Mert például itt van ez a macska. Egyébként akár az írás kellékeként is megnevezhetném, annyira szereti mindenbe beleártani magát. Miért pont az írásba ne? Ha papírt, tollat veszel elő, máris az asztalon van, kezed köré tekeredik és farkát a tollra fonja. Hogy nehezebben mozduljon. Aztán elhelyezkedik a papíron. Mintha tudná, hogy jól mutat rajta. Fehéren a fekete-fehér foltos. Pont a közepén. Finom hűvös lehet, hát jól elnyújtózik: alul fej, hátul farok, közötte a hosszúka test, elején-végén kinyúló lábakkal. A hasánál egy csíkban kilátszik a papír. Oda viszonylag hosszú sorokat róhatok a frissen bemutatott bolgár filmről. Nem is kell több hely, két hasábot, ha kapok rá a lapban, kezdő újságíró létemre örüljek, ha filmről írhatok – és nem a kiszkábé kultúrpolitikai határozatairól. Szívesebben írnék József Attila költői képeiről, de arról nincs hova. Egyszerre kint, s bent nem lehet egeret fogni, ezt már ő is megmondta, fiatal örüljön, ha munkája van, írjon, amiről kell, most bolgár film.

A macska élvezi, hogy nem kell megelégednie a papírral: a tollal is játszunk. Ő azt hiszi. Sőt, nem csak hiszi, hanem teszi, pofozza a végét, miközben én az első mondatot próbálom odakanyarítani: „A végtelen szomorúság, mely e világ sajátja, már a film legelső pillanataiban megcsillan a hősnő szemében.” A macska megunja a tollat. Most írhatnék. A hegyekről, ahol a hősnő és a hős, meg az elvtársak találkoztak. De a történelem forgószele nem csak az ő ideológiai és személyes vívódásukat söpri el, hanem a bolgár filmeket, a kéthasábos cikket a délutáni lapban, és engem, papírostul, tollastul. Még szerencse, hogy így, néhány évtizeddel később belekapaszkodhatok ebbe a laptopba, mely ad egy kis nehézkedési erőt, és próbál humánusan átvezeti a másik, a valódi, a digitális világba. Írhatok rajta cikket, például. Ha nem is egy bolgár filmről az Esti Hírlapba, de azért betűket, mondatokat, melyek valahol láthatóvá válnak majd.

A macskának nincs kifogása a digitalizáció ellen. Hozzádörzsölgeti állát a laptop széleihez és úgy dönt, hogy nem a billentyűzeten foglal helyet.

Hoppá! Rágja a drótot. Na, azt ne! Ügyeskedhet, nem fog a macska…nem fog drótot rágni, de nem ám, hess! Azaz sicc!

Úgy tényleg nehéz lenne, a legalsó sorban ugyanis csak egy magánhangzó van, az árva hosszú í az meg a magyarban egy mondatra sem elég. Így viszont nem foghatom a macskára, hogy miatta nincs ebben az írásban semmi, még végtelen szomorúság sem, mely a hősnő szeméből árad. Ennek én persze nem örülök, de a macska láthatóan igen, sőt annak is, hogy ilyen elavult a gépem, van még egér, lehet a drótja után kapkodni. De aztán ezt is elunja, elhever a képernyő mögött. Újgenerációs macska. Ha nem is digitális, de talán rezignáltabb, mint az a kapkodós, foltos volt az analóg időkben. Hoppá! Rágja a drótot. Na, azt ne! Ügyeskedhet, nem fog a macska…nem fog drótot rágni, de nem ám, hess! Azaz sicc!
Én azonban tovább ügyeskedem, kint s bent egeret fogni… valami ilyesmi a lényege magának az írásnak is, nem?
Igaz, ha szegény Attilának a zsenijével nem sikerült, mit kapaszkodnak a többiek? A kisebb zsenik, a nem-zsenik, meg mi. Vagyis én. Hogy megfogjam a kint s bent – egeret.
Nem hiszem egyébként, hogy azokból a benti egerekből akadt-e egy is, amelyiket nem fogott meg. Az Attila-macska. Akadt-e érzelem, bántalom, fájdalom, félelem, ami nem került a verseibe. Viszont nem került diploma falra, igazgyöngy-sor a nyakba, arany pecsétgyűrű a kézre, bazi nagy autó fenék alá, s nem dörgölődzött sűlt lapocka szájhoz. A szép, hízott egerek. Nem fog a macska egyszerre kint s bent…

*

Jó a macskának itt, gép-árnyékban, nem szorongatja ez az egér-distinkció. Ez sem. Költői kép magyarázatok, magyar zsenik, bolgár filmek, valamint a digitalizáció hidegen hagyják. Egy egeret ismer, az ehető. Nem ügyeskedik, hogy kint is bent is fogjon, Attila, ebben nem volt igazad. Csak mi, emberek próbálkozunk. Ez itt pl megunta terméketlen bentiegér-fogási kísérleteimet, és most a tenyerem alá tuszkolja a fejét. Simogatni kell. Akkor nem lehet írni. Lehet, hogy ez is egy olyan kinti-benti egér helyzet? Vagy nevezhetjük dupla haszonnak is. Legalább nem szaporítom tovább a szót. És legalább megkapja a macska, amit akar. Már megint.

 https://www.youtube.com/watch?v=AZkJ0aPDKZk