Már húsz évesen kopaszodni kezdett, amit különféle kencékkel ideig-óráig vissza tudott szorítani, aztán egy magabiztos és halálra szánt pillanatban, úgy harminc felé, kopaszra nyíratta a fejét, és érdekes módon, ettől határozottan férfiasabb, érettebb lett. Viszont butának sose volt buta, és volt még valamije, egyetlen egy dolog, a zenei hallása, ami kellő ambícióval és megfelelő hangszerválasztással párosult: szaxofonozott. Komoly szintre verekedte fel magát. És mivel igencsak figyelt, hogy mikor hova lép, kivel barátkozik és miért, csakhamar lett egy eléggé jól menő jazz-zenekara is.

A zene szerelmén kívül kezdettől ez izgatta Robit: hogy hogyan csajozhatna sikeresen így, ilyen szerencsétlen testbe zárva?

A zenekar felállítása meg a ház és a garázs, ahol próbáltak, az első feleség apjának volt köszönhető, aki támogatta őket. Ja igen: mert a zene szerelmén kívül kezdettől ez izgatta Robit: hogy hogyan csajozhatna sikeresen így, ilyen szerencsétlen testbe zárva? De úgy találta, hogy a nők ostoba módon buknak a híres emberekre, ez is motiválta abban, hogy zenészként, több szorgalommal, mint tehetséggel, olyan sokra vitte. Nem is csalódott a számításaiban: a lányokat vonzotta a „menő” zenekar szólistája, és így módja volt viszonylag előnyös házasságot kötni. – Ami nem tartott soká, alig egy évig, de Rob pimasz módon nem mondott le szerzett jogairól, és nem tágított az após által vett házból addig, amíg cserébe nem kapott egy megfelelő méretű, stílusos loftot, ahol zenélni is lehetett.

Ezek után sokáig pazarlón bánt a nőkkel, hisz volt belőlük elég, Jól élt, gondtalanul, úgy körülbelül negyven éves koráig, amikor is kezdtek elszaporodni az ifjú zenészek, fogytak a honi szereplési lehetőségek, és Rob gondolkodóba esett, hogyan tovább. Megvolt a szakmai tekintélye, számos zenei díjjal dicsekedhetett, és egy alkalommal, mikor Rio de Janeiróban játszottak épp Brazíliába származott hazánkfiainak, új rajongója akadt, egy húszéves, magyar-brazil, sötét szépség, Baba személyében.

A lány szédülten tisztelte őt és leste a kívánságait, áhítatosan bújt az ágyába, szenvedélyesen imádta, rettentően imponált neki a híres zenész, szóval Rob gyorsan döntött: rövid együtt járás után feleségül vette, majd megszerezte a vágyott állampolgárságot. Így kellő működési terephez is jutott, a lány értelmesebbnek bizonyult, mint várta, és ebben a sikeres és szerencsés állapotban telt el újabb tizenöt év.

Aztán amúgy tréfaképpen, majd egyre komolyabban Baba kezdte elkölcsönözni férje valamelyik szaxofonját, és bűbájosan fújdogálta

Közben Rob kissé megöregedett, s bár nem hízott el, sőt napi edzésekkel egész jól tartotta magát, a lány úgymond felcseperedett, és szép lassan megváltozott köztük a szereposztás. A lány a vele született félvér zenei érzékkel először csak háttértáncosnőként riszált férje zenekarában, amitől stílust kellett váltaniuk – az intellektuális-meditatív zene helyét vérpezsdítő talpalávaló vette át. Aztán amúgy tréfaképpen, majd egyre komolyabban Baba kezdte elkölcsönözni férje valamelyik szaxofonját, és bűbájosan fújdogálta – senkinek se volt szíve rászólni, hogy ne tegye -, majd zenetanárhoz ment tanulni, végül pedig kijelentette, hogy férje oldalán akar zenélni ő is, mert szereti a zenéjét. A zenekar tiltakozott, de hiába, Baba innentől kezdve ellentmondást nem tűrően ott játszott velük a színpadon, nem teljesen csapnivalóan, egész tűrhetően zenélt, sőt, a közönség egy idő után egyre vonzóbbnak találta a pikáns, szaxis, ledér öltözetű csajt, és mind többen jöttek kifejezetten az ő kedvéért. Hiába, hogy nem játszott annyira jól, a zenekar eredeti, vénülő közönsége amúgy is fogyatkozni kezdett a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás okán, szóval nem is volt baj, hogy van valami, ami ébren tartja az érdeklődést. – Aztán a zenekar is fogyogatott már, ketten meghaltak, a maradék kettő elment egy másik zenekarba, s maradt Rob és Baba, immár elkerülhetetlenül és örökké a megbonthatatlan duettjükben. Rob pontosan tudta, hogy ő maga egyre vacakabbul játszik, mert képtelen szárnyalni a nő diktálta zenei stílusban. Tudta, hogy ha kimennek a Copacabanára, a fényes tengerparti háttér úgy áll neki, az ő őszülő mellszőrének és kilógó bordáinak, mint tehénnek a gatya, a viruló harmincas nő oldalán. De már annak is örült, hogy a nő egyáltalán megtűri maga mellett, vakon engedett kívánságainak és szeszélyeinek, nem bánta, hogy az ifjú feleség uralkodik az ő lassan fáradó életén, sőt azt se, ami elkerülhetetlennek tűnt, hogy előbb-utóbb félrelép és elhagyja majd valami brazil bika kedvéért, akitől gyereket akar. Egyelőre boldog volt, hogy Baba néha még vele alszik, sőt már attól is, ha láthatta, amint édes kis szájába kapja a szaxofonját. Határozottan tudta, a lehető legtöbbet hozta ki az életéből. És hogy a zene, eredeti szerelme, meg az értő közönség hova lett, az kit érdekel? Törődjön mindenki a maga életével. És halálával. És halhatatlanságával, ha van neki olyan. Ő, Rob, a maga részéről megtalálta a maga… akármijét.