Szalay Zoltán fotójához…

Az Istenfáját, nem jól vasalta ki ezt az inget! Hiába mondtam: Éva, ha azt akarod, hogy a gallér szépen álljon, nem szabad telibe vasalni, be kell hajtani a varrás mentén, és úgy kell áthúzni rajta azt az istenverete vasalót!

Egyébként se ezt az inget akartam fölvenni. Nem ezt a fehéret. Azt a fehéret akartam, aminek a mandzsettáján ott van a hímzés. Az a pici, fehér fölirat. Kit érdekel, hogy nem látszik? Elég, hogy én tudom: ott van!

Mindegy most már. Le volt beszélve ez az egész, itt vagyok, megpróbálok jópofát vágni hozzá, de utálom, és szívem szerint üvöltenék. Hallom a fogam csikorgását, mert voltaképpen ez a kurva nadrág is kényelmetlen, ezt is az Éva tukmálta rám, mert szerinte nagyon stílusos a fehér ing farmerrel, de képtelen vagyok normálisan betűrni, mert ez nem az a fehér ing, ennek az alja is olyan ferde, nem érzem jól magam benne, és kész! Még jó, hogy a zakót nem kellett felvennem, amit az Éva kikészített a fényképezésre!

Na, ez a Zoli azért rendes gyerek, látja, hogy feszengek, nem erőszakoskodik, különben arra itt vagyok én, csak a rohadt lámpa is a szemembe világít, szerencse, hogy nem muszáj mosolyogni, mert csak vicsorogni tudnék.

Essünk már túl ezen az egészen, Zolikám, mert beböszmülök, aztán lerúgom a lámpáidat, aztán megbánom, hogy megbántottalak, aztán csak még rosszabb lesz, mert nem tudom, mi lesz a vége: sírás vagy őrület.

Szóval, ne babrálj már annyit, essünk túl rajta, ha egyszer rászántam magam erre a baromságra!

Na, remélem, elég szörnyű vagyok! Tessék: Így tudok mosolyogni, a szentségit! Csak az a kurva gallér…

Török Zsuzsa Gyöngy