Kedveseim, visszaugrom a jelenbe beszámolóim sorában, mert ezt a hírt feltétlenül hallanotok kell. Még én sem merem elhinni, de… Rómába megyek!
Még alig másfél hónapja, hogy Micusom hazajött a horvát tengerpartról, aminek mindannyian csodájára jártunk, mert ritkán adódik ilyen lehetőség az életben, erre most a háziaktól hallom, hogy megyünk Rómába! És én is! Az az igazság, az izgatottságtól alig tudom elmondani, de megértitek talán – nem láttam még soha semmit abból a tájból.
Eleinte csak le-föl rohangásztam, hogy a frizuraigazítással kellene kezdenem, vagy egy gyors fogyókúrával, esetleg szellemileg vértezzem fel magam, vagy kicsit a talpaimat erősítsem meg a nagyobb gyalogtúrákhoz, aztán mintegy megvilágosodva eszembe jutott Bogumil úr. Hát persze, hogy őt kell megkérdeznem, mik a legfontosabb teendők ilyenkor, hisz már annyifelé járt. Egész biztosan Róma sem maradt ki neki.
Frizuraigazítással kellene kezdenem, vagy egy gyors fogyókúrával, esetleg szellemileg vértezzem fel magam?
A friss hírrel átkocogtam tehát öreg barátomhoz, aki a hűvösebb ősznek megfelelően már nem a kerti karosszékben múlatta az időt, hanem behúzódott a házuk egyik szobájába, a kertre néző ablak mögé, a párkánypárnára. Ilyenkor csak meg kell zörgetnem az üveget, és ha nincs nagyon hideg, egy pokróccal felszerelkezve kitelepszünk a diófa alá a fonott székbe. Egy kis meleg tejecske közben jól esett volna (jaj, említettem már, hogy Mici a wellnesspark téli szünetének idejére nyitott egy tejecskézőt? Igen kreatív a csaj, a jég hátán is megél. Nem is panaszkodhat a forgalomra, csak épp ezt sem verhetjük nagydobra, akár a wellnesst, mert a háziak nem vennék jó néven. Valahogy minden vállalkozásnál felmerülnek ezek a bosszantó jogi aggályok. Na, de ezt majd egy későbbi alkalommal mesélem el.) Akárhogy is, jól esett az öregurat hallgatnom, mert ahogy sejtettem, jól ismerte Rómát és az egész itáliai tájat. Azt mondta, a magunkfajtát is nagyon kedvelik arrafelé, számoljak vele, hogy sok elszármazott rokonba botolhatok, ha mégoly távoliakba is.