Medencés szépségverseny

Fehér CicaMondanom sem kell, az egész Mercédesz ötlete volt. Ez a kis öntudatos cicababa a fasor másik oldaláról jött, a Városmajoron túlról – nem is idevaló közénk, de ki nem hagyna egyetlen lehetőséget sem, hogy felvonultassa a bájait.

Egyébként sokan azt mondják, azért lett Mercédesz, mert olyan eszeveszett sebességgel tud elfutni, ha valami vészhelyzet adódik.
Hát, most nem volt semmi vészhelyzet, csak elnyúltunk Micinél a wellnessparkban, mert ami mindenképp jó a nyárban, az a medencés-hűsölős lustálkodás, és hogy közben mindent meg lehet beszélni.

Azt mondják, azért lett Mercédesz, mert olyan eszeveszett sebességgel tud elfutni, ha valami vészhelyzet adódik.

Hálistennek Miciéknél a háziak szinte egész nyáron távol vannak, így aztán nem zavar minket senki. Pontosabban engem igen, mert nem szeretem, amikor ilyen Mercédesz-félék is befurakodnak, de Mici szerint ez kirekesztés. Nekem egész más jut eszembe a kirekesztésről (például amikor a konyhába nem engedik be a magamfajtát, mert épp készül a karácsonyi hal, aminek megőrülök az illatától, nem tudok fenségesebbet és izgatóbbat elképzelni, mint a pontyillat, erre úgy döntenek, hogy ne „lábatlankodjam” ott, és becsukják az ajtót. Na, ez kirekesztés!).

Folytatás

Macskanevem – pályázat a macsóknak

Fehér CicaBár bejegyzéseimet ezen a helyen Fehér Cica művésznév alatt írom (igen visszafogott és szerény névválasztás, de itt nem ezzel, inkább a stílusommal csillognék!), azért ne higgyétek, hogy ez az egy, szimpla kis nevem van.

Még pedigré sem kell ahhoz, ahogyan a kutyáknak , hogy izgalmas, különleges legyen a macska neve. Az ő hangzatos Felsőkőhegyi Burkus Frigyes – féle titulusaikból nem kérek.. .Abból csak Fricigyereide lesz.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet.

A macskát megszólítani, vagyis megidézni valamelyik titkos, mágikus nevén, az művészet. Egy erzsébetvárosi barátném, aki szinte vidékinek néz engem, és nagyra van vele, hogy ő vagy öt mozi és három színház közül válogathat, ha kedve tartja (mellesleg miért tartaná kedve, amikor ott is csak azt csinálná, amit a körúti lakása nagyfoteljában: szunyókálna. A színházban meg zavaró fények, zajok és lábak vannak – egyáltalán nem hiszek abban, hogy ott kedvelnék a magamféléket… ), szóval szerinte egy egész színdarab szól a macskák nevéről. Hermivel – ő az erzsébetvárosi macska, akit imént említettem- tehát pesti. Nem mondom, hogy ez a tény elválaszthatatlan akadályt jelentene kettőnk között, de valljuk be: engem az otthonom, az életem, és minden barátom, a felfedezni való zugok és illatok Budához kötnek – mit is keresnék Pesten? Hacsak Hermit nem. Egyszer-kétszer egy évben csak eljutok hozzá, ne kérdezzétek hogyan – tudjátok, milyen horror a fővárosi forgalom. Azt reméltem, hogy a július beálltával csak elmegy nyaralni minden autós (minek van kocsijuk, ha nem mennek el vele ilyenkor nyáron JÓ MESSZIRE?), de mindet itt eszi a fene. Jó volt a kétórás út végén megpihenni Hermiéknél az ódon porszagú, régi a lakásban. Itt mindig izgatottan szimatolok. (Igen, mi is szoktunk nem csak a kutyafélék!) Szerintem a tekervényes lépcsőházakban itt-ott egér is surran…

Mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Elliot, meg valami Lloyd W….

Na de visszatérve a mágikus macskanevekre, melyekről többet senki nem tudhat nálam, a színházi darab, amelyről Hermi beszámolt nekem, ezen az egyszerű címen fut: Macskák. Ott megy a közelben náluk, mint ő mondta, száz éve, és mikor felugrott a szereposztás-kirakathoz, ezt a két macskanevet tudta kisilabizálni a névsorból: T. S. Eliot, meg valami Lloyd W….

Folytatás

Az áradat

Abody Rita - Sormintamit teszel? mit teszel majd, mikor rád kerül a sor, a te házadra, a te szobádra, nyugodt olvasósarkodra a kandalló mellett? csöndben érkezik, irdatlanul, ellenállhatatlanul, felemészti a kertedet, a küszöbödet, a konyhakövet, átmossa a házat, kisodorja belőle az álmaidat, a békés világba vetet hitedet, az érzést, hogy halhatatlan vagy és érinthetetlen, karizmatikus lény, egy ember, mit teszel majd akkor? félsz? félsz majd?összeszeded értékeidet, felhordod a bútort az emeletre, fogod a kölyköket meg az asszonyt, és menekülsz?eszedbe jut a kutya az udvaron, a kölykei? megnézed, rendben van-e a szomszédod? hálás leszel, hogy túlélheted, vagy átkozódsz a károd és az elvesztett idő miatt? elgondolkodsz? együttérző leszel ez egyszer, eszedbe jutnak a többiek, olyanok, akik nap mint nap megszenvedik természetanya kezének súlyát egész életükben? akik nem hagyatkozhatnak a társadalom segítségére, mint te? biztonságba helyezed szeretteidet, és azután visszafordulsz, visszamész a folyóhoz, az áradáshoz, a gátakra, segítesz építeni, pakolod a homokzsákokat, véded a többiek életét és tulajdonát? megosztod ételedet és italodat, megköszönöd, ha valaki megosztja veled? a földre köpsz, ha politikusok jönnek a gátra ásóval a kezükben és kamerákkal a hátukban, elfordítod szemedet a mutatványtól, nem beszélsz a riporterekkel, semmi szín alatt nem tűröd az ünneplést, mert túl sokat tudsz?

elmész onnan azután, ha elvonult az ár? vagy ott maradsz, szembenézel a következményekkel, átérzed a veszteségekkel küzdők fájdalmát, ott maradsz, hogy emlékezetedbe vésd a folyó irdatlan erejét?

virrasztasz éjszakákon át, pár órát alszol napközben homokzsákokra dőlve, véded azt a kis falut, ahol élsz, vagy szülőfölded szívednek kedves fővárosát, elmész onnan azután, ha elvonult az ár? vagy ott maradsz, szembenézel a következményekkel, takarítasz, szemrevételezed a rombolást, átérzed a veszteségekkel küzdők fájdalmát, ott maradsz, hogy emlékezetedbe vésd a folyó irdatlan erejét, és a temérdek holmit, amit a hátán cipel – élőket, álmodókat és holtakat? érzed-e majd akkor, hogy a folyó hogyan szolgál folyton-folyvást csendesen, nem hevesen, hogyan hordja eléd az italodat és hogyan hordja el az általad termelt mocskot életed minden áldott napján? és néha, amikor rád tör az Idő, mint az Áradat, és az Áradat jön, mint az Idő folyama rád, hogy mindenedet elmossa, elsodorja, egész apró mindenségedet, AKKOR, mikor a folyó azt akarja, hogy emlékezz, emlékezz rá, akkor —
emlékezni fogsz?

„Palackba zárt üzenet” performance, 2013.06.15. Budapest

Marci ex machina

Fehér Cica

Néhány szívemnek kedves olvasóm emlékeztetett (bár, az igazat megvallva, mindannyian azok vagytok), hogy még tartozom a beszámolómmal a múltkori haditanácsunkról: hogyan szabadítsuk ki Henit az aranykalitkából.

Szóval emlékeztek rá, Mentsük meg Henit a Gellérthegyről! – írtam nem is olyan régen.S hogy hogyan? Nem is kellett olyan sokat gondolkodnunk, hiszen miután Micivel és Szidivel eljöttünk tőle az első látogatásunkat követően, és kissé kókadtan kocogtunk hazafelé, Mici fejéből már ki is pattant az isteni szikra – legalábbis szerinte az volt. De mikor összeültünk nála a tejecskézőjében egy-egy finom, habos, fahéjas milk-shake-re, és előadta az ötletet, nekem korántsem tűnt olyan rózsás elképzelésnek.

– Ismeritek a kedves idős hölgyet a Garas utcai öreg kastélyból? – kérdezte Mici, de csak nagyjából sejtettük, melyik házról beszél. Egy elég romos, régi villa jutott eszembe, kastélynak egyáltalán nem nevezném, de Mici szeret túlozni. – Nos, tudom róla, hogy nagy barátja a mi fajtánknak. Állítólag életében befogadott már vagy ötvenet hontalanná lett távoli rokonainkból.

– Hontalanok? Befogadott?? De hát akkor az egy menhely! – bökte ki Szidi, és a feje búbjáig húzta fel a szemét a döbbenettől.

– Ugyan már, Szidónia, túlérzékeny vagy – tette helyre Mici. – Épp megfelelő hely lenne Heninek, ha…

Ettől már nekem is megakadt a milk-shake a torkomon, és ijedten prüszköltem ki, fehér tejjel bepermetezve magam körül mindent. Egy csepp ott himbált Szidi szemöldökén, de észre sem vette, mert még mindig szobor mereven ült tágra nyílt szemmel.

– Gusztustalan vagy – ingatta Mici a fejét felém, én meg egyre a tejcseppet lestem Szidi szemöldökén. – Állítólag jobb ellátásban van részük az ott élőknek, mint némelyikünknek, aki saját házat, lakást tudhat a háta mögött – folytatta vehemensen Mici.

Magam elé képzeltem Henit, aki reggelenként eljárt a Vasasba futóedzeni a rózsaszín lábszárvédőjében – , szóval, hogy Heni elvegyüljön holmi befogadott ágrólszakadtakkal egy menhelyen…!

Nem tudom, engem valahogy nem győzött meg, különösen, hogy magam elé képzeltem Henit, aki reggelenként eljárt a Vasasba futóedzeni a rózsaszín lábszárvédőjében – Mici kötötte neki egyszer ajándékba, miután pusztán unaloműzésből felfejtett egy kézikötésű, puha ágytakarót, amin sziesztázni szokott, és nem tudott mit kezdeni a húsz méteres fonálgombolyaggal –, szóval, hogy Heni elvegyüljön holmi befogadott ágrólszakadtakkal egy menhelyen…! Még ha mi itt lennénk is neki, és visszatérhetne a szeretett környékre, azért az egyáltalán nem mindegy, hol hajtja a fejét álomra a magunkfajta.

Mielőtt Mici hevesen duzzogni kezdett volna, hogy nem lelkesedünk az elgondolásáért, úgy döntöttünk, elmegyünk együtt a helyszínre, és körbeszimatolunk, hogy legalább közelebbről szemügyre vehessünk, miféle hely is az.
A ház csakugyan az volt, amelyikre gondoltam, egy ősfákkal benőtt telek hátulján magasodott, és nem volt épp bizalomgerjesztő látvány. Valahogy olyan sötét volt minden. Na és a szag…! Engem az bántott legjobban. Egy tömegszállás lehet odabent, semmi kétség.

Folytatás