Szép kis szűkölködés!

Fehér CicaHol is hagytam el legutóbb… Ja, igen! Sikeresen kikúráltam Micit a náthából, és mire hazaindultam, a hatalmas hóból csak locspocs maradt. Nem mondom, hogy sokkal szerencsésebb a latyakban gázolni, különösen hófehér bundában nem, ami, ugye, kötelez az igényességre, de hát ez természetes is…

Ráadásul mellém szegődött egy asszonytárs a környékről, aki úgy bámult a bundámra, hogy szinte lehámozta a szemével. Hallottam a pletykákat róla, hogy elzavarta az ura a háztól, ahol együtt laktak, ritka példájaként a hosszú éveken át kitartó hűségnek. Ennek ugye egy oka szokott lenni, hogy az ura egy vénséges trotty macsó, aki örült, hogy maga mellett tarthatja a sokkal fiatalabb cicust. Csakhogy nagyon kicsapongó volt a lelkem, így aztán őt is kicsapták, és azóta siránkozza tele a környéket méltánytalan helyzetét ecsetelve. Végül befogadta az egyik testvére, de ahhoz képest, hogy milyen körülmények között élt, mostanában elég nyomorúságosan megy a sora. Ráadásul igazi pletykafészek, és nem a legjobb indulatú.

Az ura egy vénséges trotty macsó, aki örült, hogy maga mellett tarthatja a sokkal fiatalabb cicust. Csakhogy nagyon kicsapongó volt a lelkem, így aztán őt is kicsapták.

– Szép bunda, hja – jegyezte meg nyomatékosan sóhajtva, mint aki azt várja, osszam meg vele.

– Igen, igyekszem megbecsülni – hárítottam semleges hangon a kétes dicséretet, és próbáltam közben emelt fővel gázolni a latyakban, ami nem volt túl könnyű, mert folyton néznem kellett, hová lépek.

– Jól boldogultok mostanában, látom, Mici is nagy lábon él – sóhajtozott tovább az elűzött pária, és egyre inkább úgy sejtettem, hosszú távon ebből csőbe húzás lesz.

– Megvagyunk, hát igen, és segítünk egymásnak, ahol tudunk.

Folytatás