Szidi címkével jelölt bejegyzések

Buja bájak díja

-
Hozzászólás

Fehér CicaVégül Mici beszélt rá a szépségversenyre, azzal, hogy vagy ötvenen neveztek.
– Több versenyező lesz, mint közönség – győzködött, amikor előző este átjött, és elvitt kölcsönbe néhány kistálkát, mert az ő készletei a Milkeryből kevésnek bizonyultak. A zsűri elé is oda kellett tenni valami ropogtatnivalót egy ilyen megerőltető és hosszas munkához.

Egyébként őrült sokat dolgozott az előkészületeken, mi meg segítettünk neki, amiben csak tudtunk. Még Szidiéket is beszervezte a kórussal, hogy legyen egy kis műsor az elején. Volt némi vita, hogy mit énekeljenek, mert a friss repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

A repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

Másnap annyian tódultak be Miciékhez a kertbe, hogy soha ilyen szép számú nép még nem fordult meg ott. A zsűriasztalt zöldségesdobozokból raktuk össze, az abroszt Celesztina néni adta kölcsön, állítólag brüsszeli csipke. Kolbász ült az asztal legszélén, aztán bemutatkozott a többi férfiú is. (Azért volt mind a négy hímnemű, mert a zsűrinek jelentkezők kilencvenkilenc százaléka az volt. Így aztán a sorsolás után is csupa kan maradt benn.) Nekem az egyik különösen szimpatikus volt: okos tekintet, szép fejforma, ezüstösen csillogó bunda (dacára a nyári melegnek, de ez is a fittségét bizonyította), élénken hegyezett fülek, ugrásra kész alkat, kackiás bajusz, még kackiásabb farok – egyszóval minden, ami egy tökéletes férfihoz kell. És mégis volt valami félszegség benne, nem volt olyan pöffeszkedő, mint a többi.

a medence partján kellett körbesétálni, először jobbra, aztán balra, aki akart, még hátrafele is sétálhatott

A versenyzőknek, beleértve magamat is, a wellnesspark medencéje partján kellett körbesétálni, először jobbra egy kört, aztán balra egy kört, aki nagyon akart, még hátrafele is sétálhatott, egyesek szerint ugyanis ez a tolató üzemmód is különös bájt kölcsönöz a mozdulatoknak. A mozgássor ezt leszámítva elég kötött volt, nem lehetett puszit dobálni a zsűrinek, fület és egyéb kiálló végtagokat lengetni, szemet villogtatni vagy fülbemászó hangokat kiadni. A fődíj egyébként egy aranyszegélyű, bíbor díszpárna volt bársonyból – ez is Celesztina néni tartalékaiból, aki nem kis kockázatot vállalt a ház ingóságainak feláldozásával.

Folytatás →

A macskalétra csúcsán

-
Hozzászólás

Fehér Cica

Nem feledkezem el róla, hogy elmeséljem majd, mire jutottunk a Heni szabadságának kivívására alakult válságstábunk sebtiben összehívott értekezletén, csak előbb arra akarlak bujtogatni benneteket, kedves olvasóim, hogy szedjetek bodzát, mert most van itt az ideje!

A kis dombocskán felfutó Lórántffy-lépcső szélén – nem azon a szélén, ahonnan egy kis vaslépcső nyílik a macskakonzerv alakú szálloda személyzeti bejáratához, ami egyébként pompás surranóút a konyhához, egyszer kipróbáltam, és hihetetlen kalandban volt részem. Majd figyelmeztessetek, hogy ezt is meséljem el –, szóval, a másik oldalon igazi nagy bozótos terpeszkedik, de ebből a bodza igazán érdekes számomra. Az illatát már a lépcső aljában érezni lehet, a parkolóban, ahová beállnak a buszok, amelyekből kiömlenek a szállodába özönlő turisták. Már több környékbeli ismerősöm mondta, hogy ők a világon semmi mást nem éreznek ott, mint a benzingőzt, amit ráadásul a Szilágyi fasor felől is odafúj a szél – na de én…! Csak beleszimatolok a levegőbe, és már húz is maga után az orrom.

A Lórántffy-lépcső szélén – nem azon a szélén, ahonnan egy kis vaslépcső nyílik a macskakonzerv alakú szálloda személyzeti bejáratához, ami egyébként pompás surranóút a konyhához –, szóval, a másik oldalon igazi nagy bozótos terpeszkedik, de ebből a bodza igazán érdekes számomra. Az illatát már a lépcső aljában érezni lehet, bár több környékbeli ismerősöm mondta, hogy ők a világon semmi mást nem éreznek ott, mint a benzingőzt, amit ráadásul a Szilágyi fasor felől is odafúj a szél.

Nagyon megkívántam minap a bodzaszörpöt. Kapóra jött Celesztina néni látogatása, aki, ha elfogyasztható növényről esik szó, rögtön lázba jön, és elsorolja, hányféle főzet készíthető a gazokból. Úgy döntöttem, most veszem egy kis hasznát az öreglánynak. Kellően feltüzeltem a bodza hasznosságát illetően, aztán nekiszegeztem a kérdést: segítene-e nekem leszedni. Itt nő a lépcső mellett, csak túl magasan van. (Állandó gond a magunkfajtának.) Celesztina néni hebegett-habogott, hogy ő inkább csak a receptekhez ért, nem a leszedéshez, meg így, meg úgy, de én tudtam, hogy csak hótt lusta: enni és fecsegni jár körbe népes ismeretségi körében. Végül abban maradtunk: kerítek még valakit, mert ehhez kell vagy tizenkét stabil láb.

Micinek a Milkeryben beindult a tavaszi zsongás, ő nem ért rá – a bodzaszörpből persze majd kunyerálsz, gondoltam, de neki még ezt is megteszem szívesen –, Heni, aki a legfittebb mindannyiunk közül, senyved a Gellért téri hetven négyzetméteres zárkájában, Szidi gyengélkedik, valami allergia, amire aztán végképp nem ajánlott a bozótküzdelem…

Folytatás →

Könyvek között a zöldben

-
Hozzászólás

Fehér CicaTi kedves, hű olvasóim, akik bizonyára tudjátok, nagy barátja vagyok az írott szónak (még ha csak ilyen macskakaparás szintjén is), biztosan nem lepődtök meg, hogy egy kulturális élményemet osztom meg veletek: voltam a Könyvfesztiválon!

Tudom-tudom, a könyveket nem a magunkfajtának találták ki, de nekem egyáltalán nincs ellenemre a művelődés, sőt! Mivel ezt a bizonyos könyves fesztivált a Millenáris Parkban rendezik, ami itt van tőlem egy macskaugrásnyira, mindig át is ugrom, és bejárom keresztül-kasul a területet, mert az könyvek nélkül is nagy élmény.

Kétszer is kiderült, hogy épp valami nagyobb szabású koncert rajongótáborába keveredtünk – hiába, nekem ezek a zeneközeli kanok a végzetem…

A Millenáris-béli csavargásokra Henriett csábított el először, és együtt fedeztük fel, milyen pompás illat- és ízélményekhez lehet ott jutni. Nem csak a frissen vágott zsenge fűben lépkedésre, meg a kávézó környékén el-elpottyanó falatokra gondolok, de igazán imponáló volt az úri közönség is, ha értitek, mire gondolok. Fess macsókákba botlottunk lépten-nyomon, amikor csak ott jártunk, s bár kétszer is kiderült, hogy épp valami nagyobb szabású koncert rajongótáborába keveredtünk (hiába, nekem ezek a zeneközeli kanok a végzetem), azoktól voltunk úgy elalélva, azért a Millenárison efféle produkciók nélkül is pompás ligeti élményekhez lehet jutni.

Folytatás →

Kalandom a kanokkal

-
Hozzászólás

Fehér CicaNem tudom, ti hogy vagytok vele, kedves tavaszrajongó barátnőim és barátaim, de az én időm ilyenkor jön el, nem a nyárral.

Amikor először oldódnak a reggeli fagyok, és hajnalban nem kell fázósan jobban összekuporodni; amikor először langyosodik meg a betont a talpacskám alatt, és a benti padlón sem azt érzem, hogy legszívesebben dupla mamuszban járnék fel-alá; amikor a földnek fűillata lesz, és már a felszínén érezni azoknak a gyomoknak az aromáját is, amik még elő sem bújtak; amikor először simogat végig a hátamon és nyakamon a napsugár, mintha egy meleg kéz vakargatna meg jól ott, ahol nagyon szeretem, például az állam alatt. Szóval, ez az én időm. Ha izzadni kezdek, onnantól már legszívesebben ki sem dugom az orrom a hűvös szobából.

Ilyenkor rám jön a kószálhatnék. Tavasszal muszáj végiglátogatnom minden elfeledett helyet, amit elhanyagoltam a téli fagyok idején. Csak az utcák ne lennének ilyen elviselhetetlenül kanszagúak. Mintha a levegőt durva hímpermettel szórták volna meg: bűzlenek az oszlopok, a korlátok, a lépcsőfokok, a bokrok – képesek elnyomni még a repkény illatát is! Én nem tudom, ezek nem mosakszanak eleget, vagy mi a fene, de ha csak közelednek, már facsarja az orrom a szaguk. De ez nem elég, mert a minap egy csúnya atrocitás ért.

Aztán látom is, hogy mi a pálya: ott áll vagy hat megtermett macsó

Azzal kezdődött, hogy újra megnyílt szeretett kisboltom itt a Szilágyi fasorban – mindig megéri arra kóricálni, mert igazi kincsekre lelhetsz, ha szemfüles vagy. Volt már, hogy egy egész doboz tejfölre tettem szert valaki feledékenységéből kifolyólag (elpakoláskor hagyta ott a pulton, aztán felszállt egy buszra – ami Budakeszire megy, haha! Onnan csak nem fogsz visszajönni, anyukám – gondoltam, tehát csakis ilyen felelős megfontolás után veszek magamhoz bármit is); meg olyan is volt, hogy valaki szívjóságból invitált meg egy kis sonkára – megáll az ész, milyen kedves alakokba botlani néha.

Folytatás →