SZÉPSÉG – John Masefield verse

Szépség Masfield 

Láttam alkonyatot és napkeltét
lápok és szélfútta hegyek fölött
eljönni, komolyan és oly szépen
mint lassú, ódon, spanyol dallamok;
Láttam a hölgyet, akit április
magával vitt a nárciszok közé,
mikor újra zsendült, sarjadt a fű
s a tájon langyos eső ballagott.
Hallottam a rügyfakadás dalát,
a tenger ős, monoton énekét,
Láttam különös, messzi tájakat
hajók fehér vitorlája alól,
De a legszeretettebb szép, mind közt,
miket Isten nekem megmutatott,
az az ő hangja, haja, szeme, s az,
ahogy ajka piros íve hajol.

JOHN MASEFIELD  (1878 – 1967)

Fordította: Sinóros-Szabó György
* * *

Folytatás

Lyn: “Csúnya kislánynak tartottak”

Nekem a szépség

Elég, ha ránézek: Lyn Degara számomra hiteles, amikor a külső-belső szépségről beszél. Arról kérdeztem, mik a tapasztalatai: mennyire fontos ez számunkra, és a tőle tanácsot kérőknek miben tud segíteni.

–  Mit jelent a számodra a szépség? Mitől lesz valaki szép?
–  Szerintem a szépség alapvetően belülről fakad. Ha kedvesek,vonzóak, jó humorúak és kellemes emberek vagyunk, az megkönnyíti a boldogulásunkat, ám ha ezek közül a tulajdonságok közül hiányzik, valamelyik, dolgoznunk kell azon, hogy “szebbek” legyünk.
Számtalan olyan nővel találkoztam a munkám során, akik bár nagyon vonzóak voltak, boldogtalanul élték az életüket a férjükkel, barátjukkal, gyerekeikkel… Ilyen esetben természetesen nem az az első dolgom, hogy szépségtippeket adjak nekik, hanem, hogy segítsek felismerni, mi lehet az oka a boldogtalanságuknak és hogyan tudnának változtatni a helyzetükön. Csak ezt követően lehet ugyanis javítani a külső megjelenésen, az összbenyomáson. A belső problémák megoldása nélkül
mit sem ér a külső, hisz akármilyen szép és elegáns vagy, meglátszik rajtad, ha elégedetlen és boldogtalan vagy.

Lyn Degara ősszel, feng-shui kertjében

–  Mit mond neked ez a szó: hiúság?
– Azt hiszem, ez a szó nem szerepel a szótáramban, nem hiszem, hogy jellemző lenne rám. Én mindig arra törekedtem, hogy az életemet a lehető legjobb irányba tereljem és a lehetőségeimből a legtöbbet
hozzam ki, és a hiúság nem alkalmas arra, hogy ebben motiváljon.
– Mit gondolsz, hogyan látnak téged mások, milyen benyomást teszel rájuk?
– Általában pozitív a megítélésem, és az emberek érzik, hogy könnyű velem kijönni, barátkozni. Amikor például Magyarországra jöttem és elkezdtem imázstanácsadóként dolgozni, a férjem teljesen elképedt, milyen gyorsan (néha percek alatt) képes vagyok a klienseimre ráhangolódni és jó viszonyt kialakítani velük. Mosolyogtak és figyelmesen hallgattak, holott még keveset tudtam magyarul. Amerikában tanultam, hogy a ” mutasd és mondd” módszerrel könnyű megértetni magunkat. Ezt tehát azóta is használom, bár jól beszélek már magyarul.
– Hogyan látod magadat? Mi az, amit szeretsz önmagadban és mi az, amit nem?
– Kislánykoromban a bátyám és a két nővérem mindig azzal csúfoltak, hogy csúnya vagyok, mert soványabb és magasabb voltam, mint a többiek. Emlékszem, a bátyám köveket tett a táskámba, mondván azok majd segítenek, hogy ne fújjon el a szél. Abban az időben a hazámban nem volt túl divatos a soványság, az egészséget ugyanis a hájjal azonosították. Én mégis szentül hittem, hogy nem igaz, hogy csúnya lennék. Talán más vagyok, mint a többiek, de nem csúnya. Ezért meg is
fogadtam, hogy ha nagy leszek, megmutatom, hogy igenis csinos vagyok!

Folytatás

Lyn de Gara a szépségről és női imázsunkról

Nekem a szépség

Lyn de Gara, Fülöp-szigeteki származású imázstervező rendszeresen ír a jövőben a ’mimind’-en arról, mit tehetünk, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, külső belső harmóniánkat megteremtve magabiztosabbak legyünk. Jó néhány év nőkkel végzett munka tapasztalatából tudja, mi az, ami elbizonytalanít, és hogyan lehetne ezen változtatni.

A ’mimind’ látogatóitól szívesen várunk kérdéseket, témákat ezekhez az írásokhoz, akár a kommentekben, akár a Facebook oldalunkon. De még mielőtt elkezdődne a disputa arról, mitől és mikor érezzük magunkat szépnek és miért nem, ismerjük meg Lynt egy kicsit jobban a vele készített interjúmból.

Magyarország a választott hazád. Mikor, hogyan történt ez a választás?

1990-ben jártam először Magyarországon a férjemmel, aki magyar, de akkoriban Amerikában élt. Itt töltöttük a vakációnkat és meglátogattuk a gyerekkori barátait.

Amikor a hegyeshalmi határátkelőhöz értünk, érdekes élményben volt részem. Mivel a férjemnek amerikai útlevele volt, nem derült ki, hogy ért magyarul. Én bemutattam a Fülöp-szigeteki útlevelemet, mire az útlevélvizsgálatot végző tisztviselő minden ott dolgozót odacsődített és mutogatott, hogy „Nézzétek, egy Fülöp-szigeteki!”. Azt hiszem, akkor láthatott életében először filippínót… Erre én elmosolyodtam és azt mondtam a férjemnek: „Azt hiszem ez lesz az én jövőbeli hazám, beleszerettem, imádok itt lenni!”

Tetszettek az épületek, ízlett az étel (igaz, mindenhol hatalmas adagokat adtak és sehol sem lehetett elcsomagoltatni akkoriban, pedig én csak csipegettem, mint egy kismadár). A férjem barátainak feleségei agyonkényeztettek és – etettek, ami nagyon jól esett, úgy éreztem, máris befogadtak, idetartozom. Később megkaptam a magyar állampolgárságot is, ám nem volt egyszerű megtanulni a nyelvet, ismerni a történelmét és az ország alkotmányát.

Egyik kedvencemmel, Bobbi cicával

Mi az, amit itt élve a legjobban szeretsz? Volt-e valami, amit furcsállottál?

Örömmel láttam, milyen szépek itt a lányok, így mondtam is a férjemnek, hogy hajlandó vagyok ideköltözni, ha csinálhatom azt, amit szeretek. A hivatásom smink- és imázstervezés.

Amit furcsa volt megszokni, hogy eleinte, amikor bevásároltam, sok kis boltból kellett összeszednem mindent. Nem foghattam meg semmit, nem válogathattam úgy, mint Kaliforniában. Ráadásul fizetésnél az eladó nem csomagolt be semmit, nekem kellett bajlódnom a szatyrokkal. Azután pár év alatt itt is minden megváltozott, és most már, ha Amerikába látogatunk, alig várom, hogy hazajöhessek Magyarországra!

Mesélj egy kicsit, kérlek, a gyerekkorodról!

Nagy családban nőttem fel, tíz testvérem közül én voltam az ötödik. Ötéves lehettem, amikor a bátyám és a nővérem azzal csúfoltak, hogy csúnya vagyok, mert a Fülöp-szigetekiekkel ellentétben magas voltam és vékony. Emlékszem, ültem a tükör előtt, és „megbeszéltem magammal”, hogy ha majd nagy leszek, csak azért is szép leszek. Tízéves voltam, amikor elkezdtem kivagdosni a szép nők képeit az újságokból, női arcképeket rajzoltam, álmodoztam. A mamám fülön csípett, amikor egyszer pirosra rúzsozott szájjal tértem haza a barátnőmtől.

Lyn ötévesen, családjával (jobbról a harmadik)

Nagylányként persze már bátran kenceficézhettem magam, de nem volt senki, aki megmondta volna, milyen smink illik legjobban a bőrszínemhez, az arcformámhoz és az egyéniségemhez. Engem viszont izgatott a szépségszakma, ezért beiratkoztam egy modelliskolába és egy személyiségfejlesztő tanfolyamot is elvégeztem, ahol megtanultam, hogy a szép külső belső kisugárzás nélkül mit sem ér. Miután befejeztem a tanfolyamokat, modellként dolgoztam Manilában, ahol találkoztam egy amerikai-magyar üzletemberrel, aki speciális ajándéktárgyak után érdeklődött. Én akkoriban pont egy ilyen vállalat háziasszonya voltam egy kiállításon, így amikor találkoztunk, megkért, hogy legyek a tolmácsa. Az együttes munkából szerelem lett, majd feleségül mentem hozzá és rövid időn belül Amerikába, Los Angelesbe költöztünk.

Folytatás

Bereczky Loránd: “A szépség a miénk lehet, még birtokolni sem kell”

Nekem a szépség

Bereczky Loránd művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria korábbi főigazgatója a mimind nőtársaságában az első férfi. De mi lenne annál természetesebb, hogy egy művészettörténészt és egy férfit faggatok először a szépség természetéről?

 

– A szépséget gyakran kapcsoljuk a jósághoz, vagy a szeretethez. Ami szép, azt jónak is gondoljuk. Aki szép, az szeretetünkre is méltónak tartjuk. Azért teszünk így, mert a szépség is – ahogy a többi elvont fogalom – csak valamihez kapcsolva értelmezhető: egy hozzá hasonlóhoz, vagy vele ellentéteshez. A szépet is a csúnyához, a rúthoz kötve tudjuk még plasztikusabban megjeleníteni.

A művészettörténetben a reneszánsz az a kor, mely a művészi szépség, az ábrázolás tárgyává tesz olyasmit is, amit addig nem véltek odatartozónak: ezért hívják itt föl a figyelmet arra, hogy a szépség nem azonos a művészi értékkel. Ez utóbbival az esztétika foglalkozik, a szépség tudománya pedig a kallisztika. http://www.antiskola.eu/beszamolo_beszamolok_puskak/index.php?page=show_detail&id=7282

A gyakran citált, érzékletes példa erre: egy öreg, bibircsókos arc nem szép, de mint művészeti érték, az ábrázolás az esztétikum kategóriájába sorolható.

Ha nem a művészi, hanem a hétköznapi szépségről beszélünk, a legtermészetesebben a férfi-nő kapcsolatban használjuk ezt a fogalmat.

– Vagyis, ha egy férfit a szépségről kérdezek, azonnal egy nőre gondol?

– Azt hiszem, igen … Vagy egy nagy korsó, habzó sörre…

Folytatás