Elmondom hát végre. A Sötét Yukhoz át kellett zarándokolnom Buda másik felére, úgyhogy mire odaértem, izgulni sem maradt erőm. Nagy szuszogva lebattyogtam a lépcsőn, aminek az alján két ajtónálló engedte be az érdeklődőket a nevéhez teljesen hű pinceklubba.
Odabent plakátok hirdették a különféle programokat, Vasárnapi Macskazene, Fülpiszkálók fesztiválja meg hasonlók, na és kint volt a mostani előadók névsora.
A színpadon már zajlott is egy műsor, a fesztiválprogramhoz képest elég rendhagyó felállással: a doboson meg az énekesen kívül csak vonósok húzták a nótát, bőgővel, csellóval, hegedűvel, és az volt az érdekes, hogy a jól megtermett hímek egytől-egyig, hát, hogy is mondjam, hm… szép, hosszú, ívesen hajló adottságaikat hasznosították vonóként.
Mondhatom, nem sűrűn fordul elő, hogy fülig szaladjon a szája, mikor észrevesz, de most ez történt. Csudára izgult, úgy tipródott ott, mint egy maszületett bárány.
– A Bakfark kvintett – biccentett feléjük a jegyszedő, aki látta, hogy elámultam, de mielőtt megköszönhettem volna a tájékoztatást, meg is láttam Szergejt az előtérben. Mondhatom, nem sűrűn fordul elő, hogy fülig szaladjon a szája, mikor észrevesz, de most ez történt. Csudára izgult, úgy tipródott ott, mint egy maszületett bárány. Mikor mellé értem, úgy tettem, mintha észre sem venném a zavarát, de közben persze rajta tartottam a fél szemem, és láttam, hogy mozog a szája – talán hangol, vagy a szöveget gyakorolja? Mindenesetre jó volt látni a nagyszájú kolosszust így berezelve, legszívesebben jól megszorongattam volna, de hát leteremtett volna érte, az biztos. Helyette hizlaltam egy kicsit a máját, hadd kapjon szárnyra az önbizalma.
– Ti lesztek itt a legjobbak, meglátod. Csak ereszd ki a hangod, hadd szóljon!
– Ja, tudom – motyogott krákogva, ahogy szokott, aztán rám sandított és azt mondta halkan: – jó, hogy eljöttél.
Hát, szíveim, én elaléltam, annyit mondhatok. Szergejnek nem kenyere a bókok osztogatása, így hát sejthetitek, mennyire örültem a vallomásnak. Meg is szorítottam a mancsát, mielőtt elvonult volna hangolni a többiekkel. Mielőtt színpadra léptek a Cats from Hell-lel, leültem a büfében a pamlagra, ahol rögtön leszólított egy kissé csapzott külsejű, ám kedves tekintetű kan.
– Egyedül betérsz egy efféle helyre, cicus? – méregetett huncutul, és felajánlotta, hogy rendel egy pohár jó hideg tejet.
– Igazából miattuk jöttem – böktem a fejemmel szerényen a színpad felé, ahol Szergejék már nagy szakértelemmel gerjesztették a hangládákat, és nagyon fontosnak hangzó szavakkal dobálóztak.