Guszti, bár apró ember, mégis óriásiban látja a világot. Főleg akkor, amikor másol. Ő ugyanis egy másoló művész. Leggyakrabban apát kopírozza, mert apa munkája igazi ínyencség Guszti számára. Nem is csoda, hogy minden trükköt próbál magába szippantani. Még annak árán is, hogy véletlenül bajt kavar maga körül. Persze az is előfordul, hogy szándékosan…
Unom az összes játékot. Autókkal száguldozni, és közben vummvummolni! Túl hangos és túl nevetséges! A mesekönyveket nem értem – mit prüszkölnek? – a mesefilmek pedig már a könyökömön jönnek ki. Játékot akarok! Igazi játékot! Pardon. Szeretnék. Apa tanította ezt a szót, és csöppet sem fölösleges, mert hat éves korára az ember illő, hogy gyarapítsa a szókincskészletét. Apa mondta és ő mindig igazat szól. Persze mindig más szerepben, de igazat. Ugyanis ő reggelenként Hamlet az omlettek között, délben Rómeó, munkanélküli drámahős, este mániákus nyomozó, akiről kiderül, hogy saját magát keresi. Nehéz volt mindehhez hozzászokni, de sikerült. Olyannyira, hogy elhatároztam, én is színész leszek. Apa erre stílusosan legyintett, aztán kimatematikázta (nem az erőssége), hogy: “Gusztikám, erre még tizenkét évet várnod kell.” Mutatóujján ott volt a nyomaték. Stílusosan. Tizenkét év? Micsoda? Egye meg az ementáli, hogy még tizenkét évet várjak. Én ugyanis már ebben a pillanatban színész vagyok. Bármit képes vagyok eljátszani. Csak sajnos még nem tudom, hogy mit jelent ez a szó: bármit.
Tegnap ezért körbenéztem apa szövegkönyvei között, hátha találok valamit. Az a rumli, ami fogadott, majdnem jobb belátásra bírt. Szinte azon voltam, hogy színészi sikereimet inkább elcserélem egy csendesebb kukás autóra.
Tegnap ezért körbenéztem apa szövegkönyvei között, hátha találok valamit. Az a rumli, ami fogadott, majdnem jobb belátásra bírt. Szinte azon voltam, hogy színészi sikereimet inkább elcserélem egy csendesebb kukás autóra, vagy ami még jobb, egy tűzoltó gilisztára, amivel életeket szokás oltani vagy menteni. De meggondoltam magam, mert apának most biztosan jól jönne egy kis támogatás. Egy óra múlva kezdődik a meghallgatás, abban az óriási házban, ahol a színész bácsik és színész nénik dolgoznak, és hamarosan talán apa is. Hetek óta készül a főszerepre, még fogmosás közben is. Anya ennek nem örül, pontosabban a tükörfoltoknak. De ő is nagyon izgul. Mind izgulunk.
Gondolhatom például, hogy én vagyok apa, vagyis Zénó, a hivatásos unaloműző, és éppen felhúzom a legelegánsabb kollekciót, a zöldet
