Vers, gyöngyvirághangon

Molnár Gabriella - Vers, reggelire

 

 

Csilingel ez a vers, olyan üde valóban, mint hősei, a nyolcesztendős lányok. Aki olvassa, arra gondol, talán egy valamikori „nyolcesztendős” idézi fel ezt a pirkadati kort, vagy éppen ellenkezőleg, egy élemedett nagypapa emlékszik a kislány-kacagásra. De egyik sem. Egy tizenkilenc éves fiú írta ezeket a sorokat. József Attila.

 

 

 
Nyolcesztendős lányok

Hosszú sorban jönnek, mennek,

Apró ördögök, de szentek,

Homlokuk friss, meleg kenyér,

Szén a szemük, szénparázs.

 

Hosszú sorban jönnek, mennek,

Mint a virág, úgy szeretnek,

Úgy szeretik a fiúkat,

akárcsak a gyöngyvirág.

 

Hosszú sorban jönnek, mennek,

Ha sírnak is, csak nevetnek.

Messze vannak, messze vannak,

Mint a vidám csillagok!

A korai versei között az egyik kedvencem. Mert a felidézett kép olyan őszinte, mint élete végén a legszemélyesebb vallomásai. És szeretem éppen e feszültség miatt: mi köze a hosszú sorban csivitelő kislányokhoz egy 19 évesnek? Hogy lehet, hogy így beléjük lát, ilyen örök érvényű, plasztikus pillanatképet készít róluk? Mindegy, hogy egy ferencvárosi gangon szaladoztak kuncogva majd’ száz éve, vagy negyven évvel később, egy zuglói iskolaudvaron, ahogy mi tettük a hatvanas években. Mert mi, valamikori nyolcesztendős lányok, bizony, egy villanásnyi ideig éppen ilyenek voltunk. Aki nem élte meg, megkérdezheti: miért éppen nyolcesztendősen? Miért nem hét, hat vagy kilenc évesen? Mi történik akkortájt, ami sem előtte, sem később nem történhet meg?

"Hosszú sorban jönnek, mennek, Apró ördögök, de szentek"

“Hosszú sorban jönnek, mennek, Apró ördögök, de szentek”

Folytatás

Rólam szól a mese

Balázsy Panna - RSVP

Lehúztuk a redőnyt és a gyerekszoba teljes sötétségbe borult. Az előszobára néző üveges ajtóra úgy tettük rá a lepedőt, hogy rajta maradjon, amikor becsuktuk az ajtót. Ideiglenesen engedélyeztük a villany felkapcsolását, de csak addig, míg a diavetítőbe befűzte a filmet a nagymamánk.

Utána mindannyian lekuporodtunk a földre, és teljes átéléssel, megtörhetetlen figyelemmel néztük Winnetou és fonetikusan ejtett, Old Shatterhand nevű barátja kalandjait. Csak néztük és néztük, míg a nagy sötéttől megfájdult a szemünk, bár addigra már háromszor levetítették ugyanazt a filmet és közel járt a diavetítő a felrobbanáshoz, fémváza annyira felmelegedett.

Gyerekeink ugyanúgy élvezik az indiános meséket, mint Andris öcsém és én három évtizeddel korábban. A nagy Országh szótár tartja a lepedőt a könyvespolcon, a kékes fémes diavetítő pedig ugyanaz a régi, és cseppet sem csinálja gyengébben a dolgát, mint annak idején. A lányok tátott szájjal nézik és hallgatják a MESÉT. A szalag végére még azt is odabiggyesztették, hogy 9 Ft-ba került. Ma is annyi, csak előtte van még legalább két másik szám is, csakúgy, mint a fagylalt esetében, ami „azénidőmben” 50 fillér volt, ma meg…

Winnetou és Old Shatterhand

Folytatás