Amikor válaszokat keresünk életünk nehézségeire, gyakran a külső körülményeket, a körülöttünk élőket tesszük felelőssé a gondjainkért. A válaszok azonban bennünk rejtőznek – gyakran a szó szoros értelmében rejtőznek – s minden, ami körülöttünk megmutatkozik, belső, akár tudattalan hiedelmeink, világlátásunk, begyakorlott gondolataink eredménye. Tehát az, amit magunk körül látunk, már egy válasz valamire. Ha nem tetszik egy adott válasz, akkor új kérdéseket kell feltennünk, ám nem másnak, hanem magunknak.
László Erika SVT (Spirituális Választerápia)-tanácsadó és tanár, az SRA (Spiritual Response Egyesület) Igazgatótanácsának alelnöke ilyen új kérdések feltevésében segít a hozzá fordulóknak, méghozzá három nyelven: magyarul, angolul és spanyolul.
TM Mi vitt rá arra, hogy elkezdj foglalkozni az SVT-vel?
LE Egy barátnőm szólt, hogy menjek el vele egy ingás tanfolyamra, én pedig ráálltam. Az egynapos felkészítő tanfolyam után a barátnőm azt mondta, ez őt nem érdekli, én viszont azt éreztem, ez az, amire mindig is vágytam.
Számomra az SVT nem egy módszer csupán, hanem filozófia, hozzáállás az élethez, magamhoz, a többi emberhez (László Erika)
TM Magyarázzuk el, mi is az az inga, és hogyan működik?
LE Az inga egy jelzőeszköz, mint ahogy a radiesztéziában használt pálca is. Ez az eszköz láthatóvá teszi, felnagyítja a tudatalattiból származó információt.
TM Emlékszem, mekkora élmény volt annak idején, amikor kipróbáltam az ingát, és megmozdult a kezemben. Ma már a kineziológiai tanulmányaimból tudom, hogy tulajdonképpen a tudatalattiban eltárolt információra reagáló izommozgás az, ami lengésbe hozza.
LE Igen, ezt ideomotoros mozgásnak nevezik: a tudatalattiban megjelenő információ hatására az izom megmozdul. Tudatos elménk számára ez az információ nem jelenik meg. Az SVT -tanácsadás folyamán összekapcsolódunk a saját tudat-felettesünkkel, (ilyen mindenkinek van), és összekapcsolódunk a másik ember tudat-felettesével. A tudatom az énem, a tudat-felettes pedig a felsőbb énem. A tudat-felettesünk segítségével kitisztítjuk azokat a negatív programokat, amelyek következményeit gondként, problémaként éljük meg.
TM Nevezhetjük ezt egyfajta információcserének?
LE Igen, én azt szoktam mondani, olyan ez, mint az Univerzum internetes hálózata. Felkapcsolódom az internetre, és beírom a megfelelő kérdést arra vonatkozóan, hogy mit akarok megtalálni. Minél pontosabban teszem fel a kérdést, annál pontosabb választ kapok, bár ha túlzottan leszűkítem a válaszok lehetőségét, akkor esetleg nem lesz kielégítő az eredmény. Az SVT –ben az egyik legfontosabb, hogy hogyan kérdezünk: minél jobban, annál inkább megtalálom a választ. Folytatva a számítógépes hasonlatot, a gépünk rendszerében is futhatnak olyan programok, amelyekről fogalmunk sincs, de attól még léteznek. A szoftverek bizonyos részéről van tudomásunk, de sok olyan program fut a háttérben, amelyekről nem tudunk. Mi tehát ezeket a háttérben meglévő programokat keresgéljük, és kitöröljük azokat, amelyeket „vírusosnak” ítélünk, amelyek gondot okoznak a rendszerben. Ezután olyan „jó” programokat töltünk le, amelyek segítik az illető életének megváltoztatását, új lehetőségekre nyitják meg őt, vagy segítenek abban, hogy adott helyzetben jó döntéseket hozzon a maga számára. A háttérben futó program sajátja, hogy nem kell rajta gondolkodni, már megy magától. Egy automata módon futó, begyakorolt programot, azaz szokást elég nehéz megváltoztatni. Az SVT segít felismerni, hogy a régi szokás, automatikusan működő viselkedés helyett újat választhatok, és alakíthatok ki.
TM A te személyes életedben hozott-e, és milyen változást az SVT?
LE Belül változtatott meg, úgy is fogalmazhatnék, hogy van az SVT előtti, és az SVT utáni életem. Azért kezdtem el ezt tanulni, hogy ne kelljen másoktól függenem az ügyben, hogy én jól érezhetem-e magam, és hurrá, itt van egy módszer, amivel saját magamat helyre tudom tenni, és még a családot is tudom vele valamilyen szinten kezelni. Ebből alakult aztán ki, hogy mára már tanítom is a módszert, sőt külföldön is tartok SVT-tanfolyamokat. Ez elképesztő változás.
TM A barátaid, a családod hogyan viszonyult ahhoz, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni? Én ugyanis azt vettem észre, hogy amikor az egyén változtatni kezd a régi programokon vagy újakat tölt le helyettük, akkor azok a tükrök, amelyek a régi programot mutatták meg, eltűnnek az életemből, és újak kerülnek elő. Tükrök alatt az engem körülvevő embereket, helyzeteket értem.
LE A családom tökéletesen elfogadta ezt a változást, az ismerősök, barátok köre némileg módosult. Én úgy érzem, nem hagytam magam mögött semmit lezáratlanul. Akit másfelé vezetett a saját útja az elmaradt, és ez rendben van így.
Robert E. Detzler lelkészként részt vett egy választerápiának nevezett tanfolyamon, s a módszer alapjaira építette saját rendszerét. Így lett sikeres tanácsadó, tanár, író, az SVT módszer létrehozója, a Spiritual Response Association megalapítója. Több, mint 25 éve foglalkozik az általa létrehozott Spirituális Választerápiával.
TM Mi történik azzal, aki eljön egy SVT-konzultációra? Felismerésekre jut, és azok alapján tudatosan változtat az életén?
LE Az én meglátásom szerint azért jövünk ebbe a világba, hogy tapasztaljunk, hogy a dolgokat átéljük, és mi magunk lehessünk azok, akik változtatunk. Az SVT-nek van azonban egy óriási jótékony hatása, amikor nem kell aktívan semmit sem csinálnunk, hanem a módszer segítségével meg tudjuk tisztítani a tudat alatt futó programokat. Van azonban olyan terület is, mint például az önbizalom, ahol a viselkedés és kommunikáció átértékelésére, megváltoztatására is szükség van.
TM Milyen módon történik a tisztítás?
LE Az SVT használ egy táblázatrendszert, amellyel témákat, helyzeteket, embereket, időpontokat, stb. lehet beazonosítani, és használja az ingát, mint válaszadó eszközt. Ha valaki például párkapcsolati kérdésekkel keres meg (nincs párkapcsolata vagy nem működik jól), akkor ebben a témakörben teszünk fel kérdéseket, és az inga segítségével a táblázatban megtaláljuk a választ, hogy melyek azok a programok, energiák, vagy régmúltból, akár előző életből származó információk, amelyek még mindig futnak a háttérben, és gondot okoznak. Ez lehet olyasmi, hogy mondjuk az előző életben ugyanezzel az emberrel éltél, és akkor ő megcsalt. Jelenlegi életedben megmutatkozhatnak bizalmi nehézségek, féltékenység, még akkor is, ha nincs rá ok.
TM És ha valaki nem gondolkodik előző életekben…
LE Számomra az is teljesen elfogadható, és bár én hiszek benne, én magam sem tudom bizonyítani, hogy valóban van előző élet. Generációk azonban léteznek, és a családok rendszerében nagyon sok programot, hiedelmet, viselkedést átveszünk öntudatlanul az előző generációktól. Ilyen programok lehetnek a pénzügyi hozzáállás, a világhoz, emberekhez való hozzáállás, stb.
TM Térjünk vissza oda, hogy hogyan történik meg a tisztulás, tisztítás.
LE Miután megtaláljuk az illetőt gátló, akadályozó programot, megkérem a felettes ént (az SVT rendszerében Felső Énként utalunk rá), hogy tisztítsa ki azt. Felső Énünknek hozzáférése van a lélek-feljegyzéseinkhez, ami a mi saját Akasha krónikánk. Felső Énünk ebből a könyvből tisztítja ki a kért információt. Ez a folyamat természetesen a fizikai világunkban nem látható, de tapasztalataim azt mutatják, hogy valóban megváltoznak a dolgok. Ma már sok kísérlet bizonyította, hogy a tudatunk befolyásolja a világunkat, azt, hogy mit tapasztalunk meg az életünkben.
Az Akasha-krónika, a kozmikus tudat, az univerzális emlékezet, melyre a modern pszichológia „kollektív tudattalanként” (eredetileg Jung nevezte így) utal.
Az Akasha Krónika tartalmazza a lélek összes megtapasztalását.
Úgy is elképzelhető, mint egy végtelen nagy könyvtár, ahol a Lélek eddigi tapasztalatai, a jelenlegi, és az összes többi (bármilyen formában és dimenzióban megélt, múltbéli és jövőre tervezett) élet valamennyi programja a „saját könyvünkben” megtalálható.
(www.laszloerika.hu)
A gombra kattintva meghallgathatja a teljes interjút.