A magyar irodalom azon nemzedékéhez tartozik, akiket gyerekkorukban megnyomorított a háború – aztán meg a diktatúra alól nem tudtak szabadulni élethosszig. Orbán még megélte a változást – 2002-ben, hatvanhat évesen halt meg. Korán, hisz milyen sok szépet írhatott volna és éppen idejében, hogy ne kelljen a remény – a diktatúrából szabadulás – után még egyéb reménytelenségeket megtapasztalnia.

Ha felidézem csak négy sorát – egy limericket – máris világossá válik, miért is volt öröm olvasni ezt a könyvet, mely az angol nonszensz költészet (itt: „badarkák”) hagyományain nevelkedve teszi – egy kellemesen ironikus távolságból szemlélve – egészen élhető hellyé ezt a világot. És benne a költőket, akik a kortársai voltak, akiket értett és szeretett, s akiket az Így írtok ti szellemében kifigurázott. Orbán Ottó paródiáiból mi is jobban értjük őket, mert feltárulnak alkotói műhelytitkaik. Így esendőbbek, tehát szerethetőbbek is lesznek.

Orbán Ottó (Fotó Zentai Flóra)

Az angol irodalom rövid története
(Orbán Ottó verse)

Az Illyés-paródia Illyés-esszencia inkább.Indulat és realitás, a riporteri valóság vegyítve a költő képeivel, a rímek szaggatottsága, a magyar vidék és a franciás kultúra – mindez sűrítve egy versikében.

Illyés Gyula
Hatalmas, nagy mondat,
s a költők…

Weöres Sándor, Orbán kortársa és a legnagyobbak egyike – s eközben mindenki “Sanyikája”, az örök, madárhangon csipegő kisfiú. Szeretet, s baráti irónia süt át a nevében írt versen. Játék, rím- és ritmusbravúr, s a mélyén a filozófia, a kultúra univerzális léptékben. Mindez szókimondó, bár stilizált erotikával vastagon fűszerezve – ahogy Weöres halhatatlan stílusjátéka, a Psyché diktálja.

 Weöres Sándor
Máté-passió (részletek)

1

Weöres Sándor
Mélypsyché

Orbán Ottót én a hetvenes években gyerekverseiből ismertem meg: a Kati-patika és az Eszterlánc ihletői lányai voltak. A kor költészetének történelmi hátterében nincs hősiesség, nemigen van miért harcolni, a konszolidált szocializmus ideje ez. A hétköznapiságban sehol a nagy tett, a megváltás – aminek eszközéül szegődne a költő – hiszen úgy érzi, erre esküdött. Ez az eredője folytonos feszültségének, azt kérdezi, mit tegyünk, mi költők, „ha a csillagkonzervhez keresünk nyitót” (A módszer).

Eközben azonban – hogyhogy nem – a hétköznapok is kikövetelik a maguk kis örömeit, szépségeit és a költő persze ezek mellett sem mehet el szó (vers) nélkül. A költőt, akinek Petőfi korában lánglelke kellett, hogy legyen, ez a láng el is emésztette – éppúgy,mint Radnótit. A kettejük közti fél évszázadnyi békében, Ady lobbantja fel a kis rőzsedalok lángját. De a lánglelkeknek aztán befellegzett: a 20. század ötvenes éveiben magyar földön felnőtté váló költőnek  a szocializmus építése jut, mint történelmi kulissza, ballonkabát és nylonharisnya csomagból – hát hol is találna vulkánt és lángcsóvát és prófétai haragot, s ha találna is, mihez kezdene velük? Úgy nézne ki, mint amikor Mikszáth Új Zrínyiászában a szigeti hős őserejével megjelenik a kiegyezők langyos mocsarában. „Isten,a kitelepített gróf segédmunkát végez” – írja le Orbán Ottó, egy mondatba sűrítve az ember, isten és poézis nélküli világ abszurditását.
És mégis, ebben a korban is van költészet, amit felidézni érdemes.
Játék , stílusparódia volt a kortárs-idézés, szerelmetes játék lehetett neki a gyerekversekbe kirándulás (a korban sokan tettek így, Weöres, Zelk, Nemes Nagy is), a paródiák. De a műfordítások is fontosak, ő volt például Kurt Vonnegut több művének magyarítója.
És végig megmaradt számára  a Költői Feladat. Melyet azt hiszem megoldott. Megmarad nekünk a költészete, és hogy megmaradhasson valóban: olvassuk! Két versét, egy szabad- és egy prózaverset – mindkettő ars poetica-szerű – másoltam ide, 1980 körül írta őket. Róla szólnak, a költőkről, a költészetről. Vagyis rólunk.

Orbán Ottó
A költő
a költészet hatalmát dicséri

 A költő, aki lett belőlem

Igazi közép-európai. Igen-je mellett mindig ott a de. Szegénynek gazdag, gazdagnak szegény… azaz egyik sem… helyesebben mind a kettő – várj csak, amíg kibogozza, hogy ő a kiáltó ellentétek közt a beszédes egyezség, a kor belátásra hajló fia. De ne dőlj be neki, ha rádmosolyog, mert inge alatt ott ég, amit a gyújtogatók után nyomozó rendőrkutyák és ravasz műszerek közt csempész át a napok vámján, a tűz.”

Az idézett paródiák innen valók:A világ teremtése és egyéb badarságok (Magvető 1977)