A macskaköves, életlen utcasarkon mindig csend volt. A lecsapott úttalálkozás síkja nyugodt előtere lett az ajtónak, melynek mindkét oldalán díszes sárkaparó – kutya nézett két irányba. A három lépcsőfok, mely felfelé vitt egy zöld, üveges fa ajtóig félkörívet zárt be, és szépen rímelt az ajtó fölé kinyúló féltetőre. Az ablaküvegen, fehér betűkkel ez a felirat volt olvasható:
Grósz Cipészmester
Javítás és Méretre varrás
Sosem volt nagy jövésmenés sem a bolt előtt, sem a boltban. Egy ember bement, egy kijött, akár az orvosnál. Ma is csak egy „zöld kabátos” ment be barna félcipőjében, ki viszont már egy fekete lakkcipőben távozott.
A közeli műteremablakból néztem néha, akár egy szellem. Röstelkedve, hogy kilesem az idegenek életét. Tetszett a bolt ódon hangulata, egyedi, mégis már-már megszokott kinézete. Azt viszont egy idő után megfigyeltem, hogy az arcok visszatérnek.Ruhájuk ugyanaz, de a lábbelik mindig mások.
Azon a hajnalon is, mikor nem tudtam tovább aludni és beültem a szokásos helyemre, kezemben egy bögre teával, és bámultam azt a különös utcasarkot, a tegnapi „zöld kabátos” ismét abban lépett onnan ki, mint amiben tegnap betért.
Azt éreztem, hogy le kell mennem. Beleugrottam viseltes cipőmbe, és leszaladtam a lépcsőkön, az úttesten átérve bekukucskáltam az ajtón. Láttam, hogy bent a boltban, szép rendben a földön, és a fal melletti polcokon sorakoznak a különböző topánok. Ebben a pillanatban az ajtó magától kinyílt, a kis csengettyű megszólalt, és én akaratlanul is előre léptem egyet, s már bent is voltam az üzletben.
– Hahó – kiáltottam bátortalanul, de semmi válasz. Nézegettem a lábaim előtt sorakozó lábbeliket. Változatosak voltak, mind méretben, mind fazonban és színben.
Egyszer csak megakadt a szemem az egyik pár cipőn, s nagyon megtetszett. Egy ezüst félhosszú csizma, kis pánttal és csattal az oldalán. Levettem hát sajátomat és kiemeltem a csizmát. Hogy ne lehessen észrevenni a megbontott rendet, a magam lábbelijét helyeztem a sorba, az ezüst helyére.
