A feleségek beszédének persze általában nincs komoly politikai tartalma, tétje azonban van. Annak ellenére van, hogy az elnökjelölt férjekről szinte mindig ugyanazt tudjuk meg, – álmomban is meg tudnék már írni egy ilyen feleség-beszédet: hogy a jelölt csodálatos férj és családapa, istenhívő, dolgos-szorgos ember, aki puszta kezével épített mindent, amit a magáénak tudhat. A családján kívül pedig természetesen egyetlen dolog érdekli, Amerika jövője, épülése, szépülése.

A lényeg persze nem az, hogy mit mond a jelölt felesége. Hanem az, hogy hogyan mondja, és miben mondja. Hosszú ideig csámcsog rajta még a nem bulvár sajtó is, a tévékommentátorok, a politikai elemzők, a divatszakemberek, és akit még be lehet kötni valamilyen szálon a témába. Hatással lehet az elnökjelölt népszerűségének változására.

A lényeg persze nem az, hogy mit mond a jelölt felesége. Hanem az, hogy hogyan mondja, és miben mondja.

Az idén például a republikánusoknál talán a legnagyobb sikert Mitt Romney felesége, Ann Romney aratta. A hatvannégy éves, öt fiúgyereket felnevelő, 16 unokás Ann Romney csinos volt, megnyerő, jó humorú, őszintének tűnt és kilépett a közhelyek biztonságából. („Valahol azt olvastam, hogy a házasságunk Mitt-tel olyan, mint egy lányregényben. Nos, azokban a lányregényekben, amiket én olvastam, sosem voltak hosszú, esős téli délutánok, ahol öt kisfiú ordít egyszerre a házban. És a lányregényekben a szklerózis multiplexről és mellrákról sincsenek fejezetek” – mondta a közönségnek.) Később Romney sem volt rest megjegyezni, hogy bármit csinált életében, cégeket, dollármilliókat és elnökválasztási kampányokat, semmi nem ért fel azzal a munkával, amit a felesége az öt gyerek mellett, otthon végzett. Őrületes tapsot kapott, én a helyszínen, a teremben úgy éreztem, a legnagyobbat, de ezt lehet, hogy már csak feminista elfogultságom éreztette velem így – nagyon díjaztam, hogy ekkora súlyt adott az otthoni és a gyerek mellett végzett munka tiszteletének.

Ann Romney beszédet mond

Michelle Obama, és ruhája, amit
a szeptemberi beszéde alkalmával viselt

A demokratáknál Michelle Obama beszédét természetesen ugyanakkora várakozás előzte meg, mint Ann Romney-ét, más okokból.

Michelle Obama nem kevesebb, mint az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb közszereplője. Bár Barack Obamára is igaz a kutatások szerint, hogy személyében még azok közül is nagyon sokan szeretik, akik a politikájától hideglelést kapnak, Michelle Obama még a férjét is felülmúlja kedveltségben. A ruhákat, melyeket hord – tudatosan középkategóriás árú, feltörekvő fiatal designerek munkái, sosem méregdrága darabok – másnap, ahogy feltűnnek Michelle-en, az utolsó szálig elkapkodják Amerika-szerte. A frizuráját milliók utánozzák, divattörténeti jelentőségűnek tartják, hogy ujjatlan estélyiket hord… Ilyen és hasonló csacskaságok mellett Michelle Obama karizmáját önkéntesmunkára felszólító kampányainak népszerűsége és sok-sok más közéleti sikere is bizonyítja.

Mégis mi az érdekes mindebből, mi a jelentősége az elnökfeleség és jelöltfeleség kultusznak? Milyen nőképet mutat, milyen üzeneteket hordoz, ahogy ezek az asszonyok megnyilvánulnak, és ahogyan minderre Amerika reagál? Mennyire közhelyes és kőbevésett az út, amin járnak, és mennyire tudnak vagy akarnak a rájuk szabott szerepekből kibújni?

Természetesen nem nagyon tudnak, mert falakba ütköznek, mint egykor Bill Clinton elnök felesége, First Lady Hillary Clinton. Egy kis lehetőségük azonban van erre, jó példa rá Michelle Obama, akinek karcos humorát, öniróniáját, laza férjkritikáját, pókerarccal kísért, meghökkentő megjegyzéseit ugyan megnyirbálták már az elnöki tanácsadók az elmúlt négy évben – nekem rettenetesen hiányzott mindennek sajátos hangulata a demokrata konvención előadott beszédéből – formabontó stílusát mégis megtanulták nemcsak elfogadni, de szeretni is az emberek. Michelle Obama olyasmit ért el, ami előtte ennyire jól egyetlen First Ladynek sem sikerült: az emberek egyszerre tartják egyenrangú, segítő partnernek, az erős férj mellett áldozatokat vállaló feleségnek, kiváló anyának, házvezetőnek és szakácsnőnek, szexszimbólumnak, sikeres karriert befutó, csúcsintelligens, dolgozó nőnek, vagyis a feminista progresszió és a hagyományos női szerepek együttes és harmonikus megvalósítójának.

Hillary Clinton

Hillary Clinton nem is pályázhatott hasonlóan teljes sikerre. Miután 1992-ben egy olyan megjegyzést tett, hogy otthonülés, tortasütés és teázgatás helyett a karriert választotta, (ráadásul már jóval azelőtt, hogy a férje közszereplésre adta volna a fejét), Hillary sajtója és megítélése hosszú ideig pokoli volt. Bill Clintont is rengeteg kritika érte, amiért olyat tett, amit egyetlen elnök sem előtte, sem azóta: súlyos, közpénzek felhasználásával járó állami feladatot bízott a feleségére: az egészségügyi reform levezénylését. Emlékszem, négy éve, amikor még Hillary Clinton elnökjelölti győzelme megingathatatlannak tűnt a demokrata párton belül, vagyis Obama még sehol nem volt, sok amerikai barátom mondta azt, hogy biztosak benne, előbb lesz fekete, mint női elnöke Amerikának. Igazuk lett. Azt azonban ki gondolta volna, hogy az ország egyik legnépszerűbb, legkevésbé megosztó embere a politikában egy fekete nő lesz, az elnök felesége. Persze Michelle Obama „csak” a feleség, nem az elnök, az azért nem ugyanaz.

Az aktuális, otthonülős-sütis minibotrányból Ann Romney került ki győztesen

Közben Ann Romney-nak, a konzervatív jelölt feleségének is jutott egy kicsi otthonülős-sütis botrány, mint egykor Hillary Clintonnak, ezúttal azonban Ann javára. Egy demokrata párti tanácsadó egy tévéműsorban azt mondta, nem érti, Ann Romney a konvención milyen alapon mert a gazdaságról beszélni, mikor életében nem dolgozott egy napot sem. A kritika folytatásából persze kiderül, hogy azt akarta mondani, a multimilliomos Romney feleségének fogalma sincs arról, hogy milyen gazdasági, törvényi, társadalmi változásokat akarnak a munkát-gyereket nehezen összeegyeztető, diszkriminációt, és a férfiaknál alacsonyabb bérezést elszenvedő amerikai nők. Azonban mindegy, mit akart mondani, hiszen a kijelentés eleje úgy hangzott: Ann Romney egy napot sem dolgozott életében. Ann Romney rögtön ki is tweetelte: „Saját választásom volt, hogy öt gyermeket neveljek. Mondhatom, elég kemény munka volt.”

Sarah Palin

Ann Romney a középutas konzervatívokhoz tartozik. Tőle markánsan eltérő nőképet mutatnak a republikánus tábor másik erős szárnyának, a radikálisoknak az üdvöskéi. Azok a politikusnők, akiknek nem az államháztartás hiánya okoz álmatlan éjszakákat, hanem az abortusztilalom hiánya vagy a melegek házasodásának lehetősége. A társadalmi kérdésekben kőkeményen konzervatívok közé tartozik az ötgyerekes Sarah Palin, vagy a mostani kampányban egy rövid ideig csúcson lévő sztár, a szintén öt gyermeket, de huszonhárom (!) átmenetileg magánál tartott gyermeket is nevelő Michelle Bachmann. Ennek a két, sokszor nagyon eltérőnek tűnő republikánus csapatnak kell szövetséget kötnie a közös ellenféllel, a demokratákkal szemben, tűzön-vízen át.

Michelle Bachmann

Palin vagy Bachmann értékrendje számomra néha megfejthetetlen, kibogozhatatlan. Amit mondanak, amiben hisznek, az teljesen egyértelmű: mélyen istenhívők, a család szentségét sérthetetlennek tartják, gyermeket semmilyen körülmények között el nem vetetnének, és ördögtől valóként idegenkednek mindentől és mindenkitől, aki szembemegy a Biblia – és a republikánus tábor – értékrendjével. Azonban ahogy élnek és kampányolnak, az nekem, kívülállónak zavarbaejtő: hónapokig vannak távol számos gyermeküktől, a karrierjük miatt körbeutazva az országot. Férjük viszi a család ügyeit, gyakran csak a háttérben maradva, néha kiemelt kampányeseményeken integetve az embereknek. Őrületes verbális agresszióval szónokolnak néha ezek az asszonyok, kivételes karizmájukkal felkorbácsolva az értük őrjöngő tömegek sötét hangulatát. Mind Bachmann, mind Palin megjelenése modelleket meghazudtolóan fantasztikus, sokféleképpen lehetne jellemezni a külsejüket, de sokgyermekes, áldozatokkal terhelt, fáradt családanyaként semmiképpen.

Őrületes verbális agresszióval szónokolnak néha ezek az asszonyok, kivételes karizmájukkal felkorbácsolva az értük őrjöngő tömegek sötét hangulatát.

Mindez együtt alkalmassá teszi őket valami hasonlóra, mint ami Michelle Obamának – nagyobb volumenben – sikerült: Sarah Palin vagy Michelle Bachmann, kimondatlanul is, a feminista progresszió kódjait, vívmányait, üzeneteit ugyanúgy hordozza és tudatosan használja, mint saját, hagyománytisztelő, konzervatív táboruk értékrendjét. „Jöjjenek végre az erős, konzervatív nők a politikába” – mondták olyan, Palinért vagy Bachmannért rajongó férfiak, akik a saját feleségükre semmit nem bíznának a háztartáson és a gyerekeken kívül.

Az amerikai demokrácia állapota és az amerikai nők helyzete szorosan összefügg.

Az amerikai demokrácia állapota elválaszthatatlan az amerikai nők helyzetétől. Ezt még a kilencvenes években mondta Hillary Clinton, de ma, 2012-ben már minden politikus ezt mantrázza. Jó okuk van rá, női szavazatok nélkül nincs választási siker, a nőknél pedig jelen pillanatban Barack Obama jobban áll. Igaz, ő annyival már előrébb van, mint Romney, hogy puszta ígérgetés helyett már letett egy fontos dolgot az asztalra: megnövelte az egyenlő munkáért egyenlő bérezést megkövetelő törvény hatékonyságát egy új törvénnyel. Ugyanakkor annyival hátrébb is van, mint Romney, hogy elnöksége négy éve alatt nem javult látványosan az amerikai gazdaság és a nagyon magas munkanélküliség. Márpedig azt ugye mindenki tudja, hogy a gazdasági válságok és a munkanélküliség elsőként és arányaiban jóval inkább a nőket sújtja.

„Ha csöndben maradunk, meghallhatjuk azoknak a sóhaját, akik ma egyik napról a másikra élnek Amerikában. Ha pedig jól odafigyelünk, hallhatjuk, hogy az asszonyok hosszabban, mélyebben sóhajtanak. Az anyák azok, akiknek egy kicsit mindig többet kell dolgozniuk, hogy minden rendben legyen. Az anyák – a gyerekeiket egyedül nevelők, a házasságban élők, vagy özvegyek – tartják össze ezt az országot” – mondta Ann Romney a republikánus konvención.