Egyébként őrült sokat dolgozott az előkészületeken, mi meg segítettünk neki, amiben csak tudtunk. Még Szidiéket is beszervezte a kórussal, hogy legyen egy kis műsor az elején. Volt némi vita, hogy mit énekeljenek, mert a friss repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

A repertoárjuk pillanatnyilag csak egy Áve Máriáááá-ból állt, ami Mici szerint nem szépségversenyre való, de aztán felfrissítették a Nyaújork-Nyaújork című dalt és ezzel rukkoltak elő.

Másnap annyian tódultak be Miciékhez a kertbe, hogy soha ilyen szép számú nép még nem fordult meg ott. A zsűriasztalt zöldségesdobozokból raktuk össze, az abroszt Celesztina néni adta kölcsön, állítólag brüsszeli csipke. Kolbász ült az asztal legszélén, aztán bemutatkozott a többi férfiú is. (Azért volt mind a négy hímnemű, mert a zsűrinek jelentkezők kilencvenkilenc százaléka az volt. Így aztán a sorsolás után is csupa kan maradt benn.) Nekem az egyik különösen szimpatikus volt: okos tekintet, szép fejforma, ezüstösen csillogó bunda (dacára a nyári melegnek, de ez is a fittségét bizonyította), élénken hegyezett fülek, ugrásra kész alkat, kackiás bajusz, még kackiásabb farok – egyszóval minden, ami egy tökéletes férfihoz kell. És mégis volt valami félszegség benne, nem volt olyan pöffeszkedő, mint a többi.

a medence partján kellett körbesétálni, először jobbra, aztán balra, aki akart, még hátrafele is sétálhatott

A versenyzőknek, beleértve magamat is, a wellnesspark medencéje partján kellett körbesétálni, először jobbra egy kört, aztán balra egy kört, aki nagyon akart, még hátrafele is sétálhatott, egyesek szerint ugyanis ez a tolató üzemmód is különös bájt kölcsönöz a mozdulatoknak. A mozgássor ezt leszámítva elég kötött volt, nem lehetett puszit dobálni a zsűrinek, fület és egyéb kiálló végtagokat lengetni, szemet villogtatni vagy fülbemászó hangokat kiadni. A fődíj egyébként egy aranyszegélyű, bíbor díszpárna volt bársonyból – ez is Celesztina néni tartalékaiból, aki nem kis kockázatot vállalt a ház ingóságainak feláldozásával.

Mercédesz, a városmajori nagymenő egy egész sleppel érkezett, és első dolga volt, hogy a nevezési lapon kijavíttatta a nevét.
– Maori Mercedes – bökött a lapra, odakapirgálta még egyszer, hogy Mercedes aztán párszor nyomatékosan megismételte, hogy sicc, sicc! Két zsűritag már fel is emelkedett a helyéről, és simán elinaltak volna, mígnem Mercedes (!) megvetően kioktatta őket, hogy a sicc azt jelenti: így kell leírni. Aztán méltatlankodva, hogy még ennyit sem tudnak, ő is átvonult a medence partjára.

A felvonulást csengettyűszóra kezdtük, Mercédesz rögvest az élre pattant, de sajátos módon egy pillanattal később a kör végén is ott volt, ami csak úgy történhetett, hogy átrohant a sor végére, nyilván azért, hogy ő legyen a legelső és legutolsó benyomás.

Ahogy elnéztem magunkat, igazán nem kellett szégyenkeznem, voltak nálam sokkal hordószerűbbek, meg laposabbak, ferdébbek, sántábbak, harapottfülűek, ferdeszájúak, csámpásak meg szálfák, nyurgák, hurkák, furcsák, de a lényeg, hogy így végignézve ezen a tarka kompánián, nagyon is kellemes érzések árasztottak el, mert akárhogy is sokfélék voltunk, mindenki nagyon igyekezett a legszebb és legcsábosabb oldalát mutatni. És ettől olyan megnyugtatóan hasonlók lettünk, és már nem is számított igazán, ki szebb a másiknál egy hajszállal vagyis egy szőrszállal.

A zsűri öt tényezőt pontozott: szín, forma, mozgás, kecs, értelem (ti. ami a tekintetből sugárzik). A jobbra- majd balra séta után kellett előttük egyenként elvonulni, akkor emelték magasba a táblácskáikat. Nekem majd kiugrott a szívem a helyéből, amikor sorra kerültem, és az ezüstszínű kackiásbajszúban nem csalódtam: képzeljétek, a színre is, meg a mozgásra is, meg az értelemre is tíz pontot adott! A maradék kettőre kilenc és felet. A többi zsűritagot már nem is figyeltem, mert annyira meglepődtem, hogy már arra sem figyeltem, hol vagyok épp.

Az eredményhirdetés előtt a döntés jó tíz perces pusmogást jelentett, ez alatt ismét a kórusé volt a főszerep. Rendesen kitettek magukért, de Mici is, aki egy heti tejadagot ígért nekik cserébe. Aztán felsorakoztunk az eredményhirdetésre. Arra persze senki nem számított, hogy az évszázad botránya ezután következik. Bár lehet, hogy ötven éve volt más hasonlóan nagy cirkusz, csak nem jegyezte fel a krónika, mindenesetre én sem hittem volna, hogy így el tud szabadulni a pokol. Felállt a szőr a hátamon! Egy kicsit rápihenek és elmesélem.