Mici címkével jelölt bejegyzések

Buja bájak díja

-
Hozzászólás

Fehér CicaVégül Mici beszélt rá a szépségversenyre, azzal, hogy vagy ötvenen neveztek.
– Több versenyező lesz, mint közönség – győzködött, amikor előző este átjött, és elvitt kölcsönbe néhány kistálkát, mert az ő készletei a Milkeryből kevésnek bizonyultak. A zsűri elé is oda kellett tenni valami ropogtatnivalót egy ilyen megerőltető és hosszas munkához.

Egyébként őrült sokat dolgozott az előkészületeken, mi meg segítettünk neki, amiben csak tudtunk. Még Szidiéket is beszervezte a kórussal, hogy legyen egy kis műsor az elején. Volt némi vita, hogy mit énekeljenek, mert a friss repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

A repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

Másnap annyian tódultak be Miciékhez a kertbe, hogy soha ilyen szép számú nép még nem fordult meg ott. A zsűriasztalt zöldségesdobozokból raktuk össze, az abroszt Celesztina néni adta kölcsön, állítólag brüsszeli csipke. Kolbász ült az asztal legszélén, aztán bemutatkozott a többi férfiú is. (Azért volt mind a négy hímnemű, mert a zsűrinek jelentkezők kilencvenkilenc százaléka az volt. Így aztán a sorsolás után is csupa kan maradt benn.) Nekem az egyik különösen szimpatikus volt: okos tekintet, szép fejforma, ezüstösen csillogó bunda (dacára a nyári melegnek, de ez is a fittségét bizonyította), élénken hegyezett fülek, ugrásra kész alkat, kackiás bajusz, még kackiásabb farok – egyszóval minden, ami egy tökéletes férfihoz kell. És mégis volt valami félszegség benne, nem volt olyan pöffeszkedő, mint a többi.

a medence partján kellett körbesétálni, először jobbra, aztán balra, aki akart, még hátrafele is sétálhatott

A versenyzőknek, beleértve magamat is, a wellnesspark medencéje partján kellett körbesétálni, először jobbra egy kört, aztán balra egy kört, aki nagyon akart, még hátrafele is sétálhatott, egyesek szerint ugyanis ez a tolató üzemmód is különös bájt kölcsönöz a mozdulatoknak. A mozgássor ezt leszámítva elég kötött volt, nem lehetett puszit dobálni a zsűrinek, fület és egyéb kiálló végtagokat lengetni, szemet villogtatni vagy fülbemászó hangokat kiadni. A fődíj egyébként egy aranyszegélyű, bíbor díszpárna volt bársonyból – ez is Celesztina néni tartalékaiból, aki nem kis kockázatot vállalt a ház ingóságainak feláldozásával.

Folytatás →

Medencés szépségverseny

-
Hozzászólás

Fehér CicaMondanom sem kell, az egész Mercédesz ötlete volt. Ez a kis öntudatos cicababa a fasor másik oldaláról jött, a Városmajoron túlról – nem is idevaló közénk, de ki nem hagyna egyetlen lehetőséget sem, hogy felvonultassa a bájait.

Egyébként sokan azt mondják, azért lett Mercédesz, mert olyan eszeveszett sebességgel tud elfutni, ha valami vészhelyzet adódik.
Hát, most nem volt semmi vészhelyzet, csak elnyúltunk Micinél a wellnessparkban, mert ami mindenképp jó a nyárban, az a medencés-hűsölős lustálkodás, és hogy közben mindent meg lehet beszélni.

Azt mondják, azért lett Mercédesz, mert olyan eszeveszett sebességgel tud elfutni, ha valami vészhelyzet adódik.

Hálistennek Miciéknél a háziak szinte egész nyáron távol vannak, így aztán nem zavar minket senki. Pontosabban engem igen, mert nem szeretem, amikor ilyen Mercédesz-félék is befurakodnak, de Mici szerint ez kirekesztés. Nekem egész más jut eszembe a kirekesztésről (például amikor a konyhába nem engedik be a magamfajtát, mert épp készül a karácsonyi hal, aminek megőrülök az illatától, nem tudok fenségesebbet és izgatóbbat elképzelni, mint a pontyillat, erre úgy döntenek, hogy ne „lábatlankodjam” ott, és becsukják az ajtót. Na, ez kirekesztés!).

Folytatás →

Marci ex machina

-
Hozzászólás

Fehér Cica

Néhány szívemnek kedves olvasóm emlékeztetett (bár, az igazat megvallva, mindannyian azok vagytok), hogy még tartozom a beszámolómmal a múltkori haditanácsunkról: hogyan szabadítsuk ki Henit az aranykalitkából.

Szóval emlékeztek rá, Mentsük meg Henit a Gellérthegyről! – írtam nem is olyan régen.S hogy hogyan? Nem is kellett olyan sokat gondolkodnunk, hiszen miután Micivel és Szidivel eljöttünk tőle az első látogatásunkat követően, és kissé kókadtan kocogtunk hazafelé, Mici fejéből már ki is pattant az isteni szikra – legalábbis szerinte az volt. De mikor összeültünk nála a tejecskézőjében egy-egy finom, habos, fahéjas milk-shake-re, és előadta az ötletet, nekem korántsem tűnt olyan rózsás elképzelésnek.

– Ismeritek a kedves idős hölgyet a Garas utcai öreg kastélyból? – kérdezte Mici, de csak nagyjából sejtettük, melyik házról beszél. Egy elég romos, régi villa jutott eszembe, kastélynak egyáltalán nem nevezném, de Mici szeret túlozni. – Nos, tudom róla, hogy nagy barátja a mi fajtánknak. Állítólag életében befogadott már vagy ötvenet hontalanná lett távoli rokonainkból.

– Hontalanok? Befogadott?? De hát akkor az egy menhely! – bökte ki Szidi, és a feje búbjáig húzta fel a szemét a döbbenettől.

– Ugyan már, Szidónia, túlérzékeny vagy – tette helyre Mici. – Épp megfelelő hely lenne Heninek, ha…

Ettől már nekem is megakadt a milk-shake a torkomon, és ijedten prüszköltem ki, fehér tejjel bepermetezve magam körül mindent. Egy csepp ott himbált Szidi szemöldökén, de észre sem vette, mert még mindig szobor mereven ült tágra nyílt szemmel.

– Gusztustalan vagy – ingatta Mici a fejét felém, én meg egyre a tejcseppet lestem Szidi szemöldökén. – Állítólag jobb ellátásban van részük az ott élőknek, mint némelyikünknek, aki saját házat, lakást tudhat a háta mögött – folytatta vehemensen Mici.

Magam elé képzeltem Henit, aki reggelenként eljárt a Vasasba futóedzeni a rózsaszín lábszárvédőjében – , szóval, hogy Heni elvegyüljön holmi befogadott ágrólszakadtakkal egy menhelyen…!

Nem tudom, engem valahogy nem győzött meg, különösen, hogy magam elé képzeltem Henit, aki reggelenként eljárt a Vasasba futóedzeni a rózsaszín lábszárvédőjében – Mici kötötte neki egyszer ajándékba, miután pusztán unaloműzésből felfejtett egy kézikötésű, puha ágytakarót, amin sziesztázni szokott, és nem tudott mit kezdeni a húsz méteres fonálgombolyaggal –, szóval, hogy Heni elvegyüljön holmi befogadott ágrólszakadtakkal egy menhelyen…! Még ha mi itt lennénk is neki, és visszatérhetne a szeretett környékre, azért az egyáltalán nem mindegy, hol hajtja a fejét álomra a magunkfajta.

Mielőtt Mici hevesen duzzogni kezdett volna, hogy nem lelkesedünk az elgondolásáért, úgy döntöttünk, elmegyünk együtt a helyszínre, és körbeszimatolunk, hogy legalább közelebbről szemügyre vehessünk, miféle hely is az.
A ház csakugyan az volt, amelyikre gondoltam, egy ősfákkal benőtt telek hátulján magasodott, és nem volt épp bizalomgerjesztő látvány. Valahogy olyan sötét volt minden. Na és a szag…! Engem az bántott legjobban. Egy tömegszállás lehet odabent, semmi kétség.

Folytatás →

Salto mortale

-
Hozzászólás

Fehér Cica Inogtam az ágon. Azon a szerencsétlen bodzaágon, amin fennragadtam. A bodzát persze túl vékonyra tervezték ahhoz, hogy kényelmesen el lehessen rajta üldögélni, vagy hogy stabilan megkapaszkodhattam volna benne a lemászásnál. Eszembe jutott anyukám intelme, aki mindig azt mondogatta, használjam a karmom, de itt nem is volt hova még csak támaszkodni sem, olyan nyurgák voltak az ágak.

Celesztina néni odalent sopánkodott, Zsül le-föl járkált, és szemmel láthatóan a háta közepére kívánta az egész helyzetet.
– Hát másszon már fel érte, Gyula! – rendelkezett Celesztina méltatlankodva, és olyan nyomatékkal ejtette ki a nevet, hogy majd leszédültem tőle az ágról. Úgy látszik, Gyula lett a Zsül.
– Ne is tessék haragudni, de úgysem tudnám én egyedül lehozni, ráadásul erről nem volt szó, amikor…
– Jól van, hát megfejelem valami ritka ínyencséggel is – vágott közbe Celesztina néni, és akkor már tudtam, mivel vette rá Zsült, hogy segítsen bakot tartani a bodzaszürethez. Nyilván belengette neki azt a különleges hatású gyógynövényt, amitől még a holtak is fickósak lesznek.

Mmmmrrrr, kíváncsi lennék, ki az naiv szépség, aki bedől a ennek a bájgúnárnak

Szóval van valaki a piperkőcnek, akit kiszemelt, hogy… Mmmmrrrr, kíváncsi lennék, ki az naiv szépség, aki bedől a ennek a bájgúnárnak – dohogtam a magasban, míg kitámasztottam magam egy oldalhajtásnál. Aztán eszembe jutott, miért nem tudok én senkitől önzetlen segítséget kapni, és hirtelen úgy elkezdem magam sajnálni ott fent, a felhők között (na jó, hát annyira magasan tényleg nem, csak úgy éreztem), hogy éreztem, amint kicsordulnak a könnyeim. Pláne, hogy Zsül odalent közölte, neki lumbágója van! Hogy eleve nem lett volna szabad ilyesmire vállalkoznia. De hogy lehozzon, arra végképp nem.

Ahogy ott szipákoltam egyre hangosabban, egyszer csak látom, hogy az utca vége felől közeledik Mici. Jó messze volt még, de olyan távolra el lehetett látni fentről, hogy így még nem is tudtam soha szemügyre venni a környéket. Kis híján egy magasságba kerültem a macskakonzerv alakú szálloda első emeleti ablaksorával, pedig az aztán nincs közel a földhöz.
Mici hamarosan odaért a lépcsőhöz, és Celesztina néninek nem is kellett túl sokáig magyarázni neki, mi a helyzet, rögtön átlátta.

Folytatás →