Buda címkével jelölt bejegyzések

Rágógumi

-
Hozzászólás

 (a Hunyadi János út 4-6-8 novelláiból)

Szeretett szüleim nagy elszántsággal és még több izgalommal Budára költöztették családunkat, örökmozgó kisöcsém nagy örömére, aki  leginkább élvezte közülünk a cirkuszi mutatványokra hasonlító csomagolást, készülődést.
Városszéli kertes családi házunkból a Vár aljába csöppentünk, az első kerületbe, a „Hunyadira”.
A Lánchíd kőoroszlánjait magunk mögött hagyva a hatalmas, vörös csillaggal megfejelt alagút előtt kanyarodtunk felfelé.

...a hatalmas vörös csillaggal az Alagút bejárata felett... Fotó: FORTEPAN-ID867

…a hatalmas vörös csillaggal az Alagút bejárata felett…
Fotó: FORTEPAN-ID867

Folytatás →

Macskanevem – pályázat a macsóknak

-
Hozzászólás

Fehér CicaBár bejegyzéseimet ezen a helyen Fehér Cica művésznév alatt írom (igen visszafogott és szerény névválasztás, de itt nem ezzel, inkább a stílusommal csillognék!), azért ne higgyétek, hogy ez az egy, szimpla kis nevem van.

Még pedigré sem kell ahhoz, ahogyan a kutyáknak , hogy izgalmas, különleges legyen a macska neve. Az ő hangzatos Felsőkőhegyi Burkus Frigyes – féle titulusaikból nem kérek.. .Abból csak Fricigyereide lesz.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet. Egy erzsébetvárosi barátném, aki szinte vidékinek néz engem, és nagyra van vele, hogy ő vagy öt mozi és három színház közül válogathat, ha kedve tartja (mellesleg miért tartaná kedve, amikor ott is csak azt csinálná, amit a körúti lakása nagyfoteljában: szunyókálna. A színházban meg zavaró fények, zajok és lábak vannak – egyáltalán nem hiszek abban, hogy ott kedvelnék a magamféléket… ), szóval szerinte egy egész színdarab szól a macskák nevéről. Hermivel – ő az erzsébetvárosi macska, akit imént említettem- tehát pesti. Nem mondom, hogy ez a tény elválaszthatatlan akadályt jelentene kettőnk között, de valljuk be: engem az otthonom, az életem, és minden barátom, a felfedezni való zugok és illatok Budához kötnek – mit is keresnék Pesten? Hacsak Hermit nem. Egyszer-kétszer egy évben csak eljutok hozzá, ne kérdezzétek hogyan – tudjátok, milyen horror a fővárosi forgalom. Azt reméltem, hogy a július beálltával csak elmegy nyaralni minden autós (minek van kocsijuk, ha nem mennek el vele ilyenkor nyáron JÓ MESSZIRE?), de mindet itt eszi a fene. Jó volt a kétórás út végén megpihenni Hermiéknél az ódon porszagú, régi a lakásban. Itt mindig izgatottan szimatolok. (Igen, mi is szoktunk nem csak a kutyafélék!) Szerintem a tekervényes lépcsőházakban itt-ott egér is surran…

Mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Elliot, meg valami Lloyd W….

Na de visszatérve a mágikus macskanevekre, melyekről többet senki nem tudhat nálam, a színházi darab, amelyről Hermi beszámolt nekem, ezen az egyszerű címen fut: Macskák. Ott megy a közelben náluk, mint ő mondta, száz éve, és mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Eliot, meg valami Lloyd W….

Folytatás →

Hó-ha-hó!

-
Hozzászólás

Fehér Cica

A mai nap kész sokk volt, kedveseim, mindjárt mondom sorra. Kezdjük azzal, hogy arra ébredtem, csurog a fejemre a hólé. A kis hajlékom teteje átázott, képzelhetitek, hogy megrémültem, amikor láttam, hogy átnyirkosodott a pamlagom.

Éjjel kezdődött a hatalmas hóesés, de hogy ez lesz belőle, nem hittem volna. Na, gondoltam, spuri Micihez, amúgy is meg kell látogatnom, mert ledöntötte egy megfázás szegényt, és útközben legalább tudok üzenni valakivel Pongrácnak, hogy egy-két markos szomszédjával segítsenek odébb tolni a kanapét, mert egyedül meg nem birkózom vele.
Amikor kiléptem az udvarra, a lélegzetem is elakadt. Mit kiléptem, nem volt hová lépni! Mindenütt hó és hó és hó. A táj gyönyörű volt, szó se róla, de ha csak kidugtam volna a lábam az eresz alól, nyakig süllyedtem volna a fehérségbe. Édes istenkém, sopánkodtam, hogy fogok így Micihez eljutni? Nem csak hogy szüksége van a segítségemre, de nekem is az övére: vagy két heti kenőmájasadagot tett félre nekem, ami nélkül talán éhen is pusztulok. A közeli kisbolt a fasorban, ahonnan mindig csurrant-cseppent valami, bezárt, így aztán fogalmam sincs, mikor jutok kellően kalóriadús eledelhez. (Jó-jó, kapok némi ellátást, persze, de hol van az Mici jó házból való kenőmájasához képest!)

El kell hát indulnom, nem kérdés, csak a stratégiát kell megterveznem. Persze, ha itt lenne most egy erőtől duzzadó bak, ne is nevesítsük, kicsoda, aki a hátára kapna, és úgy ügetne át velem a félméteres hóban, minden más lenne. De hát ki kap engem a hátára és mikor… Már annyira sajnáltam magam, hogy láttam pár nappal későbbi énemet könnyekbe fagyva jégszoborként állni a kertben, amihez aztán koszorúkat hoznak a környékbeli barátok, és tavasszal csak egy nagy víztócsa marad hátra, amiben szétáznak a koszorúk… Brrrrr! A mindenit, elindulok, lesz, ami lesz, elég a nyavalygásból – határoztam el, ahogy az utcára kinézve láttam, hogy a csavargó életmódot folytató környékbeliek vígan szelik a havat. Ha nekik megy, akkor nekem is fog!

Persze, ha itt lenne most egy erőtől duzzadó bak, ne is nevesítsük, kicsoda, aki a hátára kapna, és úgy ügetne át velem a félméteres hóban, minden más lenne. De hát ki kap engem a hátára és mikor…

Azt találtam ki, ha behúzódom a járda menti sűrű orgonabokrok csupasz ágszövevénye alá, ott nem lesz akkora hó, mint másutt, és csakugyan. A kreativitás megtermi gyümölcsét! A bokrok alatt elvergődtem a kapuig, de az igazi megpróbáltatás ott jött csak igazán. Egy pillanat alatt nyakig süllyedtem a hideg hótömegbe, úgyhogy csak ordítottam, ahogy a torkomon kifért: segítség! segítség! hilfe! help! (Errefelé Budán igen sok külföldi tanyázik, és biztosra akartam menni.) Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy kóbor kutyában lesz minden reménységem, de végül egy rozzant bozont vett észre, annyira kapálóztam, és kihúzott a bajból meg a hóból. Az isten fizesse meg a jóságát, nekem meg revideálnom kell az előítéleteimet.

Folytatás →

Koncert a láthatáron!

-
Hozzászólás

Fehér Cica Többen reklamáltatok a napokban, hogy nem meséltem el, mit szólt Szergej a római szuvenírhez.Nos, mindennek eljön a maga ideje – így annak is eljött, hogy átadjam végre a meglepetést a züllött kannak.

Hétvégén elkocogtam hozzá, mert ha kicsit is hidegebb van, ki sem teszi a lábát otthonról, hacsak nem fogynak el készletei a létszükségleti alapanyagokból. Szergej Buda másik felén tanyázik egy kocsma fölötti lakásban, amit ő szemelt ki magának néhány éve egy gondos kiválasztási folyamat eredményeképpen. Ezzel több legyet üt egy csapásra: ha mégis kiteszi a lábát a létszükségleti alapanyagokért, akkor sem kell messze mennie, azon kívül egész nap hallgathatja a dübörgő zenét, ami nélkül nem tud meglenni. Marcival, a kocsmárossal igen közeli barátságot ápol, így hát, ha Szergej másik zenére vágyik, akkor egy partvisnyéllel csak ledörömböl, és ha szerencséje van, Marci meg is hallja, és cédét cserél.

Joggal kérdezhetitek, ha múltkor a Gül baba utcát messzinek találtam, akkor a forgalmas körtérre hogyhogy csak úgy átszaladok. Látjátok, én sem értem, hogy van ez: a gyerekkorunk színhelye néha olyan messzinek tűnik, hogy szinte meg kell hozzá kerülni a földgolyót, ha meg van egy ilyen lókötőnk, bárhol is lakjon, csak odarepülünk, mintha nem is lenne távolság…

Megérkezvén Szergej tanyájára, megcsapott a tömény füstszag, meg annak a szárított növénykének a kellemes illata, amit ő csak zöldségnek hív, és folyton azt mondogatja, hogy szívni kell, nem beszélni róla. Ezt arra érti, hogy szerinte én mindent elfecsegek Miciéknek, de speciel a zöldséggel kapcsolatban jó lenne, ha tartanám a szám. Én általában mindenben engedelmesen követem az utasításait, bár nem mindig értem a hátterét, de a lényeg, hogy ezt a zöldség dolgot is csak nektek mesélem el most, Miciéknek meg tartom a szám.

Azt kívántam, bárcsak füttyentene, vagy valami ilyesmi, szóval, amit magamra vehetek, akár azt is mondhatja, hogy „nem vagy semmi, bébi!”

Amikor kiraktam elé az Éjfekete macskából származó söralátéteket, csak a szemét figyeltem, semmi más nem érdekelt, csak ahogy a zöld tekintetét rászegezi az ajándékra, és akkorára kerekedik a szeme, mint egy szekérderéknyi ementáli sajt.

Folytatás →