Mintha az emberiség egykori kétneműségéről szóló androgün mítoszt igazolná, úgy bújik bele egy nő, a 19. századi Lónyay Erzsébet bőrébe Weöres. Hátborzongató, költői mágia, ahogy nyelvében, érzéseiben, fizikumában, élményeiben egy századot öregszik és nemet vált az 1972-ben megjelent, kitalált költőnő verseit és élettöredékeit tartalmazó kötet szerzőjeként. Esterházy Péter próbált még hasonló bravúrt Csokonai Lili néven a Tizenhét hattyúk című könyvben.

Weöres Sándor

Irodalmi szenzáció volt annak idején: klasszikus lett mára – engem tizenéves korom óta kísér. Akkor a bujasága, merész szókimondása fogott meg, huszonévesen értékelni tudtam féktelen vitalitását, bölcsészlányként kultúrtörténeti és poétikai bravúrja fogott meg, felnőve pedig a tragikuma. Ma már talán képes vagyok az egészet egységben látva csodálni.

Gyulai Líviusz illusztrálta az eredeti Helikon kiadást – ez a művész másik, hasonló témájú műve – forrás Rézkarcfittnes,mkmk.hu

A vers, amit a májusi szerelem-áldozatnak szánok, igencsak pajzán, s nagyon bánom, hogy nem emlékszem: én választottam-e magamnak, vagy Montágh Imre, beszédtechnika tanárunk adta fel nekem. Az utóbbi a valószínű: Montágh vérbeli pedagógus volt, minden feladatot személyre szabott, és alighanem arra próbált megtanítani engem, hogy a parányi próbaszínpadon képes legyek levetni gátlásaimat, megmutatni nőiességemet. A nemes célért feláldozta egy másik tanítványa, egy 17 év körüli osztálytársam férfiúi büszkeségét: neki kellett a tudományba temetkezett, de abból az érzékiség felé kikacsintgató Laczkót alakítania. (Ungvárnémeti Tóth Lászlót ugyanis, a vers címzettjét, aki létező személy, valóban költő volt, és mint ilyen, belekomponáltatott Psyché fiktív élettörténetébe, mint a lány poéta-mentora és örök imádója.)

Akkor élveztük, mi, zöldfülű színinövendékek a helyzetet, hősiesen viselte maga az áldozat is, és nekem sokat segített a színpadi szituáció: míg ő szőkén, sápadtan és vékonyan könyvébe temetkezve ült, én csak keringtem körülötte, szavakkal és érintésekkel provokálva….hű de gonoszak voltunk! Huszonkét évem, minden előadói erőfeszítésem, és a vers érzékisége ellenére meglehetősen távol álltam ugyan attól, hogy „tengeri Sirena” legyek (nem, a femme fatale szerepe sem a színpadon, sem az életben nem lett az enyém), de a gimnazista fiúhoz képest tagadhatatlanul tapasztalt nő voltam és – remélem! – érzékletesen hatott előadásomban az „ifjakat tanító” tananyag:

Az Erotika nem tantárgy az iskolába, s úgy tudom, Hoffmann Rózsa nem is kívánja bevezetni mostanában. S bármennyire is elérhető ma már minden, ami a szexualitás fizikai részére vonatkozik, aki ennél többet is akar tudni, aki valóban azt szeretné, „Hogy az el-bízott libuczka/ Levegő után sepegjen,/Ismerve Herosára.” – annak még mindig nem árt, ha verset is olvas. (Na persze, a Psyché javasolta „empíria” és a „natúra” is segít.) És nem csak az esztétikai élvezetért éri meg a verset olvasni: időt is spórol vele, aki gyorstalpalón akar kifinomulni. Könyvek tucatjai szólnak ugyanis a szexualitás technikáiról: itt tíz verssorban ott a lényeg – legalábbis a női oldala. S ha már okításról esett szó: ebből aztán megtudható az is, mi a különbség erotika és pornográfia között – ez is összemosódik manapság, különösen becses tehát, ha értjük, miről is van szó.

Psyché

Weöres Sándor

Weöres egy pici, fekete, gömbölyded, nagy tehetségű és érzéki természetű nőt képzelt el Psyché, a költőnő személyében , aki már kora ifjúságától minden férfira nagy hatást gyakorolt. A költő nem csak a szerelem művészetéről és a nőkről való tudásával, valamint mindezeknek versbe emelésével érdemli ki csodálatunkat. Elismeréssel kell adóznunk öniróniájának is, mellyel minden férfiúi szolidaritást sutba vágva teszi gúny tárgyává a szeretkezést a párzással összekeverő férfi-kulturálatlanságot. Weöresben a feministát is ünnepelhetjük, sokat tett a Psychével értünk, nőkért. Felidéz a szöveg egy ókori tudós nőt, a bátor és szép matematikus-csillagászt, Hüpatiát is, és éppen ő volt a hívószó, aki miatt eszembe jutott e régi színésztanodás történet és ez a vers. Hüpatia nevét immár egy médiadíj is viseli, mely a nemek egyenlőségét képviselő, bátor újságíró-magatartást jutalmazza, s melynek odaítélésében idén volt szerencsém részt venni. Jó névválasztás, hiszen egy olyan emberre utal, akinek teljesítménye jócskán meghaladta a korabeli konvenciókat, és ezért meg is kapta a csőcselék ítéletét: meglincselték. Ennek ellenére nem rossz ómen, hiszen a halálosztók közül egynek a nevét sem tudjuk, Hüpatiáé viszont ma is él.

De lépjünk közelebb az időben, a történelmi alakoktól egészen a szerzőig: annyi tudható Weöres és a nők kapcsolatáról, hogy bár hosszú házasságban élt a szintén kiváló költő Károlyi Amyval, keringtek anekdoták arról, hogy néha szívesen elidőzött volna inspiráló Psychék közelében – és nem csak képzeletben. Megjelenéséből ugyan nemigen asszociálnánk az érzékiség, sőt a bujaság költőjére (az én generációm még élőben is látta, de felvételekről más is fel tudja idézni apró alakját, fura fejhangját), és Weöres természetesen nem is az. A teljesség költője ő, és ennek része az erotika is. Emellett azonban Psyché érzéki verseiben gyakran jelen van a tragikum is.Tizenkilenc éves a képzelt költőnő, amikor Leány kéz című versét is így végzi: „Mint mindenen, át-üt rajt a halál.”

A teljesség – tehát a nagy költészet is – már csak ilyen: a reményteljes kezdeten és a lobogó bontakozáson kívül hozzátartozik a vég is.

Tekintettel a májusra és a szerelemre, ezt a gondolatsort azonban nem viszem tovább, megfogadva egy Psyché-beli vers intését, mely megint csak a Minden-ről, a teljességről szól:

(W.S.:Psyché, Minutes volantes IV.)