Elég, ha ránézek: Lyn Degara számomra hiteles, amikor a külső-belső szépségről beszél. Arról kérdeztem, mik a tapasztalatai: mennyire fontos ez számunkra, és a tőle tanácsot kérőknek miben tud segíteni.
– Mit jelent a számodra a szépség? Mitől lesz valaki szép?
– Szerintem a szépség alapvetően belülről fakad. Ha kedvesek,vonzóak, jó humorúak és kellemes emberek vagyunk, az megkönnyíti a boldogulásunkat, ám ha ezek közül a tulajdonságok közül hiányzik, valamelyik, dolgoznunk kell azon, hogy “szebbek” legyünk.
Számtalan olyan nővel találkoztam a munkám során, akik bár nagyon vonzóak voltak, boldogtalanul élték az életüket a férjükkel, barátjukkal, gyerekeikkel… Ilyen esetben természetesen nem az az első dolgom, hogy szépségtippeket adjak nekik, hanem, hogy segítsek felismerni, mi lehet az oka a boldogtalanságuknak és hogyan tudnának változtatni a helyzetükön. Csak ezt követően lehet ugyanis javítani a külső megjelenésen, az összbenyomáson. A belső problémák megoldása nélkül
mit sem ér a külső, hisz akármilyen szép és elegáns vagy, meglátszik rajtad, ha elégedetlen és boldogtalan vagy.
– Mit mond neked ez a szó: hiúság?
– Azt hiszem, ez a szó nem szerepel a szótáramban, nem hiszem, hogy jellemző lenne rám. Én mindig arra törekedtem, hogy az életemet a lehető legjobb irányba tereljem és a lehetőségeimből a legtöbbet
hozzam ki, és a hiúság nem alkalmas arra, hogy ebben motiváljon.
– Mit gondolsz, hogyan látnak téged mások, milyen benyomást teszel rájuk?
– Általában pozitív a megítélésem, és az emberek érzik, hogy könnyű velem kijönni, barátkozni. Amikor például Magyarországra jöttem és elkezdtem imázstanácsadóként dolgozni, a férjem teljesen elképedt, milyen gyorsan (néha percek alatt) képes vagyok a klienseimre ráhangolódni és jó viszonyt kialakítani velük. Mosolyogtak és figyelmesen hallgattak, holott még keveset tudtam magyarul. Amerikában tanultam, hogy a ” mutasd és mondd” módszerrel könnyű megértetni magunkat. Ezt tehát azóta is használom, bár jól beszélek már magyarul.
– Hogyan látod magadat? Mi az, amit szeretsz önmagadban és mi az, amit nem?
– Kislánykoromban a bátyám és a két nővérem mindig azzal csúfoltak, hogy csúnya vagyok, mert soványabb és magasabb voltam, mint a többiek. Emlékszem, a bátyám köveket tett a táskámba, mondván azok majd segítenek, hogy ne fújjon el a szél. Abban az időben a hazámban nem volt túl divatos a soványság, az egészséget ugyanis a hájjal azonosították. Én mégis szentül hittem, hogy nem igaz, hogy csúnya lennék. Talán más vagyok, mint a többiek, de nem csúnya. Ezért meg is
fogadtam, hogy ha nagy leszek, megmutatom, hogy igenis csinos vagyok!
Emlékszem, már ötéves koromban, – amikor a nővéreim babáztak –én “öltözködőst” játszottam. Törülközőt tettem a fejemre, ezzel imitálva a hosszú hajat, lepedőket tekertem magam köré hosszú ruha gyanánt, belebújtam a nagynéném magas sarkújába és a tükör előtt énekeltem. Tudom, nem áldott meg a sors nagyszerű hanggal, én mégis énekeltem.
Időnként a tükör előtt ücsörögve magammal beszélgettem, és elképzeltem, mi lesz belőlem, ha nagy leszek. Már egész fiatalon arról álmodoztam, hogy a szépségiparban fogok dolgozni és nőknek segíteni, hogy kihozzák magukból a legtöbbet. Arról is sokat ábrándoztam, hogy hol fogok élni, milyen leszek idősebb koromban, ki vesz majd feleségül. Ábrándjaimban nem volt ugyan arca a leendőbelimnek, ám azt tudtam, hogy azonnal fel fogom ismerni, ha szembe jön velem. Egyelőre úgy tűnik, az álmaim valóra váltak!
A szépség iránti rajongásomat és tiszteletemet az édesanyámnak és a nagynénémnek köszönhetem. A nénikém mindig sokat adott magára és rendszeresen magas sarkúban járt. Az édesanyám 10 gyereket nevelt fel mindenfajta külső segítség nélkül, sem felvigyázónk, sem takarítónk nem volt, anyámnak mégis mindig jutott ideje arra, hogy kihozza magából a legtöbbet! Az alábbi képen például már 7 gyereke volt!
Még 77 évesen is ragaszkodott a szépségápolási szertartásaihoz. Egyszer, amikor meglátogattam, szerettem volna néhány fényképet készíteni róla. Erre ő pár perc türelmet kért, hogy átöltözhessen, bepúderozhassa az arcát, megigazítsa a rúzsát, megfésülködjön és parfümöt fújjon magára. Erre én csak nevettem, mondtam neki, hogy mama, ez csak egy fénykép, senki nem fogja szagolgatni!
Mindig is rajongtam Audrey Hepburn és Grace Kelly kifinomult, előkelő stílusáért. Szeretek gyönyörködni a szép és ápolt emberekben. Amikor tinédzser lettem, próbáltam elegánsan öltözködni, a hajamat minden nap beszárítottam, rendszeresen új ruhákat vásároltam és sminkeltem magam.
Véleményem szerint az emberek másképp viszonyulnak az ápolt emberekhez. Én mindig érettebben viselkedtem és öltözködtem, mint a kortársaim, ezért idősebbnek néztek, mint a nővéreimet.
Lehet, hogy néha úgy érezzük, nem vagyunk tökéletesek, de, ha tudjuk, hogyan öltözködjünk az alakunknak megfelelően, milyen stílus áll jól nekünk, sokat javíthatunk a kinézetünkön. Jobban érezzük magunkat és pozitív visszajelzéseket kapunk – ezek kölcsönhatása érvényesül. Mindennek tudatában sokkal praktikusabbak és hatékonyabbak lehetünk akkor is, amikor vásárolunk. Nem szórjuk el a pénzünket olyasmire, amit később majd nem hordunk, nem a divat és az eladó diktál, hanem azt választjuk, ami jól áll. Ha ismerjük a “színeinket”, ha elsajátítottunk néhány helyes sminkelési technikát, az arckikészítés is pillanatok műve lesz. Ám ha rossz módszerrel és színekkel dolgozunk, a smink öregíthet – ahelyett, hogy vonzóbbá, frissebbé, harmonikusabbá tenné az arcunkat.
Egy szakértő abban nyújthat segítséget, hogy megismerd magadat, rávezet, mi előnyös neked, így a mindennapokban is sokkal egyszerűbben, könnyedebben tudod majd kihozni magadból a legtöbbet és a végeredménnyel is elégedettebb leszel.
Most, hogy 50 éves vagyok, sokkal sikeresebbnek, vonzóbbnak, fiatalosabbnak és magabiztosabbnak érzem magam, mint korábban, ráadásul, ha olyasmit csinálhatok, amit szeretek, abban fáradhatatlannak is érzem magam – legyen az a tanácsadói munka, vagy akár a főzés otthon. Elégedett vagyok az életemmel, próbálom észrevenni és élvezni a szép dolgokat benne. Az vesz körül, amit szeretek – a családom, a macskák, a kert… Amit pedig nem szeretek – az emberekben például a képmutatást, az önzést – azt igyekszem elkerülni.
Lyn karácsonyi meglepetése
Következő megjelenésekor Lyn a sminkelés alapszabályairól szól majd. Ahány ember, annyi speciális kérdés, ezért várjuk a konkrét kérdéseket a sminkeléssel kapcsolatban, melyekre a cikkben válaszolunk. A kérdezők közül egyvalakit kisorsolunk, aki személyesen, ingyenes tanácsadáson vehet rész Lynnél. Az oldal alján található Kapcsolat linken, vagy a közösségi oldalakon küldje kérdését Lyn Degarának.