanyám Keze: az apám Szája Széle és feje Búbja utolsó délutánján: szerelmesem Bőre színe a Vérmérgezéskor: anyám Arca két holt Hét után… Két éve: hogy Anyám végérvényesen megszökött csillapíthatatlan Érzelmi sóvárgásaim elől: sehogy sem akart Megfelelni: most megnézem hogy is Csinálta pontosan: elkezdett Érdekelni a dolog Mikéntje. De úgy látszik: a Férfiban még van Élet: újabb Eszköz kerül elő: a Filmekből ismert két Vasalóhoz hasonlatos Szerszámmal elektromos Ütéssel próbálják a mentősök dobogásra bírni a Néma Szívet. Újra és újra: nem hagyják abba: vagy Tízszer egymás után. Már legalább Fél órája tart. Hosszú.

Folytatás

Bőrminta

Abody Rita - Sorminta

Azok a burjánzó színes képek…
Kisfiú volt, amikor először látott ilyet a Vidám Parkban, és beleborzongott. Mintha egy eleven meséskönyvet bámult volna.

A körhintát kezelő fiatal férfi karján tölcsér alakú, élénkvörös virágok és nagy zöld levelek között feketepárduc osont, alulról fölfelé leste őt vad, sárga szemekkel, kivillanó fogakkal, és izmai vonaglottak a férfi minden karmozdulatára. Ugrani készült. A kisfiú nem tudta levenni róla a szemét, kitekert nyakkal bámulta, amíg csak el nem nyelte őket a mesebarlang bejárata, ahová anyja húzta be a kezénél fogva. A kisfiú azt hitte, ez is a park csodáinak része, ez a bőrre festett, eleven kép, és úgy érezte, megváltozott az élete, ő maga is várakozással teli barlanggá vált, ahol a legváratlanabb pillanatban valósággá válnak a mesék, életre kelnek a rajzok, és minden másképpen van, mint ahogy otthon vagy az iskolában megszokhatta.

Eléggé egyszerű élete volt különben, egyetlen gyerek volt, de a szülők sokat dolgoztak, és így elegendő ideje maradt az ábrándozásra. Az elképzelhetetlen lett volna, hogy a saját bőrére rajzoljon, vagy akár a falra, de volt egy füzete, a szívébe pedig nem látott be senki, és ott tomboltak az álmok. Dzsungel lakott a szívében. Vad színek, vad érzések, mesebeli állatok, sárkányok, főnixek, lángok, tőrök, szívek. Sas. Tigris. Koponyák. Isten szeme. Cifra szalagok, különös nyelveken írt különös szavakkal, harcosok, lovak, nyilak. Tűz, tűz és zuhatag.

Az első lány, aki megtetszett neki, felnyírt, vörösre festett hajat viselt és egy kis rózsát a tarkóján – azt látta meg először, az élénkpiros foltot, a fodrozódó szirmokat, és a sorsa eldőlt. Megbabonázva bámulta, mágnesként vonzotta a rózsa örvénye, el akart merülni benne, mint egy részeg dongó, és a lány nyomába eredt. A lány neve volt az első, ami – egy tőrrel átdöfött művészi szív kíséretében – a bőrére került, a jobb kezére. Aztán még több minden – a kisfiú korában látott feketepárduc, egy jelmondat – Carpe Diem -, majd egy kínai sárkány, amelynek zöld pikkelyes, tarajos farka végigkanyargott hosszan a derekán, és elöl, a köldöke alatt lándzsás hegyével lefelé mutatott. Aztán az első kisgyerekük még formátlan arcocskája, amikor meghalt, aztán még más lányok neve, trópusi virágok, vad pillangók, egy nindzsa, egy kígyó, paradicsommadár, egy vérmérgezésben elhunyt jóbarát jelképe, a megbilincselt, lángoló nap, és több más hasonló, míg a teste szinte teljes felületén olyanná nem vált, mint a gyerekkorában megálmodott mesekönyv. Megbámulták mindenhol, az utcán, a strandon, és ezt ő természetesnek is tartotta – úgy érezte, valóban egy könyv ő, amit bárki elolvashat, saját élete könyve, és büszke volt rá – ha látta egy kisfiú ámuló szemét, odakacsintott neki, pontosan tudta, mit érez, és megfeszítette combján a táncoló párducot.

Úgy érezte, valóban egy könyv ő, amit bárki elolvashat, saját élete könyve, és büszke volt rá.

Volt még egy üres folt, egy darab csupasz bőr a mellkasán, a szegycsont alján, azt nagyon sokáig úgy hagyta. Aztán egy napon, mikor már senki sem volt vele, elmentek az asszonyok, felnőttek a gyerekek – odavarratott magának egy kitárt szárnyú, imádkozó angyalt.

Folytatás