Camino

I.

Elengedtek.
Ülök a fekete kövön, az óceán röhög az arcomba.
A fekete köveket fekete homok csiszolja, víz fényezi. Az emberek totemoszlopokat építenek kövekből, itt hagynak egy darabot magukból. Nincs két egyforma kő. Nincs két egyforma oszlop. Az óceán felől érkező szél hiába igyekszik, a totemoszlopok állnak meredten. A köveket nem köti habarcs, csak az erő feszíti össze.

fotó: Kris Williams, flickr.com

fotó: Kris Williams, flickr.com

Elengedtek. Egyedül vagyok. Erőt gyűjtök a fekete kövekből, bátorságot a széltől. Hagyom, hogy fényezzen az óceán, csiszoljon a fekete homok.
Tavaly együtt raktuk a köveket egymásra. Megfogadtuk, visszajövünk. Egyedül ülök a kőrengeteg közepében.
Elengedtél.

Folytatás

Nagy László kilenc kérése

Molnár Gabriella - Vers, reggelireIma ez, de hétköznapi ima. Azért is vettem elő február idusán: hogy imádkozzam, vagyis inkább szégyellősen kérjek, s ebben Nagy László legyen a közvetítőm. Aki a legszebben és legegyszerűbben képes óhajtani a tavaszba forduló év áldásait.

Ő persze nem használ ilyen nagy szavakat, amilyenre én máris ragadtattam magam, mint „áldás”.

Amiket ő kér, egyszerű szavak és egyszerű javak:

szerencse
szerelem
forró kemence
gabona
parola
láng
válasz
fény
élet

És ahogy sorolja őket, a verslüktetés is olyan könnyed, fölszabadító érzést szül bennünk. Rövid szavak, rövid sorok, erős, magyaros hangsúlyok… Könnyű mondani, könnyű megjegyezni. Egy dal. Éneklik is sokan, s feloldódnak, még könnyedebbé válnak a szavak a dallamban. Pedig ahogy az eredeti szövegek engedjük hatni magunkra, mégis az derül ki, hogy súlyos dolgokról is szó van itt, nem kótyavetyéli el a költő olcsón az istenhez való szólás lehetőségét.

Kér persze egyszerű életkellékeket: meleget, ételt, párt a szaporodáshoz. De minden apró részletben, amit óhajt, ott az egész. Szerényen beérni látszik a kevéssel, de karakánul mindent akar. Kicsi ember az Istennel szemben. Még azt sem ismeri el, hogy kér. Valójában azt mondja: ez nekem jár.

Nagy László

Adjon az Isten

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

árva kezembe

parolát,

lámpámba lángot,

ne kelljen

korán az ágyra hevernem,

kérdésre választ

ő küldjön,

hogy hitem széjjel

ne dűljön,

adjon az Isten

fényeket,

temetők helyett

életet –

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgyis, ha

nem kérem.

© Nagy László jogutóda, 2002

S hogy mi jár ennek a Lászlónak, aki mindnyájunk helyett emel szót?
Bizony több mint eleség és fűtött szoba. Nézzük csak a tíz szóba öntött kilenc kérést! Amik keretbe fogják: szerencse és élet. Talán ennyi elég is lenne önmagában, a többi csak cizellálás.

Folytatás