Kurázsi, Mama!

Na persze, hogy ezt sózta rám a nyanya a földszintről, ezt a jegyet, ezt a Valamilyen Mamát…és nem egy rendes musicalt, amin legalább nem kell gondolkodni. De amikor ott állt az ajtóban, kezében a két jeggyel, és láttam, hogy félórája lesi, hogy hazaérjek és mondhassa, hogy „Magára gondoltam, Robikám, maga olyan érzékeny fiatalember, hátha a kis menyasszonyával elmennének…”, akkor hiába nyomta föl az agyamat a gőz, nem tudtam mást mondani neki, csak hogy persze Ibolynéni, biztos örülni fog neki az Eszti …

Bertolt Brecht: Kurázsi mama - Fullajtár Andrea

Bertolt Brecht: Kurázsi mama – Fullajtár Andrea

Szerencsére csak másnap volt az előadás, de az Iboly néni már előre tudta, hogy rakoncátlankodni fog a csípőprotézise, és nem tud kétszer átszállni, míg eljut a Katonáig, mert ott megy ez a Kurázsimicsoda, mert hogy az Eszti szerint nem a mama a lényeg, hanem a kurázsi.

Nincs mese: akárhány éves háborúban vagy akárhány éves békében, akármikor, ha az ember anya, akkor kurázsi…na, az kell.

Nekem mindegy, mondtam, nekem egyik se lényeg, legföljebb, hogy az Eszti örüljön, azt nem bánom, akkor nem cikiz és kritizál, hogy nem olvasok. Legalább a neten, mondja, meg azt is, hogy ő már utána is olvasott, és ez a Brecht, ez az elidegenítő effektusairól nevezetes.
Talált, süllyedt, mondtam, én máris elidegenedtem a színháztól, mivel nem mehettem a kedvenc fekete trikómban, mert az Eszti rám parancsolta a szép ingemet, amiben mintha mindenütt viszketnék. És amikor hozzátette azt is, hogy legalább rám ragad valami, akkor kénytelen voltam megint az érettségimre hivatkozni, hogy azt letettem irodalomból is. Rákérdezett, hogy kire emlékszem, és tényleg nem tudtam a Petőfin meg az Aranyon kívül mást felsorakoztatni, vagyis amikor megszorongatott az Eszti, akkor eszembe jutott még a világirodalomból a Tatjána. Levele. Na, ez az, mondta az Eszti, ezek mind költők, ez viszont drámaíró, a Brecht, éppen mint a Shakespeare, csak ő modern. Annyira azért nem modern, hogy élne is, de legalábbis nem nagyon kosztümös. Ezt is kinézte a netről, meg hogy a harmincéves háborúban játszódik, és akkor azt találgattuk egy ideig az Esztivel, hogy mikor volt az a harminc év. Igaz, hogy én is csak 28 vagyok, az Eszti meg még le is tagad a 25-jéből, de ha 30 éve lett volna háború, arról hallottam volna. Biztos ezért adta ide a jegyet az Iboly néni, mert a 70 évivel már elege van a háborúkból, neki biztos jutott belőlük.

Persze amikor keresztülmentünk a büfén meg a színházshopon (frankón, már ilyen is van, bögrét, meg köhögés elleni cukorkákat is kínálnak a hótkomoly könyveken, meg filmeken kívül), meg elhelyeztük a tornaöltözős szekrénykékben a kabátunkat, akkorra már levadásztunk egy műsorfüzetet is, amiből kiderült ez a háború-dolog. Hogy ez igazándiból 400 éve történt, és akkor még az Iboly néni sem élt.

Nekünk itt a béke kellős közepén mi közünk ehhez a háborúhoz, de azért tetszett a színészek cucca, akik valahogy beszivárogtak a színpadra, épp mikor mi a nézőtérre, és elkezdtek gyakorolni

Kicsit zsörtölődtem az Esztivel, hogy nekünk itt a béke kellős közepén mi közünk ehhez a háborúhoz, de azért tetszett a színészek cucca, akik valahogy beszivárogtak a színpadra, épp mikor mi a nézőtérre, és elkezdtek gyakorolni a trendi bakancsokban, meg olyan hosszú kabátban, amilyet már én is régóta szeretnék a dzseki helyett. Szóval a színészek ott előttünk próbáltak, beénekeltek vagy mi, én meg egy kicsit túl hangosan kommentáltam a színlapot, hogy „nini, a zenekar is csupa színészből áll, nincs pénzük zenészeket fizetni?” – De akkor egy egész sor fordult hátra felénk, és csúnyán néztek, és Eszti csak a szünetben magyarázta el, hogy ezek biztos nagyon vájtfülű nézők, mert az Iboly mamának valami pártoló tagsága van és el szokták hívni a bemutatóra, úgyhogy legyek megtisztelve.

Fullajtár Andrea és Fekete Ernő

Fullajtár Andrea és Fekete Ernő

És a darab után, a tapsrendben sem könnyebbültem meg, mert én még ennyi tömény szegénységet, meg szenvedést, se a híradóban, se a Keleti aluljáróban nem láttam.

A dalokról meg kiderült, hogy azok igazából songok, meg elidegenítő effektusok, amiket azért tett bele a szerző, hogy ne nagyon éljük bele magunkat, és az indulat ne a színházban füstöljön ki belőlünk, hanem az életben – az Eszti szerint erről híres a Brecht, és lehet benne valami, mert az ingemet később már nem éreztem olyan kényelmetlennek, de amit láttam azt igen. És a darab után, a tapsrendben sem könnyebbültem meg, mert én még ennyi tömény szegénységet, meg szenvedést, se a híradóban, se a Keleti aluljáróban nem láttam.
Mert ez a nő, a Kurázsi mama csak húzta-húzta a szekerét, tovább és tovább, és mindent megpróbált. Vett, meg eladott, ez volt neki a munkája, elég tisztességes munka, ha legalábbis nem hevernének körülötte a hullák. De őróluk nem vehetett tudomást, mert neki élnie kellett.
Hogy miért csinálja ezt, azt még nekem kellett az Esztinek elmagyaráznom, mert nem egészen értette.
– Te majom, te is ezt tennéd, ha három kölyökre kellene keresned, meg vigyázni rájuk! – mondtam neki, pedig máskor soha nem majmoztam le az Esztit, de visszaemlékeztem az érettségire, hogy a katarzis az, ami ilyenkor jön a nézőbe, aki hajlamos lesz ettől leugatni még a nőjét is.

Brecht: Kurázsi mama, Pálos Hanna (Kattrin) és Fullajtár Andrea

Brecht: Kurázsi mama, Pálos Hanna (Kattrin) és Fullajtár Andrea

Lehetett valami a hangomban, amitől még az Esztinek is leesett, hogy nincs mese: akárhány éves háborúban vagy akárhány éves békében, akármikor, ha az ember anya, akkor kurázsi…na, az kell. Még jó, hogy Eszti megnézte a szótárban, az bátorságot jelent és bátorsága aztán volt ennek a nőnek. Annak is, akit megírt a Brecht, meg annak is, aki itt eljátszotta, külön megjegyeztem a nevét, a Fullajtár Andrea, ezt most már nem lehet elfelejteni. Igaz, hogy az Iboly néni valami Kismanyit meg Psotát emlegetett, de ők nem játszottak, hanem volt itt elég színész, akit még nem felejtünk el az Esztivel. Neki persze a férfiak tetszettek – még a zenészekre is volt neki szeme, pedig azok tényleg csak a sötétben cincogtak a hangszerekkel, de igazándiból a Fekete Ernőért rajongott. Aki majdnem a szerelme lehetett volna ennek a mamának, ha nem kellett volna neki még a szerelemnél is jobban a kurázsi. Hogy élve maradjon, meg a gyerekei is.

Mert lelkierő nélkül nem lehet azt kibírni, hogy két felvonáson keresztül vonszolja valaki a nyomorát, és még csak ne is sírjon.

Lehetett ott akármilyen vicces vetítés, meg magyarázó mesemondók, azért én csak mindig ezt a mamát figyeltem. Hogy mennyi lelkiereje van neki. Mert lelkierő nélkül nem lehet azt kibírni, hogy két felvonáson keresztül vonszolja valaki a nyomorát, és még csak ne is sírjon. Hogy kibírja, hogy megölik az egyik fiát – mert ő közben kalkulál, hogy hogy jön ki jobban anyagilag – a másik meg eltűnik, és csak álmodozhat róla, hogy megkerül valaha a háborúból, de persze álmodik a nyomor, szó szerint, ha-ha-ha, mert a végén már tényleg csak a rongyok csüngenek erről a Mamáról. Meg a megmaradt gyerekiről, a Kattrinról is, aki ráadásul még viselkedészavaros is, de legalábbis néma.

Kattrin

Na, igen, amikor az a lány is meghal, ott legalább énekel egy altatódalt a Mama, de ez minden, a szekeret tovább kell húzni, nem énekelhet ott tovább… akárhogy fog neki hiányozni a Kattrin. Aki nekem is hiányzik, a nézését sehogy se tudom kiverni a fejemből, mert mása sem volt neki, csak a két válla közé behúzott feje, meg a szeme! Az a Pálos Hanna, aki ő volt, tényleg meg sem szólalt. Nehéz lehet ez egy színésznek. De hiába nem beszélt, azért mindig olyan volt valahogy, mint egy ember nagyságú felkiáltójel. Ezt még azóta sem bírom felfogni, hogyan kiálthatott szó nélkül, de pontosan tudni lehetett, hogy ez az egész nem tetszik neki. Nem tetszik, hogy odacsapták, amikor kicsi volt, úgy, hogy megnémult, nem tetszik, hogy megerőszakolják most, amikor inkább szerelmes szeretne lenni, meg hogy soha nem lehet férje meg gyereke, csak egy halott babát szorongat, és hogy amikor már minden mindegy neki, csak úgy mellesleg megment egy falut.

Pálos Hanna, Fullajtár Andrea

Pálos Hanna, Fullajtár Andrea

De hiába lesz hős a Kattrin, a kurázsi nem ez, ez csak halál. Kurázsi az: tovább élni.
És a Mama bírta, akármilyen is ez a…na, életnek azért nehezen nevezhető. Én már rég föladtam volna a helyében. De ő nem, és bár nő, az nemigen lehetett az életében, de legalább vett meg eladott, meg mama is volt, olyan, amilyen.
És sírni is csak akkor sírt, amikor már nem volt Kurázsi mama. Hanem csak egy színész, akit már negyedszer tapsoltunk vissza és akkor már ő se bírta tovább. Legalább kiderült, hogy ember. Aki megengedheti magának, hogy sírjon. Meg a Kattrinról is kiderült, hogy egy szép lány, már nem retteg a behúzott nyakával, amikor nem kell neki beleőrülnie az életébe.
Szóval végül is nem bánom, hogy az Iboly néni ideadta azt a jegyet, akármilyen vájtfülű is ott a többi néző. Annyit én is éreztem, mint ők. Hazafelé mintha az egész metrószer

elvényt nekem kellett volna húznom…. ami még nehezebb is, mint egy ekhós szekér.

Molnár Gabriella

*

Bodnár Erika (Brecht: Kurázsi mama - Katona József Színház)

Bodnár Erika (Brecht: Kurázsi mama – Katona József Színház)

BERTOLT BRECHT- PAUL DESSAU
KURÁZSI MAMA ÉS GYERMEKEI
Katona József Színház, Budapest

Kurázsi mama: Fullajtár Andrea
Kattrin, a lánya: Pálos Hanna
Elif, a nagyobbik fia: Mészáros Béla
Stüsszi, a kisebbik fia: Dankó István
A szakács: Fekete Ernő
A tábori pap: Elek Ferenc
Yvette Pottier: Kiss Eszter
valamint: Bodnár Erika, Keresztes Tamás,Lengyel Ferenc, Rajkai Zoltán, Takátsy Péter, Tasnádi Bence
RENDEZTE: Zsámbéki Gábor

Egy hozzászólás a(z) “Kurázsi, Mama!” bejegyzéshez

  1. Nincs mit hozzátenni. Talán csak annyit, hogy azért Iboly néni is menjen, nézze meg egyszer, meg sok Robi, Eszti. Ne hagyják ki.

Hozzászólás a(z) macsek bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.