– A szépséget gyakran kapcsoljuk a jósághoz, vagy a szeretethez. Ami szép, azt jónak is gondoljuk. Aki szép, az szeretetünkre is méltónak tartjuk. Azért teszünk így, mert a szépség is – ahogy a többi elvont fogalom – csak valamihez kapcsolva értelmezhető: egy hozzá hasonlóhoz, vagy vele ellentéteshez. A szépet is a csúnyához, a rúthoz kötve tudjuk még plasztikusabban megjeleníteni.

A művészettörténetben a reneszánsz az a kor, mely a művészi szépség, az ábrázolás tárgyává tesz olyasmit is, amit addig nem véltek odatartozónak: ezért hívják itt föl a figyelmet arra, hogy a szépség nem azonos a művészi értékkel. Ez utóbbival az esztétika foglalkozik, a szépség tudománya pedig a kallisztika. http://www.antiskola.eu/beszamolo_beszamolok_puskak/index.php?page=show_detail&id=7282

A gyakran citált, érzékletes példa erre: egy öreg, bibircsókos arc nem szép, de mint művészeti érték, az ábrázolás az esztétikum kategóriájába sorolható.

Ha nem a művészi, hanem a hétköznapi szépségről beszélünk, a legtermészetesebben a férfi-nő kapcsolatban használjuk ezt a fogalmat.

– Vagyis, ha egy férfit a szépségről kérdezek, azonnal egy nőre gondol?

– Azt hiszem, igen … Vagy egy nagy korsó, habzó sörre…

A faj- és létfenntartásra irányul a biológiai programozottságunk: mindenki keresi a párját. De annyi szempont van, és mindenkié más, ami szerint választunk, hogy akár gyökeresen ellent is mondhatnak egymásnak. A női szépségről alkotott képünk tehát rendkívül változó és egyénektől függő.

– De azért van akit, vagy amit a legtöbben szépnek tartunk.

– Amit harmonikusnak látunk, azt szinte biztosan. A harmónia talán a szépséghez legközelebb eső fogalom, amit érzékelünk. Ez arányokra és mértékre lefordítva az aranymetszés szabálya. Ha egy tájat, egy növényt szépnek tartunk, szinte bizonyos, hogy annak arányaiban az aranymetszés szabálya érvényesül. Jó érzést kelt bennünk, a harmóniát idézi föl. Bartók zenéjéről például kimutatták, hogy az aranymetszés szabályára épül.

– Mégis sokáig sokaknak nem tetszett Bartók – zeneietlennek tartották.

– Mert nem csak az ismerős harmónia szabályai határozták meg a műveit. Ott volt a feszültség, a drámaiság, a tragikum. Ezek nem keltenek bennünk kellemes érzéseket – nem könnyen engedjük magunkhoz közel őket. Inkább hárítjuk, azt mondjuk rá, nem szép. Ahogy Bartók zenéjére is azt mondták, kakofónia. Pedig a szépség nem azonos a kellemességgel. De kelthet rossz érzést az is, ha valami túl szép. Gondolja csak meg, hogy vannak annyira szép nők, akiket hidegnek érzünk, mint egy szobrot.

– Ezért tartanak néha a férfiak a szép nőktől.

– Igen, a biológiai determináltság és az egyéni igények döntőek lehetnek, de ezekre rárakódik még a társadalmi meghatározottság: egy közmegegyezés alapján alakulnak az értékrendek. A 19. század végén, a 20. század elején azt diktálta ez a társadalmi konszenzus, hogy a molett nők a szépek. Aztán az egyenjogúsági harcokkal jött a férfiasabb nők divatja.

– Maga, mint férfi, meglátja egy másik férfi szépségét is?

– Persze hogy meglátom, miért ne? Például nekem nagy élményem volt, amikor  megjelent Latinovits Zoltán az 1977-es Moszkvai Filmfesztiválon az Ötödik pecsét című Fábri-film díjátadóján. Ahogy megállt ott a lépcsőn a nagyteremben – gyönyörű volt. A megjelenése, a viselkedése, a tartása, az arca, tényleg. Mindez éjjel kettőkor már nem volt elmondható róla – de hát tudjuk, hogy a szépség a legváltozékonyabb dolgok egyike.

– Valami olyasmit élt át akkor, amit sokan szeretnének ma: a sztárok közelében megérezni, mi is a vonzerejük titka. De ezek ritka pillanatok. Másutt kell keresnünk a szépséget a hétköznapokon.

– Ha beköltözünk valahová, azonnal elkezdjük magunkhoz alakítani a lakás terét, képeket tenni a falra, virágot az asztalra. Az ember harmóniát akar kialakítani a lakótér és önmaga között, hogy ott ő jól érezze magát.

– Ha pedig rossz az ízlése, akkor csúnya környezetben érzi jól magát? Egyáltalán van ilyen, hogy rossz ízlés?

– Az ízlés és a divat még a szépségnél is változékonyabb kategóriák. Kockázatos valamire rámondani, hogy nem ízléses: lehet, hogy a közmegegyezés vagy a közízlés van rossz passzban, és aki másfele indul, aki szembe megy a közízléssel, talán olyan újító, akit nemsokára követni fogunk. Egy egyszerű példa: valaha a barna és a zöld színt tartottuk együtt szépnek, és ha valaki zöldet és kéket vett fel egyszerre, azt ízléstelennek. Ma ez már eszünkbe sem jut, a két szín együtt megszokott. Vagy nézzük a sminket! Ma a szépítést szolgálja, pedig eredetileg higiénés, egészségügyi célja volt. Ez az egyiptomiaknál gyönyörűen látszik: a trachoma és egyéb szembetegségek ellen kenték a szemüket, a fejükre pedig balzsamot tettek – mely a kölni elődje lett. Aztán a női kelléktár részévé vált mindez, annak érdekében, hogy a hölgyek szebbek legyenek. De miért akartak szebbek lenni? Hogy párt találjanak, majd anyák lehessenek – ugyanazokhoz az ősi késztetésekhez jutottunk el, pedig csak a pirosítóról meg a szemfestékről beszéltünk.

– A divatos női alkatra visszatérve: ma a vékony, fiús megjelenés a trendi, nincs kerekded kar, telt csípő – mégis sokan választják a mellnagyobbító implantátumokat.

– Az emberi testnek is megvan a harmóniája, a részletek összhangja – és ez abba nem illik bele. Inkább a plasztikai sebészek befolyása érvényesül itt, nem a nők akarata. Az azonban igaz, hogy a részletek szépsége is megragadhat. Lehet, hogy egy hölgy alkata nem ideális, de olyan a szeme, hogy meg lehet őrülni tőle. És az is mindegy, hogy kék vagy barna, nem a színtől függ – egy külön világ, az egyéniség megjelenése.

– Mit szól a férfiak mai, feminin stílusához?

– Az én fiatalkoromban hosszú haj volt, most fülbevaló meg testhez tapadó ruhák – de ebben sincs semmi új: legfeljebb az, hogy régebben a státuszt fejezte ki elég világosan a viselet, ma erre nem lehet pontosan következtetni a szabásvonalakból, fazonokból. Már a márkából igen – ezért is használják őket: hogy kidomborítsák, én több, én más vagyok.

Régebben a státusz már a hajviseletből kiderült: egy ókori rabszolga semmiképpen sem engedhette meg magának, a hosszú hajat. Már a kopaszsága is mutatta a társadalmi helyzetét – ahogy az urakét is a csodálatos parókák. Mivel a kopaszságot akkoriban ott egészségügyi okokból kultiválták. Az egész testüket borotválták, ez a mai napig megvan a keleti kultúrákban.

– És divatként tért vissza nyugaton.

 

– A személyes szinten túl mindenképpen van igényünk a szépre, a harmóniára társadalmi szinten is. Egy rohanó, könyöklő társadalomból a szépség vész ki leginkább. A ránk kényszerített szerepeket elfogadjuk, de érezzük, hogy ez nem szép, nem az ember természetéhez való.

– Keressük a szelepeket: hol juthatunk egy kis szépséghez, harmóniához?

– A személyes terünkben könnyebben megtaláljuk: öltözködünk, adunk a frizuradivatra, a lakás- és kertkultúrára, még a kommunikációs formákban is egyre művészibb szint elérésére törekszünk. Persze, hogy mindebben milyen magasságokig jutunk, az nagyon függ az általános kulturáltsági színvonaltól. Hogy észreveszek-e más szépséget, az attól függ, én milyen szinten vagyok. Ahogy Babits írja: „…akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.”

– Milyen műalkotások képviselik leginkább az ön számára a szépet?

– Szerencsés helyzeten voltam, hosszú ideig lakhattam együtt a magyar képzőművészet csúcsműveivel. És voltak  olyanok közöttük, melyek tényleg nagyon a szívemhez nőttek. Minden korból más és más. M S mester Vizitációja például olyan, hogy képes vagyok újjászületni, ha megnézhetem, annyira föl tudok töltődni az értékétől, gyönyörűségétől, a hihetetlenül összetett tartalmától. Nagyon sok üzenet is van benne, ez az egyik olyan mű, ami nekem emberileg is fontos. A másik ilyen Szinyei Merse Pál Majálisa. Amitől az a kép igazán csodálatos lesz: az a domboldalon az a kis fényes csík, ahol két kis alak megy… és egyáltalán, az a ragyogás, az a szín, és azok a reflexek…! Szinyei korát megelőzően alkotott nagyot.

– Mikor látogatta meg ezeket a műveket? Zárás után, vagy előtte, amikor nem voltak látogatók?

– Sokszor mentem én végig a termeken. Akár gyógyírként is, ha valami nagyon fölpiszkált, akkor kirohantam, megnéztem és akkor rájöttem, hogy milyen nevetségesen kicsinyes dolog, amin fölhúztam magam – hát itt a lényeg, itt van Kondor Darázskirálya, meg az angyalai!

Egy használati tárgy akkor ér valamit, ha birtoklom. A szépséget birtokba lehet venni anélkül is, hogy a magaménak mondhatnám. Csak ránézek, a szellememmel is képes vagyok birtokba venni, nem kell, hogy fizikálisan, anyagi valójában is az enyém legyen. Ez a művészi szépség nagy adománya.