Egymilliárd nő kategória bejegyzései

Hétköznapi történetek – sztereotípiák 3.

-
Hozzászólás

Czékman Kata
Átütő siker

NŐ Katie Blench FOTÓ mARIA Bradley makeup

A nő drága illatfelhőben állt a budapesti lakás napfénnyel itatott fürdőszobájában, és nagy rutinnal rajzolta meg arcát. Az ismeretlen orvos szavai jártak az eszében, akitől nemrég ért haza – saját háziorvosa szabadságát töltötte.

Bántalmazó kapcsolatba alacsony iskolázottságú, elmaradott településeken élő egyszerű nők sodródnak bele. Többnyire eleve ezt a mintát közvetítő családból származnak. Kevéssé tudatos az életvezetésük, akaratgyengék és elég ostobák ahhoz, hogy elhiggyék: ezt érdemlik, ez jár nekik és tulajdonképpen még örülhetnek is, hogy a férjük igazából rendes ember, akit meg lehet érteni, ha a feszültségét egy-két pohár borral oldja. Manapság nagy a nyomás a tisztességesen dolgozó embereken. Az a nő meg, aki tűri a pofonokat, magára vethet, az ilyennek semmit nem mond az, hogy önmegvalósítás, kiteljesedés. Ezekben a rétegekben ismeretlen fogalmak, ott bőven elfér néhány joggal osztott maflás.

Elkészült a pontos smink, a nő villámkézzel rakta el az eszköztárat. Nyolc napon belül gyógyuló felszíni sérüléseiről szóló látleletét a mély ikeás fiókba süllyesztette. Diplomája, nyelvvizsgája, oklevelei alá.
Taxit hívott és az Operába hajtatott. Elvégre színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő – üzente magának megnyugtatóan.

(fotó: Katie Blench, make-up: Maria Bradley)

 

Zsoldos Krisztina
Koreai rabszolga

Takarítás by Jaybird

A szomszédok méltatlankodnak, a rendőr ideges.

A helyszín: Diófa u. 22/A, csinos, de nem hivalkodó ikerház.
A folyton rohanó Szalay család és az unatkozó szomszéd Klári néni egy banális félreértés miatt évek óta nem beszélnek egymással, a jószomszédi viszony helyreállítására már nem sok remény van.
– Hát ez már mindennek a teteje! Mindig is gyanúsak voltak nekem ezek… de hogy jómódukban egy koreai rabszolga nőt hozatnak maguknak, akit szégyentelenül bántalmaznak, ezt soha nem gondoltam volna! Felháborító! Biztos úr, 35 éve lakom itt, de nekem ilyen szomszédaim soha nem voltak még, börtönbe kellene zárni az ilyet!

Folytatás →

Hétköznapi történetek – Sztereotípiák 2.

-
Hozzászólás

Mészáros Judit
Fish&chips

Szerelem elsőlátásra Jesus Solana

Már legalább ezerszer megbántam, hogy kidobtam Tibit. Még az öntelt, pattanásos fejét is könnyebb volt elviselni, mint ezt az átkozott magányt. Harmadik hónapja már, hogy regisztráltam ezen a nyomorult társkereső oldalon, és ennyi idő alatt csak ez az angol pasi talált meg magának. De mégis, mit kezdhetnék én egy angollal?!? Meg sem mertem nézni a képét, mert ugyan milyen lehet? Bizonyára nagyfejű, ráadásul ronda, a bőre vélhetően fakó, mondhatni hófehér, a haja egészen biztosan vörös. És milyen testalkata lehet valakinek, aki állandóan rántott halat eszik krumplival és borsóval… Reni barátnőm mesélte, egyszer volt „szerencséje” egy kékvérű angolhoz, aki bár végtelen módon udvarias volt, ugyan akkor pocsék szerető. Ugyan kell-e ez nekem? És a híresen hírhedt angol humor? Hogy fogam én azt megérteni, mikor talán még ők maguk sem értik. Most pedig itt ülök ebben az angol pubban, jó, mentségére legyen mondva, a helyet én választottam, de ugyan mi mást választhattam volna egy Adam Smith nevű férfival való találkozásra? És miről fogunk beszélni? Hogy hogyan élt két hónappal ezelőttig azon a szigeten? Istenem, add, hogy kalapja ne legyen, és ne hordjon szandált zoknival!
–          Good evening Madame, are you Katalin Kiss? My name is Adam.
A fogam nagyot koccan a poháron, amiből épp sört kortyolok.
–          Őőőőő, yes , I am. Mondom lányos zavaromban, hiszen a szavam is eláll attól a magas, csillagszemű, barna hajú Adonisztól, aki előttem áll. Jóságos ég, egyszer az életben lehet ekkora szerencsém? Már folytatnám is tovább a megismerkedésünket, amikor összehúzott szemöldökkel megszólal:
–          I’m really sorry, but I thought  all hungarian ladies were beautiful… – veti oda az úr, majd angolosan távozik.

 

Horváth Rebeka
Lélekedzés

Hosszas rábeszélés után engedtem a nyomásnak. Félreértés ne essék, nem meggyőződésből cselekedtem. A konditeremnél ellenszenvesebb helyet ugyanis nem nagyon tudtam elképzelni, de barátnőm addig rágta a fülemet, míg elkísértem. Egész úton lelkendezve köszönte, hogy nem kellett egyedül mennie:
– Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Csak első alkalommal kell kíséret, nyugi, tudod, hogy utálom egyedül felfedezni az új helyeket… De nagyon menő lesz, meglátod!

Folytatás →

Hétköznapi történetek – sztereotípiák

-
Hozzászólás

 Angyal szállt le Budapesten

Angyal szállt le Adam LoRusso

A hetes, mint mindig, most is tömött volt; Alma a táskáját használta faltörő kosként, hogy valahogy felszállhasson. Beljebb nyomakodott, a csukló felé – ott majdnem mindig talált egy zugot, ahol könyökét a rúdnak feszítve elálldogálhatott fél lábon a leszállásig.

A zsúfolt busz belsejében a tömeg szétvált, az üresen maradt tér közepén, kétszemélyes ülésen magányos alak kuporgott. Aha, büdös homeless, állapította meg számottevő BKK-s (korábban BKV-s) praxisára alapozva Alma, miután egyetlen szempillantással felmérte a fintorgó utasokkal szegélyezett gabonakört. Utat tört magának a tömegen keresztül az üres ülés felé. Náthás volt, így szagokat nemigen érzett; a hatodik hónapban járva a lába már a rá váró álldogálás gondolatától dagadni kezdett, ráadásul élete egyik legizgalmasabb beszélgetését egy különösen mocskos hajléktalannal folytatta hajdan – múltba tűnő, valószerűtlen őszi délutánon, a Duna-part egyik kiskocsmájában. Úgy döntött tehát, leül. Az egy szem ülőhelyre.

Rögtön látta, ezúttal tévedett: nem hajléktalan az, hanem bolond.

Elhelyezkedett, és a biztonság kedvéért visszatartotta a lélegzetét, miközben szomszédja felé fordult, hogy tüzetesebben szemügyre vegye. Rögtön látta, ezúttal tévedett: nem hajléktalan az, hanem bolond. Magában motyogott, meg-megrázta a fejét, időnként hangosan felvihogott. Szemmel láthatóan jól érezte magát.
– Nehogy már mellé üljön. Még kárt tesz a ruhájában. Vagy magában. A gyerekre se gondol? – A kapaszkodónak préselődő negyvenes nő a hasa felé bökött az állával. A mozdulat vulgáris és agresszív volt egyszerre. Alma úgy érezte, a nő betolakodott az intim szférájába. Elöntötte a harctéri idegesség.
– Na és, ha bolond? Engem meg Almának hívnak, mint egy gyümölcsöt, ráadásul nem szőrtelenítem a hónaljam – vetette oda foghegyről.

Folytatás →

Így táncolunk mi – Keveházi Kata és Janet Kelley

-
Hozzászólás

One Billion Rising

Február 14-én, Budapesten, ahogy a világon sok más helyszínen, megrendezik a One Billion Rising eseményt – magyarul Egymillió Nő Ébredése- hogy együtt, a nők táncával tiltakozzunk az őket érő erőszak ellen. Keveházi Kata és Janet Kelley a szervezők közül osztják meg velünk élményeiket.

Keveházi Kata: Remélem, lesz folytatása…

Keveházi Kata

2012 októberében az Európai Női Lobbi (EWL) alelnöke, Rada Boric, egy igen színes horvát “artivista” (az angol art-activist kifejezésből), hívta fel a figyelmet Eve Ensler kampányára. Rada performance-ában láttam évekkel ezelőtt először a Vagina monológokat, ami elemi erővel korbácsolja fel az érzelmeket: dühöt, kétségbeesést, keserűséget, fájdalmat, aggódást, részvétet. Mindazt, amit maga a kampány is át kíván adni: nem nézhetjük, tűrhetjük tétlenül a nők százmillióinak megalázását, életük tönkretételét, kiszolgáltatottságukat. Hogyan lehetséges, hogy a nőt okolja a társadalom keleten és nyugaton, ha erőszak éri? Hogy lehetséges, hogy megkérdőjelezik a szavát, hogy életét veszélyezteti, ha igazságért kiált? Ott Brüsszelben, a tagszervezetek képviselői azonnal elköteleződtünk a kampány mellett, és hoztam magam is haza a hírt: csatlakoznunk kell. Hogy 190 országban a test nyelvén tiltakoznak az erőszak ellen, jelzi: a nők élet-igenlése, szabadságvágya megtörhetetlen, óriási erők rejlenek bennünk, ha képesek vagyunk egymásért kiállni.

Hogy 190 országban a test nyelvén tiltakoznak az erőszak ellen, jelzi: a nők élet-igenlése, szabadságvágya megtörhetetlen

A budapesti Onebillionrising szervezése úgy halad, mint kés a vajban. A Női Érdekben ősszel eldöntöttük, hogy megcsináljuk. A tagszervezetek közül a Veszprémi Nők azonnal kaptak az ötleten, és azóta a baranyai Színes Gyöngyök és az edelényi roma nők egyesülete is szervez táncot. Kampányszerűen indult a munka: egyik reggel arra ocsúdtam, hogy hívott minket Bombera Kriszta: a CEU-s aktivisták csapatának remek ötlete van egy flashmobra. Még aznapra össze is hívtuk a stábülést: mi hogy legyen, ki mit csinál. Ez egy hónapja volt. Fantasztikus csapatmunka zajlik: mindenki beleteszi, amit tud, önként és dalolva, egymást támogatva és elismerve. Jaksity Katának, az X-kommunikáció csapatának, a Mimind-nek, látható és láthatatlan segítőink mellett a kampány arcainak is nagyon hálás vagyok az együttműködésért. Közülük főként Bozsik Yvette-nek, aki tánccal is jelen lesz. Nagyon várom.

Az esemény sikerénél talán csak azt remélem jobban, hogy lesz folytatása is ennek a közös munkának. Ez az összetartó médiás, szervező és szakértő team sokat tehet azért, hogy valóban méltó szerephez juthassanak a nők a magyar társadalomban.

Janet kelley: ’I was there in the room…’

 

Janet Kelley

Janet Kelley szövege magyarul: http://www.egeszsegtukor.hu/mimind/janet-kelley-ott-voltam-a-szobaban/

When a group gathers to work on an Eve Ensler campaign, The Vagina Monologues or now the One Billion Rising movement, there is a great rush of explosive energy. Women and men find their voice, united by the conviction that violence can be stopped. It is a choice. However it is not a rational choice. All of us would rationally avoid violence. Acts of violence spring from the gut, from our emotions. So art–theater and dance–are powerful vehicles for bypassing our brains and invigorating a deep desire for change. We can and must use words to articulate our individual “No” to violence and our collective demand for legal and societal protection. But I believe strongly that first we must dance. We must allow dance to speak to the next generation who will rise up to see the world with fresh eyes–able to see people as worth fighting for instead of with.

Folytatás →