Szép kis szűkölködés!

Fehér CicaHol is hagytam el legutóbb… Ja, igen! Sikeresen kikúráltam Micit a náthából, és mire hazaindultam, a hatalmas hóból csak locspocs maradt. Nem mondom, hogy sokkal szerencsésebb a latyakban gázolni, különösen hófehér bundában nem, ami, ugye, kötelez az igényességre, de hát ez természetes is…

Ráadásul mellém szegődött egy asszonytárs a környékről, aki úgy bámult a bundámra, hogy szinte lehámozta a szemével. Hallottam a pletykákat róla, hogy elzavarta az ura a háztól, ahol együtt laktak, ritka példájaként a hosszú éveken át kitartó hűségnek. Ennek ugye egy oka szokott lenni, hogy az ura egy vénséges trotty macsó, aki örült, hogy maga mellett tarthatja a sokkal fiatalabb cicust. Csakhogy nagyon kicsapongó volt a lelkem, így aztán őt is kicsapták, és azóta siránkozza tele a környéket méltánytalan helyzetét ecsetelve. Végül befogadta az egyik testvére, de ahhoz képest, hogy milyen körülmények között élt, mostanában elég nyomorúságosan megy a sora. Ráadásul igazi pletykafészek, és nem a legjobb indulatú.

Az ura egy vénséges trotty macsó, aki örült, hogy maga mellett tarthatja a sokkal fiatalabb cicust. Csakhogy nagyon kicsapongó volt a lelkem, így aztán őt is kicsapták.

– Szép bunda, hja – jegyezte meg nyomatékosan sóhajtva, mint aki azt várja, osszam meg vele.

– Igen, igyekszem megbecsülni – hárítottam semleges hangon a kétes dicséretet, és próbáltam közben emelt fővel gázolni a latyakban, ami nem volt túl könnyű, mert folyton néznem kellett, hová lépek.

– Jól boldogultok mostanában, látom, Mici is nagy lábon él – sóhajtozott tovább az elűzött pária, és egyre inkább úgy sejtettem, hosszú távon ebből csőbe húzás lesz.

– Megvagyunk, hát igen, és segítünk egymásnak, ahol tudunk.

Folytatás

Hó-ha-hó!

Fehér Cica

A mai nap kész sokk volt, kedveseim, mindjárt mondom sorra. Kezdjük azzal, hogy arra ébredtem, csurog a fejemre a hólé. A kis hajlékom teteje átázott, képzelhetitek, hogy megrémültem, amikor láttam, hogy átnyirkosodott a pamlagom.

Éjjel kezdődött a hatalmas hóesés, de hogy ez lesz belőle, nem hittem volna. Na, gondoltam, spuri Micihez, amúgy is meg kell látogatnom, mert ledöntötte egy megfázás szegényt, és útközben legalább tudok üzenni valakivel Pongrácnak, hogy egy-két markos szomszédjával segítsenek odébb tolni a kanapét, mert egyedül meg nem birkózom vele.
Amikor kiléptem az udvarra, a lélegzetem is elakadt. Mit kiléptem, nem volt hová lépni! Mindenütt hó és hó és hó. A táj gyönyörű volt, szó se róla, de ha csak kidugtam volna a lábam az eresz alól, nyakig süllyedtem volna a fehérségbe. Édes istenkém, sopánkodtam, hogy fogok így Micihez eljutni? Nem csak hogy szüksége van a segítségemre, de nekem is az övére: vagy két heti kenőmájasadagot tett félre nekem, ami nélkül talán éhen is pusztulok. A közeli kisbolt a fasorban, ahonnan mindig csurrant-cseppent valami, bezárt, így aztán fogalmam sincs, mikor jutok kellően kalóriadús eledelhez. (Jó-jó, kapok némi ellátást, persze, de hol van az Mici jó házból való kenőmájasához képest!)

El kell hát indulnom, nem kérdés, csak a stratégiát kell megterveznem. Persze, ha itt lenne most egy erőtől duzzadó bak, ne is nevesítsük, kicsoda, aki a hátára kapna, és úgy ügetne át velem a félméteres hóban, minden más lenne. De hát ki kap engem a hátára és mikor… Már annyira sajnáltam magam, hogy láttam pár nappal későbbi énemet könnyekbe fagyva jégszoborként állni a kertben, amihez aztán koszorúkat hoznak a környékbeli barátok, és tavasszal csak egy nagy víztócsa marad hátra, amiben szétáznak a koszorúk… Brrrrr! A mindenit, elindulok, lesz, ami lesz, elég a nyavalygásból – határoztam el, ahogy az utcára kinézve láttam, hogy a csavargó életmódot folytató környékbeliek vígan szelik a havat. Ha nekik megy, akkor nekem is fog!

Persze, ha itt lenne most egy erőtől duzzadó bak, ne is nevesítsük, kicsoda, aki a hátára kapna, és úgy ügetne át velem a félméteres hóban, minden más lenne. De hát ki kap engem a hátára és mikor…

Azt találtam ki, ha behúzódom a járda menti sűrű orgonabokrok csupasz ágszövevénye alá, ott nem lesz akkora hó, mint másutt, és csakugyan. A kreativitás megtermi gyümölcsét! A bokrok alatt elvergődtem a kapuig, de az igazi megpróbáltatás ott jött csak igazán. Egy pillanat alatt nyakig süllyedtem a hideg hótömegbe, úgyhogy csak ordítottam, ahogy a torkomon kifért: segítség! segítség! hilfe! help! (Errefelé Budán igen sok külföldi tanyázik, és biztosra akartam menni.) Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy kóbor kutyában lesz minden reménységem, de végül egy rozzant bozont vett észre, annyira kapálóztam, és kihúzott a bajból meg a hóból. Az isten fizesse meg a jóságát, nekem meg revideálnom kell az előítéleteimet.

Folytatás