Eszkimóka

Czékman Kata617 kalandjaiból

Hűűűűűűű, mennyi csodaszép virág! Asztaaaa! Ki küldhette őket? – lepődött meg 617, mikor belépett kislakása összes ajtaján. Csomagjait leszórva alaposabban rácsodálkozott a csokrokra. Ahogy hozzáért az 1ik virág áttetsző szirmához, az halkan pendülve letörött és szaporán peregve szana-szétgurult. 617 csak ámult.

Vizslatta a bokrétákat. Nem vázában álltak; eleve, nem álltak. Úszkáltak a levegőben, lassan ide-oda libegve, mint vmi tündérkertben. A fény csilingelve tört meg a szirmokon, 617 fülelt a csendes zsongásban. Már vélte is hallani, ahogy a tündérek titkos emberi vágyakról cseverésznek, s jót derülnek rajtuk.

fotó: Varga Viktor

fotó: Varga Viktor


Óvatosan közelített 1 másik virághoz, körbefogta 2 tenyerével; csak most érezte a forró hideget, majd pár mp múltán már olvadt is a virág, s eltűnt, mintha nem lett volna sosem.

Jéééééégvirááááág – hasított a felismerés 617be. A hirtelen jött tudás illúzióromboló szemüveget biggyesztett az orrára, s rögvest nem látta olyan mesebelinek a kazalnyi jégvirágot.

Csekkolta a termométert; ha eddig nem fázott vón, most megfagyott benne az ámulat. Következő ellenőrzőpont a TűzHely volt; hiába hurkolt tengerészcsomót az összes ujjára, a kívánt látvány elmaradt. A TűzHely ugyanis hidegen sötétlett. 617 gondolataiban most már tündérekből xepelt a legkevesebb.

Levetette kabátját, majd ugyanazzal a lendülettel felvette ‘különösen vacogtató alkalmakra’ tartogatott kardigánját. Ez szám szerint a 2. volt a pendely és a garbó fölött.

Tekintettel orrának folyékony mivoltára, vizet forrósított SOSteának. Míg ázott az immunmentő, 617 hozzáfogott a bűvöléshez. 1etlen trükköt ismert, remélte, beválik.

A TűzHely pattogott, olykor fel-fellobbant 1 csinos lángocska, de semmi. 617 ígért fűt-fát, már asse tutta, miről mondjon le, vagy mire szokjon rá; ama pillanatban esélyesnek tűnt az “eztán nem eszek csokit soha többet” éppúgy, mint az “eztán csak csokit eszek” ígéret.

“Holnap kapsz xelőt!” – ez hatott; 1 váratlan vuffanással ott táncolt a láng 617 piros orra előtt. +könnyebbült, hogy nem a táltosra várt a TűzHely, se nem a tibeti hangtálas rezgéstisztításra. A világbékét is necc lett vón elintézni; 1 gázost mégiscsak könnyebb xezni – gondolta 617 megvidámodva.

Lepattintotta a mézes csupor tetejét, majd az edénybe bámult: kis mézkockák zörögtek benne. Ezen höhögött kissé.

– Dhágám, hány kocka mézzel kéhed a tehádat? – előzékenykedett magával, majd kisujját eltartva néhány kristályos kockát pottyantott méretes ibrikjébe.

Kicsomagolt, pakolászott, de a ‘különösen vacogtató alkalmakra’ tartogatott kardigánja nem ismerte fel, hogy EZ az az alkalom, amikor is bizonyít6na. Így került sor a szabadtéri elfoglaltságokkor használt varázskurdigánra. Ez nem kevesebbet ígért, mint intelligens hőszabályozást.

– Nekem nem kell, hogy okos l1él, annak itt vagyok én – röhögcsélt 617 -; elég, ha meleg vagy. Látod, ez itt a tolerancia netovábbja. Itt és most kifejezetten kívánatos vagy melegként. – szórakoztatta magát. Behúzta a cipzárt, a sálat nem csomózta meg, csak 2x körbetekerte.  Majd bevillant, hogy  mire kihámozódik ebből a michelin-formációból, kitavaszodik. Különben is, érdemes-e egyáltalán fürdésképes állapotba hoznia magát? Ha 20h25kor 12fok van, s ehhez kellett 3 óra, mikorra lesz itt 18fok? Gyors fejszámolás után lelombozódott. Füröszkélés elhalasztva.

Húzott még 1 zoknit, s bögréjével a hőforráshoz telepedett. A radiátor az ablak alatt melengette 617 lábát, így kortyolgatás közben nézelődött. Hópamacsok himbáltak a fenyőágakon, mint nyáridéző vattacukor-imitátorok. A kerek képű Hold nyájasan jóestétezett.

– Óhátszevasz – örült meg 617 – képzeld, megtaláltam ám, amit múltkor kerestem – újságolta.

– Sejtettem – ingott (ön)telten a Hold – Most már jobb így?

– Igen, sokkal. És az a legjobb, hogy tényleg nálam volt, csak olyan helyen, ahol nem gondoltam.

– Bizony, az a legxencsésebb, ha másra nem is, de saját magára számít6 az ember lánya. – bólogatott empatikusan a Hold.

– Az igaz. És most már az álmokat sem bánom.

– Örülök a jó híreknek. Kíváncsian várom a fejleményeket. – mondta a Hold, majd lassan  kioldalazott a képből.

617 elindította (lélek)vándorláshoz hallgatott zenéjét, s az odakészített könyv után nyúlt. Félpercet derült a címen: Hóvihar.

Höhö, oroszoktól vagy hót, vagy semmit.

Kategória: Folytatásos | Címke: , , , , , | Szerző: Czékman Kata | Közvetlen link a könyvjelzőbe.
Czékman Kata

Czékman Kata névjegye

Külső-belső utazások, határátlépések olykor útlevél nélkül. Egyik jobb, mint a másik, csak ajánlani tudom minden kedves/kedvetlen olvasónak. A világ felfedezése önmagunkban és fordítva. Végtelen történet, unhatatlanul ismétlődő, folyton más létezés. Azt gondolom, ha mindenki a saját útját járná saját magaként, utópisztikus világba érnénk. Addig marad az elméleti kidolgozás, mert a szavak teremtenek. „Minden, amit el tudsz képzelni, valóságos”. Szerintem is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.