Lehúztuk a redőnyt és a gyerekszoba teljes sötétségbe borult. Az előszobára néző üveges ajtóra úgy tettük rá a lepedőt, hogy rajta maradjon, amikor becsuktuk az ajtót. Ideiglenesen engedélyeztük a villany felkapcsolását, de csak addig, míg a diavetítőbe befűzte a filmet a nagymamánk.
Utána mindannyian lekuporodtunk a földre, és teljes átéléssel, megtörhetetlen figyelemmel néztük Winnetou és fonetikusan ejtett, Old Shatterhand nevű barátja kalandjait. Csak néztük és néztük, míg a nagy sötéttől megfájdult a szemünk, bár addigra már háromszor levetítették ugyanazt a filmet és közel járt a diavetítő a felrobbanáshoz, fémváza annyira felmelegedett.
Gyerekeink ugyanúgy élvezik az indiános meséket, mint Andris öcsém és én három évtizeddel korábban. A nagy Országh szótár tartja a lepedőt a könyvespolcon, a kékes fémes diavetítő pedig ugyanaz a régi, és cseppet sem csinálja gyengébben a dolgát, mint annak idején. A lányok tátott szájjal nézik és hallgatják a MESÉT. A szalag végére még azt is odabiggyesztették, hogy 9 Ft-ba került. Ma is annyi, csak előtte van még legalább két másik szám is, csakúgy, mint a fagylalt esetében, ami „azénidőmben” 50 fillér volt, ma meg…
Winnetou és Old Shatterhand