Az alma egészen biztos, hogy bio. Azért merem ezt így, kerek-perec kijelenteni, mert a mi kertünkből való. Nem érte az égvilágon semmi vegyszer, bár sajnos, esőt sem kapott túl sokat idén.
Az almafa lombkoronája is egy almához hasonlít – telt és kerek. Elreppennek felette a kecses, palaszürke gerlepárok, akiket mégsem szívelek. Mindig nagy, fehér plecsnit hagynak a kerti székek támláján. Ilyenkor átszalad rajtam egy mérges villám, aztán letörlöm és nézem tovább a szálló gerléket.
Az almafa, ha ingatlan lenne, egy budai kétszobás lakásnak felelne meg, mert hepehupás alatta a talaj, viszont kiváló helyre ültették. Azért kétszobás, mert a kerti fa hierarchia tekintetében nem áll az első helyen: azt az öreg, terebélyes diófák vezetik, mint nagypolgári kúriák. Számomra szeszélyesen, a természet rendjének azonban megfelelően terem: egyik évben roskadozik, mint a népmesékben, máskor alig ad valamit. Idén kitett magáért.
