Psyché – mindenség és erotika

Molnár Gabriella - Vers, reggelireMájusban, a szerelem hónapjában áldozzunk Eratónak, a szerelmi költészet múzsájának is egy verssel, melyet a legnagyobb magyar erotikus költőnő, Psyché írt – aki „civilben” férfi volt, és Weöres Sándorként teremtett nagy magyar költészetet.

Mintha az emberiség egykori kétneműségéről szóló androgün mítoszt igazolná, úgy bújik bele egy nő, a 19. századi Lónyay Erzsébet bőrébe Weöres. Hátborzongató, költői mágia, ahogy nyelvében, érzéseiben, fizikumában, élményeiben egy századot öregszik és nemet vált az 1972-ben megjelent, kitalált költőnő verseit és élettöredékeit tartalmazó kötet szerzőjeként. Esterházy Péter próbált még hasonló bravúrt Csokonai Lili néven a Tizenhét hattyúk című könyvben.

Weöres Sándor

Irodalmi szenzáció volt annak idején: klasszikus lett mára – engem tizenéves korom óta kísér. Akkor a bujasága, merész szókimondása fogott meg, huszonévesen értékelni tudtam féktelen vitalitását, bölcsészlányként kultúrtörténeti és poétikai bravúrja fogott meg, felnőve pedig a tragikuma. Ma már talán képes vagyok az egészet egységben látva csodálni.

Gyulai Líviusz illusztrálta az eredeti Helikon kiadást – ez a művész másik, hasonló témájú műve – forrás Rézkarcfittnes,mkmk.hu

A vers, amit a májusi szerelem-áldozatnak szánok, igencsak pajzán, s nagyon bánom, hogy nem emlékszem: én választottam-e magamnak, vagy Montágh Imre, beszédtechnika tanárunk adta fel nekem. Az utóbbi a valószínű: Montágh vérbeli pedagógus volt, minden feladatot személyre szabott, és alighanem arra próbált megtanítani engem, hogy a parányi próbaszínpadon képes legyek levetni gátlásaimat, megmutatni nőiességemet. A nemes célért feláldozta egy másik tanítványa, egy 17 év körüli osztálytársam férfiúi büszkeségét: neki kellett a tudományba temetkezett, de abból az érzékiség felé kikacsintgató Laczkót alakítania. (Ungvárnémeti Tóth Lászlót ugyanis, a vers címzettjét, aki létező személy, valóban költő volt, és mint ilyen, belekomponáltatott Psyché fiktív élettörténetébe, mint a lány poéta-mentora és örök imádója.)

Akkor élveztük, mi, zöldfülű színinövendékek a helyzetet, hősiesen viselte maga az áldozat is, és nekem sokat segített a színpadi szituáció: míg ő szőkén, sápadtan és vékonyan könyvébe temetkezve ült, én csak keringtem körülötte, szavakkal és érintésekkel provokálva….hű de gonoszak voltunk! Huszonkét évem, minden előadói erőfeszítésem, és a vers érzékisége ellenére meglehetősen távol álltam ugyan attól, hogy „tengeri Sirena” legyek (nem, a femme fatale szerepe sem a színpadon, sem az életben nem lett az enyém), de a gimnazista fiúhoz képest tagadhatatlanul tapasztalt nő voltam és – remélem! – érzékletesen hatott előadásomban az „ifjakat tanító” tananyag:

Könyvekbűl meg nem érted,

Mint kell nyakon lehellni,

Nyelv-tsútssal fülbe mászni,

Czimpák tsókolgatását,

Bimbók birizgatását,

Hajlások songatását,

S ha már a kis fazék forr

Véletlen bé-hatolni

Tsiklándva és tsavarva,

Hogy az el-bízott libuczka

Levegő után sepegjen,

Ismerve Herosára.

Az Erotika nem tantárgy az iskolába, s úgy tudom, Hoffmann Rózsa nem is kívánja bevezetni mostanában. S bármennyire is elérhető ma már minden, ami a szexualitás fizikai részére vonatkozik, aki ennél többet is akar tudni, aki valóban azt szeretné, „Hogy az el-bízott libuczka/ Levegő után sepegjen,/Ismerve Herosára.” – annak még mindig nem árt, ha verset is olvas. (Na persze, a Psyché javasolta „empíria” és a „natúra” is segít.) És nem csak az esztétikai élvezetért éri meg a verset olvasni: időt is spórol vele, aki gyorstalpalón akar kifinomulni. Könyvek tucatjai szólnak ugyanis a szexualitás technikáiról: itt tíz verssorban ott a lényeg – legalábbis a női oldala. S ha már okításról esett szó: ebből aztán megtudható az is, mi a különbség erotika és pornográfia között – ez is összemosódik manapság, különösen becses tehát, ha értjük, miről is van szó.

 

Psyché

UNGVÁR-NÉMETI TÓTH LÁSZLÓNAK,
a Poesisben Mentoromnak, de semmi egyébben nem.
Pesten, 1814. esztendőben ősz-utó hava 10-dik napján.

 

Laczkó, ugyan hiába

Pislogsz-ki könyveidbűl

Tűzes szemekkel én rám.

Az ollyan nagy tudósnak,

A millyen vagy te Ficzkó,

Minden tudás a fejében,

Az-után alább se-mennyi.

Görbedt silány kukacczal

Horgássz keszeget toczóbúl,

Ne tengeri Sirenát.

Folytatás

„Á, te vagy az” – egy lánybarátság története

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

A történet egyik szereplője Montágh Imre, a legendás logopédus, beszédtechnika tanár, színészgenerációk oktatója. 1986-ban halt meg tragikus balesetben, fiatalon. A másik szereplő egy gyerekvers: két kislányról szól.

Montágh szerette ezt a verset. Néha azzal hízelgek magamnak, hogy azt szerette, ahogy én akkor, huszonéves stúdiósként, mély átéléssel elmondtam. Ha csak annyit tudnék Montágh Imréről, hogy negyvenes férfi létére, akinek ráadásul egyetlen gyermeke is fiú volt, ennyire átérezte a nyolc-tízéves kislányok különös lelkét, már tudnám, hogy nem volt mindennapi ember. A szerencsések egyike lehettem, akiket tanított. Sokan voltunk. És nem csak a Színművészeti Főiskolások (akkor így hívták), hanem tanárjelöltek és színészstúdiók növendékei is.

Engem a 25 Színház (később Népszínház) Stúdiójában tanított beszédtechnikára két évig. Ez alatt nemcsak az derült ki számunkra, hogy nagymester a szakmájában. (Ezt akkoriban a tévénézők is tudták, hiszen képernyős beszédművelés sorozata is volt, és szerintem mindenkit elbűvölt, aki ismerte.) Egy különlegesen érzékeny, a piperkőcségig elegáns férfi jött be az órákra – rendszerint késve. „Ez nekem jellemhibám” – mondta szeretetre méltóan, és már napirendre is tértünk fölötte. Hiszen utána nagyon kemény munka folyt, rengeteget tanultunk tőle. Évekkel később újságíróként találkoztam vele egy vidéki, talán pedagógiai rendezvényen. Ott mondta el: „Tudod, én nem bírom elviselni, hogy ne szeressenek” – ez a vágy, a szeretetéhség motiválta minden pozőrnek látszó, de valójában megejtő, elbűvölő gesztusát. Rajongtuk érte, nem csak a személyisége, hanem a tudása, szuggesztív pedagógusi lénye miatt is.

Montágh Imre

Folytatás