Szalay Zoltán fotójához…
Az Istenfáját, nem jól vasalta ki ezt az inget! Hiába mondtam: Éva, ha azt akarod, hogy a gallér szépen álljon, nem szabad telibe vasalni, be kell hajtani a varrás mentén, és úgy kell áthúzni rajta azt az istenverete vasalót!
Egyébként se ezt az inget akartam fölvenni. Nem ezt a fehéret. Azt a fehéret akartam, aminek a mandzsettáján ott van a hímzés. Az a pici, fehér fölirat. Kit érdekel, hogy nem látszik? Elég, hogy én tudom: ott van!
Latinovits Zoltán – Szalay Zoltán fotója, a szerző engedélyével
Az Istenfáját, nem jól vasalta ki ezt az inget! Hiába mondtam: Éva, ha azt akarod, hogy a gallér szépen álljon, nem szabad telibe vasalni, be kell hajtani a varrás mentén, és úgy kell áthúzni rajta azt az istenverete vasalót!
Egyébként se ezt az inget akartam fölvenni. Nem ezt a fehéret. Azt a fehéret akartam, aminek a mandzsettáján ott van a hímzés. Az a pici, fehér fölirat. Kit érdekel, hogy nem látszik? Elég, hogy én tudom: ott van!
Mindegy most már. Le volt beszélve ez az egész, itt vagyok, megpróbálok jópofát vágni hozzá, de utálom, és szívem szerint üvöltenék. Hallom a fogam csikorgását, mert voltaképpen ez a kurva nadrág is kényelmetlen, ezt is az Éva tukmálta rám, mert szerinte nagyon stílusos a fehér ing farmerrel, de képtelen vagyok normálisan betűrni, mert ez nem az a fehér ing, ennek az alja is olyan ferde, nem érzem jól magam benne, és kész! Még jó, hogy a zakót nem kellett felvennem, amit az Éva kikészített a fényképezésre!
Na, ez a Zoli azért rendes gyerek, látja, hogy feszengek, nem erőszakoskodik, különben arra itt vagyok én, csak a rohadt lámpa is a szemembe világít, szerencse, hogy nem muszáj mosolyogni, mert csak vicsorogni tudnék.
Essünk már túl ezen az egészen, Zolikám, mert beböszmülök, aztán lerúgom a lámpáidat, aztán megbánom, hogy megbántottalak, aztán csak még rosszabb lesz, mert nem tudom, mi lesz a vége: sírás vagy őrület.
Szóval, ne babrálj már annyit, essünk túl rajta, ha egyszer rászántam magam erre a baromságra!
Na, remélem, elég szörnyű vagyok!
Tessék: Így tudok mosolyogni, a szentségit! Csak az a kurva gallér…
Csikós-Török Zsuzsa
2014-10-18
Ha van, akit sosem csábított még arra a pitypang bóbitája, hogy magjait a szélbe fújja, az ne nézze meg a Weöres 100 kiállítást. De mindenki más föltétlenül. Budapesten már csak ma és holnap látható a Petőfi irodalmi Múzeumban, utána országjárásra indul A megmozdult szótár.
Mikor tavaly, Weöres Sándor születésének centenáriumára nagyszabású kiállítást terveztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban, úgy tűnt, csak a kötelességüket teljesítik: méltó módon megemlékeznek a Nyugat harmadik nemzedékének talán legismertebb költőjéről. De a kiállítás rendezői hamar rájöttek, hogy ezen felül még egy fontos missziójuk is van. Ugyanis – bár a harminc évesnél idősebb magyar lakosság gyerekkori alap-verskincséhez tartozik Bóbita, a tündér, a Liba pék, Haragosi és Sehallselát Dömötör – a mai óvodásoktól a mai gimnazistákig már generációk maradtak ki ebből az élményből. Új kiadású Weöres verseskötetek elvétve jelennek csak meg, a régi-régi Ha a világ rigó lenne kötetet ismételgeti még a legnagyobb hagyományú gyerek-irodalmi kiadó is.
Weöres Sándor – fotó magyarnarancs.hu
Kétszeresen fontos volt hát, hogy e gazdag költői örökséget minél szélesebb körben népszerűsítse a jubileum. A nagy ráfordítással elkészült kiállítás értékeivel jól sáfárkodtak: a 2013-14-es fővárosi siker után idén októbertől jövő tavaszig Debrecen, Szeged és végül Nyíregyháza legnagyobb múzeumaiban látható majd. A budapesti kiállítástól búcsúzóban Hegyi Katalinnal, a kiállítás kurátorával, valamint Samu Bence, média művésszel járom be a termeket.
Versben gazdag gépek
A fogadófal, Weöres gyermekien egyszerű rajzocskáinak stílusában eleveníti meg A megmozdult szótár szó-leleményeit. Sárosi Róbert médiadizájn munkája a borjuh, a csilrólagzsa és az asztrény,melyek mozgóképként illeszkednek a vers szövegébe.
– A megmozdult szótár cím kifejezi a kihívást, mely benne van a Weöres életműben és a mi koncepciónkban egyaránt: hogy a szavakból épülő költészet ne maradjon meg csak szónak a könyvekben, mozduljon meg, induljon el az olvasó felé – mondja Hegyi Katalin – A játékosság az alap, de egy mélyből épülő és mélyre ható játékosság, melynek íve összeköti Weöres gyerekverseit a legnagyobb, filozofikus verseivel.
A magyar filmgyártás aranykorának nemcsak tanúja volt, hanem aktív részese is. Filmforgatásokon fotózott – úgynevezett „standfotósként”, s képei a dokumentáció, és reklám kategóriából lassanként átkerültek a művészet kategóriába. Inkey Alice képeivel ír filmtörténetet, mely No de Alizka címmel jelent meg könyv formájában.
Tizenéves, amikor némi gyakorlat után, amit a Filmgyár fotólaborjában szerez, odacsöppen a forgatásokra, a magyar filmtörténet későbbi film nagyságai közé. És rögtön helytáll: a Mici néni két élete nemcsak mint film, hanem mint ikonikus fotók sora is bevésődött a köztudatba.
Kiss Manyi és Páger Antal a Mici néni két élete jelenetében – Inkey Alice felvétele
Persze egy kis csúsztatás van abban, ahogy a történetet felvezettem: hiszen Inkey Alice talán sosem volt igazi kezdő, beleszületett a fotózásba. Édesapja, Inkey Tibor művész-fotós, portréin olyan ifjú művészek szerepelnek az 50-es években, mint Bara Margit, Darvas Iván, Gábor Miklós, Bessenyei, Ferenc, Házy Erzsébet… Tehetséges lánya az ő közelében technikát és szemléletet is elsajátít – ahogy előző könyvében, az Alsógödi Amarcord című fotós családtörténetben megírta.