Lívia riadt szemmel nézte a főorvost. Tudatáig csak foszlányokban jutottak el a szavak, melyek ismerősek voltak ugyan, de magára vonatkoztatni nem tudta. Angina pectoris, szignifikáns szűkület… Csak nézte az orvost, olyan, mint egy birkózó, gondolta.
– Sürgősen előjegyzem CT-re! – hallotta a következő mondatot, majd az orvos telefonált.
Még hogy én beteg? Én nem, az anyám igen, évek óta. Infarktus, embólia, meg ilyen szörnyűségek, de én egészséges vagyok – cikáztak fejében a gondolatok. Igaz, a nyilalló kis fájdalom, meg az elfogyó levegő miatt jött be EKG-re, de hát az csak a stressz, hat éve is azt mondták, aztán semmi, ment minden tovább.
– Hogy zajlik egy CT vizsgálat? – kérdezte.
– Kap egy kontrasztanyagot vénába, aztán egy gép felszeleteli a szívét, rétegenként képeket készít róla – hangzott a rövid tájékoztatás. Csak ült ott, semmi okos nem jutott eszébe.
– Van még valami kérdése? – rezzentette fel a főorvos hangja.
– Mondja főorvos úr, az a néhány pasi látszik majd a felvételen, aki ott lakott a szívemben? – bukott ki belőle a régi, huncut, mindenből tréfát csináló Lívia. Az orvos elnevette magát.
