Ha csak a szót halljuk – kristály – valami szépre, harmonikusra asszociálunk. Ha ezt mondjuk: „kristálytudat”, s ha ehhez jön még: „újraéledés”, talán máris érzünk valamit abból a különleges erőből, amivel a kristályok rendelkeznek, s amit a hozzájuk értőktől el is sajátíthatunk. Kardos Anitával beszélgettem a Kristály Akadémiáról.
TM Hogyan kerültél kapcsolatba a kristálygyógyítással?
KA Kicsi koromtól orvosnak készültem, és bár egyetemi előkészítőre is jártam, az utolsó pillanatban mégis meggondoltam magam. Elmentem dietetikusnak, és 13 évet dolgoztam kórházban. Pályám csúcsán, amikor országos szakmai pályázatot nyertem, majd olyan állásajánlatot kaptam, amiről az ember csak álmodik, én azt mondtam, mást és másképpen szeretnék csinálni. Ez 1999-ben történt. Az alternatív, természetes gyógyítási módszerekkel 1994-ben egy volt évfolyamtársam révén kerültem kapcsolatba úgy, hogy az ő kislánya asztmás volt, és akkor mesélt Dr. Rudas Éváról és Benedek Dianáról. Azt mondta, mindenképpen menjek el Évához. Mesélt arról, hogy itt megmondják a múltadat, megmondják a jövődet, s ami a legfontosabb, hogy a kislánya asztmás rohamai az itt kapott reiki kezelések hatására megszűntek.
DR. Rudas Éva a Magyarországi Reiki Egyesület alapítója, “A Jóság Tava” Alapítvány létrehozója. Tradícionális Reiki mester, tanító, vonalátadó, légzőterapeuta, extraszensz, a múlt és jövő látója, nemzetközi bioenergetikai magiszter, a Tantra Jóga Nagyasszonya, kristálymester.
TM Tehát a reikivel kezdted az alternatív gyógymódokkal való foglalkozást?
KA Igen. Gyerekkoromban előfordult, hogy bizonyos események bekövetkeztét előre megmondtam, de ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Ami 7 éves koromtól szembetűnő volt, az a halálfélelem. Nem akartam elhinni, hogy egyszer csak nem leszek. 7 évesen azon gondolkodtam, hogy itt van ez a tökéletes emberi test, és az nem lehet, hogy él nyolcvan évet, és soha többet nincs. Emlékszem, hogy ilyenkor álmomban átkarolt a fény, és én megnyugodtam. Igazán nagy jelentőséget ezeknek az álmoknak sem tulajdonítottam. Volt évfolyamtársam hatására végül úgy döntöttem, hogy eljövök Évához, bár sem lelki, sem fizikai problémáim nem voltak, csak a késztetést éreztem magamban.
Felhívtam a megadott telefonszámot, de nem vették föl. Egy héten át próbálkoztam, de nem vette föl senki. Megkérdeztem ismerősömet, jó számot hívok-e, és ő megnyugtatott, hogy az a helyes szám. Újabb hétig próbálkoztam, de nem sikerült. Végül kinyomoztam az épületben lévő összes telefonszámot, és felhívogattam őket, mondván, a Magyarországi Reiki Egyesületet keresem. Végül nagy nehezen elértem Dianát, aki átadta a kagylót Évának. Eljöttem hozzá, és valóban sok mindent elmondott a gyerekkoromról. Volt egyvalami, ami nagyon hiteles volt számomra. Azt mondta, hogy van a gyomrom külső felületén egy seb. Átmentünk a szomszéd szobába Dianához, és kérte, hogy nézze meg, ő mit lát. Diana megnézett, és azt mondta, hogy a gyomor külső felületén lát egy sebet. Hozzátette, hogy elektródákat lát azon a helyen. Két nap múlva rájöttem, hogy régebben volt egy hólyaghurutom, amit nem ismertek fel, lumbágónak diagnosztizálták, és kiírtak elektromos kezelésre. Ennek a nyomait látták Éváék. Ez annyira meggyőző volt, hogy úgy döntöttem, bár nincs semmi bajom, de jövök kezelésre. Ez 1994 februárjában volt, és el is kezdtem a Reiki I. tanfolyamot. Bár semmit nem tudtam a csakrákról, energiaközpontokról, mégis úgy éreztem, mint amikor az ember hazaér. Ezután jött a Tantra jóga, a Kristálygógyászat, a Pszicho-sebészet, a Regresszió. Mindent Évitől tanultam csoportban is és magántanítványként is.
TM Ebből a sokféle technika megtanulása után miért lett a legfontosabb a kristálygyógyítás?
KA Az új kor energiája a kristály energia. Bár az egyes technikák nem különülnek el igazán, de az élő szervezet egy kristályos szerkezet, tehát a kristályokkal kicsit gyorsabban lehet haladni, nagyobb löketet ad az ember fejlődésében. Hozzáteszem, hogy a spirituális út nem a gyorsaságról szól. Attól mindenkit óva intenék. Ez ugyanis egy folyamat, az önismeret, önmegvalósítás rögös útja.
A spirituális út nem a gyorsaságról szól. Attól mindenkit óva intenék.
TM Érdekes, hogy a kristályok milyen régóta itt vannak a szemünk előtt, kézzelfoghatóak, és most kezdünk csak rájönni, hogy milyen hatással bírnak.
KA Igen, pedig kristályok, ásványi anyagok alkotják a bolygónkat is.
TM Hogyan dolgozunk a kristályokkal? Tennem kell valahová? Programoznom kell?
KA A kristályok, különböző rezgéseket bocsátanak ki magukból, olyan finom energiamezőkkel rendelkeznek, amelyek az élőlényeket különböző energiákkal töltik fel, védik, a belső energiaáramlást szabályozzák. Bizonyára jártál már gyógyfürdőben. A gyógyvízben található ásványi anyagok a nélkül segítenek szervezetünknek, hogy lenyelnénk őket. A kövek, kőzetek is ásványokból állnak. A kristályok rezgési frekvenciája az elemi összetevőiknek megfelelően különböző, és így a szervezetünk különböző pontjain képesek rezgéseikkel az auránk, illetve az adott szerv eredeti, ideális rezgési állapotát visszaállítani. A gyógyítás mechanizmusát, végeredményét a szervezetben előforduló valamennyi életfolyamatért illetve jelenségért felelős ásványi anyag és kristályszerkezet kölcsönös együtthatása adja meg.. Az ásványok fizikai, lelki és szellemi síkon egyaránt hatnak.
TM Milyen kezelési módokat vannak?
KA Vannak indirekt technikák: A kristályok (marokkövek) kézben tartása is alkalmas arra, hogy a rezgéseiket kezünkön keresztül érzékeljük egy idő után, ha megfelelően (lazán, de nem erőtlenül) markunkba fogjuk őket. Hasonlóképpen, de kevésbé erőteljesen érvényesül a rezgésük, ha zsebben, ruhában, tárcában tartjuk. Helyezhetjük a testünkre vagy a testünk köré, így energiamezőt hozva létre a kristályok rezgéseinek segítségével. Kristályok bizonyos alakzatba rendezésével úgynevezett erőteret hozhatunk létre, ebben a térben meditálhatunk, ülhetünk, feküdhetünk. A kristályok meridiánjainkra, csakráinkra is helyezhetők a kívánt gyógyhatás elérése céljából. A kövek rezgéseit hasznosíthatjuk, ha egy időre vízbe helyezzük őket, és a kapott elixírt megisszuk – hiszen a víz képes információt felvenni a környezetéből, és tárolni azt.
Nálunk a Kristály Akadémián tanított kezelés a fentiektől eltérően egy speciális, irányított technika. Éva, a mesterem egyedüliként csinálja így a világon. Mi ősi behangolások révén újraélesztjük a kristálytudatot. Az adott csakrákhoz hozzárendeljük a hét alapkristályt, és bekódolásuk után a kezünkön keresztül tudjuk közvetíteni mások számára a rezgésüket. A két kezünk mindig velünk van, s így nem kell magunkkal cipelnünk a kristályokat. Bekódoljuk a drágakövek, az új korhoz tartozó kristályok információit is. A tanfolyamon megtanuljuk a kristályok, főként az indirekt technikáknál használt kristályok tisztításának módját is, ami rendkívül fontos. Ma már tudjuk, hogy a hadiiparban, az űrtechnikában, a számítógép iparban kristályokat használnak adathordozóként. A kristályok óriási információ tömeget képesek eltárolni, és mindent felvesznek a környezetükből, és át is adják azt. Nemcsak információk tárolására alkalmasak, hanem a betegségek kezelésénél a kezelt személy negatív információit is képesek “levenni”, és elraktározni. Ezeket az információkat át lehet vinni egyik páciensről, a másikra. A Kristálygyógyászat, a kristállyal való kezelés nem “játék”, hanem egy igen összetett, természetes gyógyítási rendszer, ami nagy alázatot és felelősségtudatot követel meg a kezelő részéről. Ezért kiemelten fontos a kristályok alapos megtisztítása minden egyes kezelés előtt és után, mert a kezelés során a kristály által tárolt negatív rezgéseket akaratunkon kívül át tudjuk vinni a következő kezelt személyre. Ezért, ha én a kezedbe adok egy kristályt, és nem tisztítom meg előtte és utána, és úgy adom másvalaki kezébe, annak nem biztos, hogy jó hatása lesz az illetőre. A kristályok tisztítása különböző módokon történhet, (nap-holdfényre kitéve, folyóvíz alá tartva, földbe temetve,stb…) ám ezek egyike sem teljes értékű. Mi olyan tudati szintű behangolást adunk már az első tanfolyami napon, amely nemcsak fizikai módon tisztítja meg a használni kívánt kristályt. Ez alapvető fontosságú. Számtalan technikát tanulunk már az alapszinteken is a kristállyal való energetikai felmérést, energia bevitelt, programozást: programok eltávolítását és bevitelét a kristályba. Egy magasabb szinten megtanuljuk, hogyan kell megalkotni erő kristályrudakat. Ez már a kristálygyógyászat egyik olyan eleme, amihez sok mindent meg kell tanulni, mert a kristálygyógyászat nem játék.
TM Ha valaki kliensként jön el, mi történik vele egy kezelés során?
KA Végzünk egy energetikai felmérést, használjuk közben intuitív, belső látásunkat, hallásunkat, érzékelésünket, és nagyon fontos eleme a kezelésnek a beszélgetés. Nem diagnosztizálunk, tehát nem adunk betegségneveket, hanem például megkérdezzük, hogy vannak-e emésztési problémái. Ha a beszélgetés folytán szükségét érezzük, akkor orvosi felmérést javaslunk, de semmiképpen sem nevezünk meg betegségeket. Ha valaki diagnosztizált kórképpel érkezik, akkor annak alapján állítjuk fel a terápiát. Mivel többféle technikát is használunk, azokból válogatunk az illető igényei szerint. Ez lehet reiki, kristályrúd használata, a kristályok indirekt használata, vagy akár regresszió is.
Bővebb információ a tanfolyamokról: