Henriett címkével jelölt bejegyzések

Macskanevem – pályázat a macsóknak

-
Hozzászólás

Fehér CicaBár bejegyzéseimet ezen a helyen Fehér Cica művésznév alatt írom (igen visszafogott és szerény névválasztás, de itt nem ezzel, inkább a stílusommal csillognék!), azért ne higgyétek, hogy ez az egy, szimpla kis nevem van.

Még pedigré sem kell ahhoz, ahogyan a kutyáknak , hogy izgalmas, különleges legyen a macska neve. Az ő hangzatos Felsőkőhegyi Burkus Frigyes – féle titulusaikból nem kérek.. .Abból csak Fricigyereide lesz.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet. Egy erzsébetvárosi barátném, aki szinte vidékinek néz engem, és nagyra van vele, hogy ő vagy öt mozi és három színház közül válogathat, ha kedve tartja (mellesleg miért tartaná kedve, amikor ott is csak azt csinálná, amit a körúti lakása nagyfoteljában: szunyókálna. A színházban meg zavaró fények, zajok és lábak vannak – egyáltalán nem hiszek abban, hogy ott kedvelnék a magamféléket… ), szóval szerinte egy egész színdarab szól a macskák nevéről. Hermivel – ő az erzsébetvárosi macska, akit imént említettem- tehát pesti. Nem mondom, hogy ez a tény elválaszthatatlan akadályt jelentene kettőnk között, de valljuk be: engem az otthonom, az életem, és minden barátom, a felfedezni való zugok és illatok Budához kötnek – mit is keresnék Pesten? Hacsak Hermit nem. Egyszer-kétszer egy évben csak eljutok hozzá, ne kérdezzétek hogyan – tudjátok, milyen horror a fővárosi forgalom. Azt reméltem, hogy a július beálltával csak elmegy nyaralni minden autós (minek van kocsijuk, ha nem mennek el vele ilyenkor nyáron JÓ MESSZIRE?), de mindet itt eszi a fene. Jó volt a kétórás út végén megpihenni Hermiéknél az ódon porszagú, régi a lakásban. Itt mindig izgatottan szimatolok. (Igen, mi is szoktunk nem csak a kutyafélék!) Szerintem a tekervényes lépcsőházakban itt-ott egér is surran…

Mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Elliot, meg valami Lloyd W….

Na de visszatérve a mágikus macskanevekre, melyekről többet senki nem tudhat nálam, a színházi darab, amelyről Hermi beszámolt nekem, ezen az egyszerű címen fut: Macskák. Ott megy a közelben náluk, mint ő mondta, száz éve, és mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Eliot, meg valami Lloyd W….

Folytatás →

Henriett hű helye

-
Hozzászólás

Fehér CicaAz a baj, hogy amikor minden jónak látszik, akkor többnyire el is romlik valami. Most az történt, hogy amikor jött a hirtelen tél a tavaszban.

A nagy esőben összetömörültünk Mici Milkeryjében, és néztük az üvegen át a kinti rusnya időt (az a legjobb, amikor odabent egy langyos tejecske mellett elnyúlunk, és hallgatjuk az esőkopogást, hmmm…), szóval, épp egy ilyen ihletett pillanatban jólesően hallgatunk mi barátnők négyen, amikor egyszer csak Henriett megszólalt:

– Elköltözöm.
Egyszerre kaptuk fel a fejünket, és először nem is értettük, mire gondol.
– Úgy értem, költöznek a háziak, és mi más tehetnék – megyek velük – sóhajtott Henriett, aztán lehajtotta a fejét, és még az is lehet, hogy egy könnycseppet morzsolt el a szeme alatt, pedig ő aztán nem az az érzelmes csajszi, mondhatom.
Én ültem fel elsőnek a mádám rökamié-pózból, talán mert én rendültem meg a legjobban: ha Henriett elmegy, nem csak egy barátot veszítek el, de a személyi edzőmet is.

Ha Henriett elmegy, nem csak egy barátot veszítek el, de a személyi edzőmet is.

– Heni, ezt nem teheted ezt velünk… – motyogtam, persze tudtam, hogy nem rajta múlik. Ó, az az átkozott kiszolgáltatottság!
– De hát én nem szeretnék örökre eltűnni! – nézett fel Heni és szaporán pislogott a hatalmas szemével meg arasznyi szempillákkal, amivel úgy megbűvöli mindig az összes kant, hogy csak tántorognak utána elbájolva, mint akik nem is tudják, mit tesznek éppen.
– És ha… nem mennél? Ha egyszerűen itt maradnál és kész? – eszmélt fel Mici, aki mindig is szimpatizált a feminista önrendelkezéssel, meg a faji autonómiával, és egyáltalán mindennel, aminek köze volt a Felügyelők Nyűgét Lerázó Szabadsághoz. De hát könnyen beszélt ő a csinos budai villával a háta mögött, ahol közel tíz éve hagyják őt azt csinálni, ami jól esik, és még arra is gondot fordítanak, hogy a szaftos baromfifalatoknak ne a zöldborsós változatát tegyék elé, hanem a nyúlhússal kevertet. Micinek nincs reális képe az élet keménységéről, ezzel szembe kellett néznünk.

– Na de ki enyhítene a korgó gyomromon? Tőletek nem várhatom el, hogy átszokjatok fél adagra, az csak fél élet volna. És ki adna hajlékot, aki egyúttal szavatolná a háziak szimpátiáját is? Nem, ezt nem lehet… – ingatta a fejét szomorúan Heni, én meg (kicsit önzőn) azon járattam az eszem, hogy akkor fuccs a közös futóedzéseknek is, és megint úgy fogok kinézni, mint egy felpumpált körte.

Folytatás →

Barátság

-
Hozzászólás

Fehér Cica

 Alaposan ottragadtam Micinél az ápolás ürügyén, de hát mit csináljak, ha egyszer olyan jól tudunk dorbézolni együtt? Megvártam a másnapi olvadást, de még az azt követő napot is, hogy ne a derékig érő latyakban kelljen hazagázolnom.

Külön szerencse volt, hogy Mici az oldalépületben lábadozott, nem a nagy házban, pedig ott is van egy hatalmas süppedős fotel, ami neki van fenntartva, a fűtés is jobb, és a vacsorája is még egészen melegen kerül elé, nem hűl ki egy cseppet sem, mire a tányérjába ér. De gyógyulni jobban szeret a kisházban, azt mondja, ilyenkor magányra vágyik (engem kivéve!). Ráadásul a háziak az utóbbi hetekben egyfolytában sütőtököt sütnek, aminek az illatától Mici a világból is ki tudna futni (megértem). Így aztán nem kell futnia sehová, a kisház nyugalma csak az övé.

Rengeteget beszélgettünk, és felelevenítettük a barátságunk kezdetét is, mert új év van, és ha új év, akkor biztos, hogy öregebbek lettünk valamivel.

– Te Mici, lehet, hogy egyszer mi is úgy megöregszünk, mint Bogumil úr? – kérdeztem, mert amikor tél van, ez valahogy mindig jobban foglalkoztat. – Mostanában már ki se mozdul, egész nap elvan az ablakpárnán, onnan figyeli a világot. Ha bezörgetek, már sétálni se nagyon jön ki.
– Biztos a hideg miatt – állapította meg Mici, aki sokkal kevesebbet rágódott ilyesmiken. – Ha tehetném, én se dugnám ki az orrom tavaszig.
– De mi lesz, ha már olyan öreg lesz, hogy segítségre szorul?
– Átköltöztethetjük ide, itt is megkaphat mindent – közölte Mici, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Folytatás →