617 kalandjaiból
Hűűűűűűű, mennyi csodaszép virág! Asztaaaa! Ki küldhette őket? – lepődött meg 617, mikor belépett kislakása összes ajtaján. Csomagjait leszórva alaposabban rácsodálkozott a csokrokra. Ahogy hozzáért az 1ik virág áttetsző szirmához, az halkan pendülve letörött és szaporán peregve szana-szétgurult. 617 csak ámult.
Vizslatta a bokrétákat. Nem vázában álltak; eleve, nem álltak. Úszkáltak a levegőben, lassan ide-oda libegve, mint vmi tündérkertben. A fény csilingelve tört meg a szirmokon, 617 fülelt a csendes zsongásban. Már vélte is hallani, ahogy a tündérek titkos emberi vágyakról cseverésznek, s jót derülnek rajtuk.
fotó: Varga Viktor