Ki mellett menetelsz? – avagy Büszkeség és bányászélet

Molnár Gabriella - Kultúrsaláta

Ha kisebbségben vagy, lenyomva és háttérbe szorítva érzed magad, mindennapos túlélési gyakorlatod lehet a menekülés, rejtőzés – így tesznek a meleg (és leszbikus) közösség tagjai a thatcheri Angliában, a 80-as években. De nem csak őket diszkriminálják. A Vaslady gazdaságpolitikája a bányabezárásokkal lehetetlenné teszi a bányászok életét is: 1984 őszén elkezdik azt a sztrájkot, mely az ország leghosszabb tiltakozó mozgalmává növi ki magát.

Így leírva egyszerűnek látszik az összefüggés, ki kivel van, de a valóság szövevényében inkább az a megszokott, hogy nehezen ismerjük fel természetes szövetségeseinket. Hiába küzdenek ugyanazzal az ellenséggel – a rendőrökkel, a megbélyegző sajtóval – a legférfiasabb szakma képviselői és a londoni meleg közösségek aligha találnának egymásra, ha utóbbiak között nem akadna egy zseniális vezető, az ír Mark Ashton. Abban a dokumentumfilmben, melyet Ashtonék a bányászsztrájkot támogató gyűjtésükről, a barátságról és a szövetségről készítettek, All out! Dancing in Dulais címmel,  elmondja, hogy „…az egyik közösségnek szolidárisnak kell lennie a másikkal, a melegek elnyomása egy tőről fakad a bányászokéval, természetes tehát, hogy melléjük álljunk. Nem lenne logikus azt mondani, hogy meleg vagyok, kiállok a meleg közösségért és nem törődöm semmi mással…”.  Ilyen egyszerű. És mennyire más értelmet kap a „meleg büszkeség” (a film eredeti címe az erre utaló Pride), amiről sokan hiszik, hogy provokáció, öntetszelgés csupán, amikor kiállássá és vállalássá, összefogássá nemesül Mark Ashton értelmezésében.
Pride3Ez az alaphelyzete a most bemutatott Büszkeség és bányászélet című angol filmnek, mely az évkezdet nagy moziélménye. Magyar címe okos közönségcsalogató, mivel a férfias-heroikus szójátékká csavart Jane Austin utalással mindkét nem tagjait képes megszólítani.

A történet a továbbiakban is úgy alakul, ahogy azt az élet írta. A leghosszabb bányászsztrájk legnagyobb külső támogatója a Meleg és Leszbikus Közösség volt, angol rövidítésük szerint a LGSM (Lesbians and Gays Support the Miners). 11 ezer fontot gyűjtöttek a Dulais völgy bányászainak, s vitték személyesen adományaikat az Onllwyn nevű, dél- wales-i falucskába. Mindez benne van a filmben, mely nem önti le a happy end mázával a históriát: bizony nem borulnak rögvest egymás nyakába a szövetségesek, és a sztrájk sem a munkások győzelmével zárul.

De az események egyéb történéseket is elindítanak. Emberek gondolkodását és életútját változtatja meg ez a különös összefogás, amit nem lehet eléggé megköszönni Mark Ashtonnak, aki fiatalon, 1987-ben meghalt, nem sokkal azután, hogy diagnosztizálták nála az AIDS-et. És nem lehet eléggé megköszönni szövetségeseinek, a nyíltszívű, okos bányászfeleségeknek és a szakszervezet nyitottnak mutatkozó vezetőinek. Illetve meg lehet – ez a film is egyfajta köszönet és hála. Hiszen az összefogás élményét, amit akkor néhány tíz, majd néhány száz, vagy egy-két ezer ember tapasztalt meg, most átélhetővé teszi egy széles közönség számára is. Hiszen olyan karriert jósolnak a filmnek, mint az Alul semminek, a Billy Elliotnak – okkal és joggal.

Pride2

Talán nem véletlen, hogy az eredetileg színházi rendező, Matthew Warchus vitte színre a történetet (melynek írója is színész), hiszen szereplői olyan meggyőző tehetséggel, eredetiséggel és humorral játszanak, ami a film minden percét élvezetessé teszi, a Büszkeség… felemel, megríkat és megnevettet. Ben Schnetzer játssza a tiszta arcú Markot, Dominic West a táncos lábú Jonathant, akinek figuráját az Angliában diagnosztizált második HIV-pozitív – és szerencsére ma is élő – férfiról mintázták, s akinek láttán sok nő sóhajt föl: bár a heterókban lenne ennyi, szexepil, tűz, energia… Hefina, a bányászfalu zseniális asszonyainak egyike Imelda Staunton, akit a Harry Potter-beli gonosz szerepéből Umbridge-ként ismernek legtöbben, de a leginkább elismert alakítása a Vera Drake drámai címszerepe. Az elegáns Bill Nighy, akire az Igazából szerelem pop-énekeseként és a Harry Potter egyik mellékszereplőjeként emlékszünk, itt Scott, a gátlásos, költői lelkületű bányász. A kritikusok már előre sajnálják, hogy Matthew Warchus a közeljövőben bizonyára nem tud sok időt szánni filmes karrierjére, mivel az Old Vic művészeti vezetői székében idén Kevin Spacey-t váltja fel. De azért legalább drukkolhatunk, hogy filmje megkapja a Golden Globe-ot, amire a legjobb vígjáték kategóriában jelölték.

Pride4

Nem vitás, hogy a tavaly ősszel bemutatott filmet világszerte szeretni fogják, nekünk, magyaroknak 2015 elején azonban még egy plusz mondandója is van. A film egyik döntő fordulópontján, amikor személyes szinten már felkészültek az emberek, hogy szövetséget kössenek, hogy túllépjenek előítéleteiken, és a nem várt és nem kívánt szövetségesben is meglássák a hű fegyvertársat, hirtelen megbénítja őket, szétveri alakuló egységüket a kétely: vajon az ügyet magát, a bányászok harcát nem bélyegzi-e meg  a melegek támogatása? Mintha csak a nálunk folyó vitákra rímelne: kivel, milyen zászlók alatt vagyunk hajlandók együtt menetelni – mellesleg ugyanazért a célért?

pride-matthew-warchus

A filmbeli vizuális válasz egyszerű: a százéves bányászlobogón ábrázolt két összefonódó kéz, te velem én veled, te értem és én érted – akárki vagy is. Ez a szemlélet  jó néhány kézzel fogható változás melegágya lett – és nem csak a személyes sorsokba.n A bányász-szakszervezet támogatásával vitte át például az angol parlamentben a Munkáspárt a melegjogok törvényi támogatását.
A Büszkeség tehát nem a melegek büszkeségéről üzen. Inkább arról a kiállásról, amivel vállaljuk vonzódásainkat és választásainkat. Vállaljuk minden ember mindenkori másságát.

Pride plakát

 

4 hozzászólás a(z) “Ki mellett menetelsz? – avagy Büszkeség és bányászélet” bejegyzéshez

  1. Az utóbbi évek egyik legjobb moziélménye. Hiteles, elgondolkodtat, megnevettet, tele van érzelmekkel. Mindenképpen ajánlom azoknak is, akik ugyanazon célokért harcolnak, mégis kirekesztenek, elszigetelni igyekeznek másokat, akik a másiktól való különbözőségük meghatározását tartják a legfontosabbnak. A film példa arra is, hogy az összefogás messzebbre visz.

  2. Nagyon jo kis cikk, feltetlen megnézem! Koszonom, mert ezen tenylegesen erdemes elgondolkozni, legyen-e osszetartas , “kivel, milyen zászlók alatt vagyunk hajlandók együtt menetelni – mellesleg ugyanazért a célért?”

Hozzászólás a(z) macsek bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.