Bereczky Loránd művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria korábbi főigazgatója a mimind nőtársaságában az első férfi. De mi lenne annál természetesebb, hogy egy művészettörténészt és egy férfit faggatok először a szépség természetéről?
– A szépséget gyakran kapcsoljuk a jósághoz, vagy a szeretethez. Ami szép, azt jónak is gondoljuk. Aki szép, az szeretetünkre is méltónak tartjuk. Azért teszünk így, mert a szépség is – ahogy a többi elvont fogalom – csak valamihez kapcsolva értelmezhető: egy hozzá hasonlóhoz, vagy vele ellentéteshez. A szépet is a csúnyához, a rúthoz kötve tudjuk még plasztikusabban megjeleníteni.
A művészettörténetben a reneszánsz az a kor, mely a művészi szépség, az ábrázolás tárgyává tesz olyasmit is, amit addig nem véltek odatartozónak: ezért hívják itt föl a figyelmet arra, hogy a szépség nem azonos a művészi értékkel. Ez utóbbival az esztétika foglalkozik, a szépség tudománya pedig a kallisztika. http://www.antiskola.eu/beszamolo_beszamolok_puskak/index.php?page=show_detail&id=7282
A gyakran citált, érzékletes példa erre: egy öreg, bibircsókos arc nem szép, de mint művészeti érték, az ábrázolás az esztétikum kategóriájába sorolható.
Ha nem a művészi, hanem a hétköznapi szépségről beszélünk, a legtermészetesebben a férfi-nő kapcsolatban használjuk ezt a fogalmat.
– Vagyis, ha egy férfit a szépségről kérdezek, azonnal egy nőre gondol?
– Azt hiszem, igen … Vagy egy nagy korsó, habzó sörre…