Láttam alkonyatot és napkeltét
lápok és szélfútta hegyek fölött
eljönni, komolyan és oly szépen
mint lassú, ódon, spanyol dallamok;
Láttam a hölgyet, akit április
magával vitt a nárciszok közé,
mikor újra zsendült, sarjadt a fű
s a tájon langyos eső ballagott.
Hallottam a rügyfakadás dalát,
a tenger ős, monoton énekét,
Láttam különös, messzi tájakat
hajók fehér vitorlája alól,
De a legszeretettebb szép, mind közt,
miket Isten nekem megmutatott,
az az ő hangja, haja, szeme, s az,
ahogy ajka piros íve hajol.
JOHN MASEFIELD (1878 – 1967)
Fordította: Sinóros-Szabó György
* * *