Celesztina címkével jelölt bejegyzések

Buja bájak díja

-
Hozzászólás

Fehér CicaVégül Mici beszélt rá a szépségversenyre, azzal, hogy vagy ötvenen neveztek.
– Több versenyező lesz, mint közönség – győzködött, amikor előző este átjött, és elvitt kölcsönbe néhány kistálkát, mert az ő készletei a Milkeryből kevésnek bizonyultak. A zsűri elé is oda kellett tenni valami ropogtatnivalót egy ilyen megerőltető és hosszas munkához.

Egyébként őrült sokat dolgozott az előkészületeken, mi meg segítettünk neki, amiben csak tudtunk. Még Szidiéket is beszervezte a kórussal, hogy legyen egy kis műsor az elején. Volt némi vita, hogy mit énekeljenek, mert a friss repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

A repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

Másnap annyian tódultak be Miciékhez a kertbe, hogy soha ilyen szép számú nép még nem fordult meg ott. A zsűriasztalt zöldségesdobozokból raktuk össze, az abroszt Celesztina néni adta kölcsön, állítólag brüsszeli csipke. Kolbász ült az asztal legszélén, aztán bemutatkozott a többi férfiú is. (Azért volt mind a négy hímnemű, mert a zsűrinek jelentkezők kilencvenkilenc százaléka az volt. Így aztán a sorsolás után is csupa kan maradt benn.) Nekem az egyik különösen szimpatikus volt: okos tekintet, szép fejforma, ezüstösen csillogó bunda (dacára a nyári melegnek, de ez is a fittségét bizonyította), élénken hegyezett fülek, ugrásra kész alkat, kackiás bajusz, még kackiásabb farok – egyszóval minden, ami egy tökéletes férfihoz kell. És mégis volt valami félszegség benne, nem volt olyan pöffeszkedő, mint a többi.

a medence partján kellett körbesétálni, először jobbra, aztán balra, aki akart, még hátrafele is sétálhatott

A versenyzőknek, beleértve magamat is, a wellnesspark medencéje partján kellett körbesétálni, először jobbra egy kört, aztán balra egy kört, aki nagyon akart, még hátrafele is sétálhatott, egyesek szerint ugyanis ez a tolató üzemmód is különös bájt kölcsönöz a mozdulatoknak. A mozgássor ezt leszámítva elég kötött volt, nem lehetett puszit dobálni a zsűrinek, fület és egyéb kiálló végtagokat lengetni, szemet villogtatni vagy fülbemászó hangokat kiadni. A fődíj egyébként egy aranyszegélyű, bíbor díszpárna volt bársonyból – ez is Celesztina néni tartalékaiból, aki nem kis kockázatot vállalt a ház ingóságainak feláldozásával.

Folytatás →

Salto mortale

-
Hozzászólás

Fehér Cica Inogtam az ágon. Azon a szerencsétlen bodzaágon, amin fennragadtam. A bodzát persze túl vékonyra tervezték ahhoz, hogy kényelmesen el lehessen rajta üldögélni, vagy hogy stabilan megkapaszkodhattam volna benne a lemászásnál. Eszembe jutott anyukám intelme, aki mindig azt mondogatta, használjam a karmom, de itt nem is volt hova még csak támaszkodni sem, olyan nyurgák voltak az ágak.

Celesztina néni odalent sopánkodott, Zsül le-föl járkált, és szemmel láthatóan a háta közepére kívánta az egész helyzetet.
– Hát másszon már fel érte, Gyula! – rendelkezett Celesztina méltatlankodva, és olyan nyomatékkal ejtette ki a nevet, hogy majd leszédültem tőle az ágról. Úgy látszik, Gyula lett a Zsül.
– Ne is tessék haragudni, de úgysem tudnám én egyedül lehozni, ráadásul erről nem volt szó, amikor…
– Jól van, hát megfejelem valami ritka ínyencséggel is – vágott közbe Celesztina néni, és akkor már tudtam, mivel vette rá Zsült, hogy segítsen bakot tartani a bodzaszürethez. Nyilván belengette neki azt a különleges hatású gyógynövényt, amitől még a holtak is fickósak lesznek.

Mmmmrrrr, kíváncsi lennék, ki az naiv szépség, aki bedől a ennek a bájgúnárnak

Szóval van valaki a piperkőcnek, akit kiszemelt, hogy… Mmmmrrrr, kíváncsi lennék, ki az naiv szépség, aki bedől a ennek a bájgúnárnak – dohogtam a magasban, míg kitámasztottam magam egy oldalhajtásnál. Aztán eszembe jutott, miért nem tudok én senkitől önzetlen segítséget kapni, és hirtelen úgy elkezdem magam sajnálni ott fent, a felhők között (na jó, hát annyira magasan tényleg nem, csak úgy éreztem), hogy éreztem, amint kicsordulnak a könnyeim. Pláne, hogy Zsül odalent közölte, neki lumbágója van! Hogy eleve nem lett volna szabad ilyesmire vállalkoznia. De hogy lehozzon, arra végképp nem.

Ahogy ott szipákoltam egyre hangosabban, egyszer csak látom, hogy az utca vége felől közeledik Mici. Jó messze volt még, de olyan távolra el lehetett látni fentről, hogy így még nem is tudtam soha szemügyre venni a környéket. Kis híján egy magasságba kerültem a macskakonzerv alakú szálloda első emeleti ablaksorával, pedig az aztán nincs közel a földhöz.
Mici hamarosan odaért a lépcsőhöz, és Celesztina néninek nem is kellett túl sokáig magyarázni neki, mi a helyzet, rögtön átlátta.

Folytatás →

Hűvösvölgyi túlélőtúra

-
Hozzászólás

Fehér CicaHát, az elmúlt napok élményét nem kívánom senkinek, hű olvasóim. Nem tudom, miért problémáztak a hóhelyzet miatt holmi autósok, akik a kasztnijukban ott ragadtak valahol az úton – nekem mindössze a saját kis kasztnim volt: egy szál hófehér bundámban ragadtam ott Micivel együtt, a majdnem-semmi közepén, kilátástalanul várva a balsors beteljesedését.

Az úgy volt – áh, persze Mici ötlete volt, az őrültségeket mindig ő találja ki – tehát, hogy mennénk el meglátogatni Celesztina nénit, aki kikotyvasztott valami új főzetet, csodatea, állítólag növeli a vonzerőt fokozza a nőiességet, plusz megóv a megfázástól a balszerencsétől, blablablabala, de hogy mindenképp ki kellene próbálnunk, így Mici, mert ha beválik, akkor bevezetné a Mici Café és Milkeryben. Már akkor sem volt túl jó idő, amikor Mici javaslata szerint elindultunk.

Celesztina kikotyvasztott valami új főzetet, csodatea, állítólag növeli a vonzerőt fokozza a nőiességet, plusz megóv a megfázástól a balszerencsétől.

Celesztina néni Hűvösvölgyben tanyázik, egy elég lerobban házban, ami régi korok mementójaként maradt itt – most már legalább tudom, mitől olyan doh- és molyirtó szagú mindig az öreglány bundája. A vizitet viszonylag hamar letudtuk, annak ellenére, hogy Celesztinától nem könnyű szabadulni (szünet nélkül zabál és beszél, és mindig egyszerre). Rátukmált Micire egy kötegnyi szárított árvalányhajhoz hasonló gazt, ami szerinte felbecsülhetetlenül értékes, nekem is a kezembe nyomott egy csokornyit, alig bírtuk tartani, aztán az elkészítés receptjével a fejünkben nekivágtunk a hazaútnak – akkor már szakadó hóban.

– Menjünk busszal – javasoltam Micinek, amit ugyan nem gyakran engedünk meg magunknak, de a mostani körülmények többszörösen is indokolttá tették.

Hűvösvölgyben egy szépen kiépített buszvégállomáson lehet válogatni a járatok közül, mentünk hát a szimatunk után, és felszálltunk a hazafelé tartóra, csakhogy az az átkozott jármű nem indult. Meg az összes többi sem. Akkora hó hullott fél óra alatt, hogy nem vállalták a menetet.

Én ekkor még elég diadalittasan néztem Micire, hogy ugye megmondtam, hogy el sem kéne indulnunk ilyen időben, csak abba nem gondoltam még bele, hogy fogunk hazajutni. Lekecmeregtünk a gazokkal a buszról, már azzal sem törődtünk, nem kezd-e cirkuszolni valamelyik utas, mit keresünk mi ott. De itt most kivétel nélkül mindenki azzal volt elfoglalva, hogy éri el az úticélját.
– Marad a séta – jelentette ki Mici olyan nyugalommal, mintha épp csak virágot szedtünk volna a Vasas napsütéses focipályáján, és a szomszédba kellett volna onnan hazabattyogni.

Folytatás →

Barátság

-
Hozzászólás

Fehér Cica

 Alaposan ottragadtam Micinél az ápolás ürügyén, de hát mit csináljak, ha egyszer olyan jól tudunk dorbézolni együtt? Megvártam a másnapi olvadást, de még az azt követő napot is, hogy ne a derékig érő latyakban kelljen hazagázolnom.

Külön szerencse volt, hogy Mici az oldalépületben lábadozott, nem a nagy házban, pedig ott is van egy hatalmas süppedős fotel, ami neki van fenntartva, a fűtés is jobb, és a vacsorája is még egészen melegen kerül elé, nem hűl ki egy cseppet sem, mire a tányérjába ér. De gyógyulni jobban szeret a kisházban, azt mondja, ilyenkor magányra vágyik (engem kivéve!). Ráadásul a háziak az utóbbi hetekben egyfolytában sütőtököt sütnek, aminek az illatától Mici a világból is ki tudna futni (megértem). Így aztán nem kell futnia sehová, a kisház nyugalma csak az övé.

Rengeteget beszélgettünk, és felelevenítettük a barátságunk kezdetét is, mert új év van, és ha új év, akkor biztos, hogy öregebbek lettünk valamivel.

– Te Mici, lehet, hogy egyszer mi is úgy megöregszünk, mint Bogumil úr? – kérdeztem, mert amikor tél van, ez valahogy mindig jobban foglalkoztat. – Mostanában már ki se mozdul, egész nap elvan az ablakpárnán, onnan figyeli a világot. Ha bezörgetek, már sétálni se nagyon jön ki.
– Biztos a hideg miatt – állapította meg Mici, aki sokkal kevesebbet rágódott ilyesmiken. – Ha tehetném, én se dugnám ki az orrom tavaszig.
– De mi lesz, ha már olyan öreg lesz, hogy segítségre szorul?
– Átköltöztethetjük ide, itt is megkaphat mindent – közölte Mici, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Folytatás →