Reconnection – Újrakapcsolódás

 Téli Márta - spiriTiszta

Szétkapcsol a vonal, megszakad az adás, leáll az internet, és folytathatnám azoknak a jelenségeknek a sorát, amikor hosszabb-rövidebb ideig megszűnik a forrással való kapcsolat. Újra kell kapcsolódnunk. Eric Pearl, amerikai kiropraktőr így nevezi azt a létállapotot, amikor újrakapcsolódunk forrásunkkal.

Mivel világunkban minden mindennel összekapcsolódik energetikailag, újra rákapcsolódhatunk, és tudatosan használhatjuk mindazt a tudást és frekvenciát, ami mindig is a miénk volt akkor is, ha nem tudtunk róla.

 

“A Forrással való újrakapcsolódás a titka minden gyógyulásnak. Eric remekül magyarázza el, hogyan tegyük meg ezt.”

Dr. Wayne Dyer

Dr. Eric Pearl világszerte oktatja ezt a technikát, Budapesten is járt már. Könyve Kapcsolatteremtő gyógyítás címmel jelent meg magyarul. Legutóbbi szemináriumának szervezésében Wavrik Zsuzsa is segédkezett, mert úgy érezte, olyan módszerről van szó, amellyel sokaknak segíthet. Vele beszélgettem az újrakapcsolódásról.

TM Mi a személyes történeted, hogyan bukkantál rá a Kapcsolatteremtő gyógyításra?

WZS A lányom révén, aki Londonból hozott nekem egy DVD-t, aminek The Living Matrix, azaz Az Élő Mátrix volt a címe. Ez 2009-ben történt. Mivel én sem a DVD lejátszókhoz nem értettem, sem angolul nem beszéltem túl jól, éppen csak belenéztem a filmbe, aztán félretettem. Később aztán egy könyvesboltban megakadt a szemem egy könyvön, aminek Kapcsolatteremtő gyógyítás volt a címe. Megvettem, elolvastam, és lelkesen ajánlgattam ismerőseimnek is. Ezután a könyvesbolt hírleveléből értesültem arról, hogy lesz egy filmvetítés, ahol Az Élő Mátrixot mutatják be. A filmvetítés után feliratkozhattunk Dr. Eric Pearl szemináriumi előzetes előadására. A lányomat is hívtam, aki akkoriban éppen Budapesten dolgozott, de azt mondta, nem tud eljönni. Az előadás előtt olyan ismerősbe botlottam, akivel szoros munkakapcsolatban voltunk, de nem tudtuk egymásról, hogy jelen leszünk az előadáson. Éppen mellette ült a lányom, aki mégis el tudott jönni az előadásra. Érdekes volt a véletlenek ilyen sorozata. Két hónappal később kaptam egy Reconnective Healing kezelést, és óriási fordulatot vett az életem. A kezelés szó nem is helyes, mert fizikailag nem történik semmi, de az, amit átéltem, oda vezetett, hogy mindent tudni akartam erről a módszerről. Így aztán elmentem egy Reconnection (Kapcsolatteremtés) „kezelésre” is.

TM Mi történt a Kapcsolatteremtés után?

WZS Egy óriási szemléletváltás következett be. Rájöttem, hogy a nagy egész szempontjából mindennek van értelme. Ma már nem akarok megváltoztatni semmit és senkit. Kicsit óvatos is vagyok azzal, hogy kimondjak-e valamit, hiszen a másik ember nem biztos, hogy kíváncsi rá, nem biztos, hogy be tudja, vagy akarja fogadni azt.

TM Én a húgomtól tanultam meg azt, hogy „csak annak segítünk, aki kéri”. Volt idő, hogy kéretlenül intéztem másoknak mindenfélét, és természetesen nem volt benne köszönet, hiszen ők nem kérték. Arra viszont ráébresztett a dolog, hogy mindezt magamnak szeretném, de magamnak nem merem megadni, mert azt tanultam, hogy az önzés lenne. Sokan éltünk, élünk ebben az ördögi körben. Pedig, a nincsből nem lehet adni. Ha nem veszem figyelembe saját magamat, és képtelen vagyok adni magamnak, akkor másnak sem lesz miből adnom, amikor esetleg kéri.

WZS Az emberek gyakran mondják, hogy más életet akarnak, de valójában nem akarnak megváltozni. Mivel benne vagyok a korban, van némi élettapasztalatom, és sajnos több eltávozott rokonom, barátom, ismerősöm. Manapság, amikor nincs háború, éhínség, nagyon rossz látni, hogy mégis sokan mennek el fiatalon. Ilyenkor szeretném mondani, hogy nézzük meg, mi a valódi ok, de sokan nem szeretnének szembe nézni azzal, hogy a probléma kiindulópontja bennük van, belül.

TM Velem is úgy volt sokáig, hogy egyszerűbb volt azt mondani, más az oka az én bajaimnak. Egyszerűbb volt ez, mint felelősséget vállalni a saját sorsomért, ami persze azt is jelenti, hogy akkor jól is csinálhatom. Ez a felismerés nekem óriási szabadságérzést adott, de el tudom képzelni, hogy valakinek ijesztő lehet, hiszen akkor meg is kell mozdulni, és elindulni egy addig ismeretlen irányba.

WZS Nem lesz könnyebb, ez kétségtelen. Nagyon tetszik az a taoista mondás, hogy fát vág, vizet hord, aztán megvilágosodik, és fát vág, vizet hord. De milyen más hozzáállással! Ha azért vágsz fát és hordasz vizet, mert te akarod csinálni, és nem azért, mert azt mondták, akkor egészen más energiaszinten csinálod, és nem betegszel bele.

TM Minek hívjuk a Reconnective Healinget, kezelésnek?

WZS Angolul session-nek mondják, a művelőit pedig practitioner-nek, és én ezt a kifejezést használom, mert én nem kezelek. Hozzá sem érek az illetőhöz. Talán úgy mondanám, hogy a tér általam, a segítségemmel nyilvánul meg abba az irányba, amelyre az illetőnek szüksége van.

TM Mit él meg, mit érez az ember egy ilyen ülés alatt?

WZS Bármit megélhet. Van, akinek mély felismerései támadnak, és teljesen másképp kezdi el élni az életét. Az is lehetséges, hogy valaki nem érez semmit. Le tudunk égni például a napon, és nem érezzük, csak utólag. Vagy mondjuk, Csernobil közelében szörnyű utóhatások voltak, pedig az adott időben az ott lévők nem éreztek semmit. Vagyis nem feltétlenül az jelenti a hatást, hogy érzünk-e valamit. Nekem személy szerint csodálatos élmény volt a Recconective Healing, mert amint becsuktam a szemem, olyan hangos kattogást éreztem a torkomban, amit soha azelőtt. Régebben majdnem három évtizeden keresztül szinte állandóan tüszős mandulagyulladásom volt, ami ráhúzódott az izületeimre, és az orvosok ki akarták venni a mandulámat ötven éves korom körül. Akkor találtam egy homeopátiával foglalkozó orvost, aki meggyógyított. Ennek már tíz éve is múlt akkor, ám ez alatt az ülés alatt a gyógyult torkom kezdett el olyan hangosan kattogni, hogy kicsit furcsán is éreztem magam miatta. Az ülés végén félve megkérdeztem, hogy nem volt-e zavaró ez a nagy kattogás, de kiderült, hogy a „kezelő” nem hallott semmit. Csodálkoztam, mert általában azt hisszük, amit mi hallunk, azt más is hallja, de ez nincs így. Mindenkinek más-más élménye lehet egy ilyen ülés közben.

 “A Reconnective Healing csodálatos jelenség a gyógyulás világában.”

(Lynne McTaggart)

 

TM Ha jól tudom, Eric Pearl tart majd újabb szemináriumot Budapesten. Mikor?

WZS Igen, 2013. október 4-8. között lesz a következő szeminárium, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Aki szeretné meghallgatni az interjú teljes hanganyagát, a gombra kattintva teheti meg.

Az interjú teljes hanganyagát meghallgathatja  ITT!

 

2 hozzászólás a(z) “Reconnection – Újrakapcsolódás” bejegyzéshez

  1. Jó hatású ez a kapcsolat teremtés, mert éppen az a gond a mai modern társadalmakban, hogy elkülönülünk egymástól, és az elszigeteltség legyengíti az embert,védtelenné válik.Mivel egyek vagyunk, a földi célunk : a tanulás és a szeretet gyakorlása.A szeretet, mint a legnagyobb energia megnyilvánulása segíti elő a jó emberi kapcsolatokat és a szellemi fejlődést.Ha ez az energia megakad, blokkolódik, akkor betegszik meg az ember fizikailag is.Ha szeretetet, törődést kap az ember a másik egyéntől, akkor a lelki kapcsolat gyógyít..Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb.Sok módszer van,amivel harmóniába tudunk kerülni, az új ismeret szintén segít az egyensúlyt megtalálni.

    • Köszönjük Edina, valóban “sok módszer van” – használjuk a számunkra használhatókat és óvakodjunk a sarlatánoktól – ez is fontos, reméljük, ebben is segítenek az ilyenfajta írások!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.