-Istenem! Hová kerültem?- Nem emlékszem honnan pottyantam a vízbe.

– Mögöttem a börtön kapuja?

-Fúú, ezek halak, nem hófehér paripák… egyáltalán: lány vagyok?  A hold világát sem látom a víz alatt – morfondíroz anyja bölcsődalán a varangyosra hajazó, megkékült Barbi baba.
Riadt tekintettel, békalábaival erősen kapaszkodik a meglovagolt aranyhal síkos kopoltyújába. A bárgyú hal meglepetésében két lábra ereszkedik, biztosan tartja magát a körülöttük settenkedő vetélytársak gyűrűjében. Nem értik a fura látványt. A szerencsés választott kőbe gyökerezett, örökre.

-Ez csak álom vagy mese. Hármat kívánhatok!- erőlteti pici agyát a békalány.

Megszabadulni a ronda bőrömtől, iszonyatos végtagjaimtól, a száraz anyaföldre kerülni, és a királyfit megvárni, aki eljön tán… hófehér paripán.